Kevésbé viharos, ám annál kellemesebb jelei is vannak ennek a ténynek; ezek hallhatóak, láthatóak. Már egy leheletnyi légáram is neszeket kelt. A szelek szólamainak skálája a szelíd szellőtől a süvítő fergetegig terjed. A Szent Szellem pünkösdi érkezése is egy erővel rohanó szél által övezve történik.

A szél hangkészletét a legjobban akkor hallani, amikor levelek regisztereinek ezrein játszik: az erdő együttesén, vagy csak egy fa lombján. Ahogy a légáram örvényt vet, eltérül, úgy változik a tónus, tesznek szert más és más árnyalatra facsoportok, bokrok. Ahány fa- és levélféleség, annyi hang és megannyi változó összhang. Szeszélyes ritmusokban felívelő és elhaló hangfüggöny.
A szél nemcsak hallhatóvá teszi a világ hangját, hanem mozgalmasságát is megmutatja. Mindazt megmozdítja, ami könnyű és elmozdulni képes, vagy csak hajlékony. Ingásba hozza a nádszálat, ringatja a cserjét, táncba viszi a bokrot. A légáramhoz kötődő mozgásművészet csúcsát a madarak vitorlázó röpte képezi, ahogy hosszan együtt szárnyalnak a széllel.

A levegő kavargó árama nemcsak szelíd formákban mutatkozik meg: képes tövestől kitépni fákat, felkapni terjedelmes tárgyakat, házakat, letépni tetőket. Ez az erő a magashegységekben és a tengerek partján szinte mindig érzékelhető, még akkor is, ha éppen nem viharos.

A tengerjáró népek, amíg vitorlákba fogták erejét, különösképpen tisztelték. Nevek tucatjaival látták el különböző erővel bíró, eltérő irányokból érkező és évszakonként változó fajtáit. A régi görögök tornyot is emeltek a szélnek, s ez ma is látható az athéni agorán.
Az Atlanti-óceán óceán partján hatalmas Szélfésűk magasodnak a sziklák fölé. Eduardo Chillida monumentuma átfordítja a hajat borzoló szél képét: fémfésűi a szeleket szálazzák, a Föld áramló hajzatát fésülik.

A lég áramlik. Porszemeket kap fel és széthordja a leveleket. Évmilliók alatt még az útjába kerülő gránitnak is más alakot ad. Át- meg átrendezi a sivatagok és tengerpartok homokdűnéit, lefaragja a szirtek kiszögeléseit, a hegyek oromzatát. Folyamatosan átformálja a felszín képét, a föld arculatát.

A testén túl az ember közvetve öltözetén és tárgyain keresztül tapasztalja meg a hatását. Amióta textúrákat sző, és viseli ezeket, a szél nemcsak haját, hanem ruházatát is meglobogtatja. Ezért terjeszkedtek ki további textíliákra, a zászlókra is az öltözetek jelképei. Az uralmi övezet, az identitás és az üzlet lobogó felületei idegen testek az áramlás útjában. Csak az imazászlókat hangolják igazán a szélre, s szánják ezzel a vásznakat a hála hullámzásának, így fordítva vissza az áramlás hatását az eredete felé.

A felületekre feszülő szél adta egykor erejét a szélmalmoknak is, és adja ma a szélerőműveknek. Vannak vidékek, ahol sűrűségük Don Quijote regényvilágát vonja körénk. A gigászi szélkerekek közt átélhető a légmozgás tényleges léptéke, nagysága és ereje, továbbá közöttük az ember helye.
A szél nemcsak szándékok eszköze, de játszótársa is az embernek, amikor sárkányokat ereget. Ha már az ember maga nem is képes rá, elmés szerkezetei szállni tudnak a szélben, képes kézben tartani, irányítani magasságát, feszes vagy bukdácsoló röptét.

Azóta, hogy az ember nemcsak műtárgyakat, hanem műanyagokat is készít, beköszöntött a sárkányok kora: számtalan sodródó, hulló, foszladozó tetemet hordoz a szél. Szállongnak vagy végképp fönnakadtak a növények szárain, a fák ágain, a kiszögeléseken. Tetemeik belepik a falvakat, szennyezik a városokat, fertőzik a madarakat és halakat.

A szél örvénylése képes mozgásba hozni holt testüket. Kaotikus formákat képez és magával ragadja őket. A tetemek láthatóvá teszik, kirajzolják az útját. Önkéntelen sodródásukat vagy örvénylésüket képesek vagyunk szépnek is látni. Ha ez véletlenszerűen, a káosztörvény uralma alatt történik, szépségük általános, amerikai szépség. Ha esetleges mozgásukat mintázatokban, rendszertani szemléletben vagy rendezett keretekben látjuk kibontakozni, szépségük unikális, koronczi szépség.