Jómagam rutinos látogatója vagyok a Pluto koncertjeinek, de egy lemezbemutató mindenképpen esemény, még ha az utóbbi években meg is szokhattuk, hogy az új dalok már hetekkel korábban meghallgathatók és letölthetők az internetről. Viszont a lemezt kézbe venni és emlékként hazavinni mégiscsak ad valami pluszt. A koncert amúgy hiába lemezbemutató, egy régi számmal, a Liza című dallal kezdődik, ez mégiscsak egyfajta hagyomány, aztán jönnek az újabbak is, felváltva adagolva a régiekkel.

A Fedélzetre! című új album első és utolsó száma, az Elszabadulás tér és a Boldogság várótermében tulajdonképpen nem is annyira újak, korábban mindkettőhöz készült klip, most csak egy kicsit áthangszerelték őket. A bónuszdal egy Kispál-feldolgozás, a Szőkített nő, ami szintén elhangzik a koncerten. (Tisztelgés a nagy elődnek, mert a Kispál és a Borz nagyjából minden alternatív zenekar számára megkerülhetetlen, még ha a Pluto világa teljesen más is.)

A feldolgozás és az újragondolt dalok közé szerencsére sok újdonság befért, a legtöbbjük meglehetősen fülbemászó. A Veled nincsen baj kimondottan slágeres, a Özönvíz előtt a kilencvenes évek Red Hot Chili Peppersét idézi, a Vihetik a tetőt minimalista dalszövegével, a Tábornok úr háborúellenes mondanivalójával hívja fel magára a figyelmet, a Mese a csillagokról vagy az Itt lenn pedig mondhatni klasszikus Pluto-számok, akármelyik régi albumon elfértek volna. Az új album már az ötödik a sorban, és az első nagylemezek fiatalos lendületének, humorának megtartása mellett az utóbbi évek slágergyártási törekvéseit is folytatja.

A Pluto ereje az egyszerű, pörgős alternatív rock and roll zenén, Nemes András énekes-dalszerző közvetlen hangvételű szövegein és a többi zenekartag, a pesti underground életből jól ismert arcok (Dudás Zsombor dobos, Horváth Gábor basszusgitáros és Martinkó Tamás szólógitáros) tudása mellett talán a lelkes közönségben rejlik. Évek óta minden koncerten van egy mag, akik kívülről fújják a dalokat az első lemeztől (amelyről most sem maradhatnak el az olyan nagy kedvencek, mint a Gól, a Léghajó, a Come on, a Bonnie és Clyde) a legújabb albumig.

Néhány dalban közreműködnek vendégművészek, szájharmonikán az albumon is hallható Szert Zsigmond, illetve Nemes Andrással duettet énekelve Bérczesi Róbert.

A kétezres évek elején a Hiperkarma frontembereként villámgyorsan népszerűvé vált, majd ismert drogfüggősége miatt a színpadról hosszú évekre eltűnő Bérczesit megrázó élmény a korábbinál is rosszabb passzban látni a színpadon. Pedig örömteli volt a pár évvel korábbi visszatérés a Biorobot zenekarral, majd az Én meg az Ének nevű produkcióval, és még örömtelibb volt a Hiperkarma újraalakulása, de már egy ideje úgy tűnik, mindezek közül csak az Én meg az Ének maradt.

Régi dalok feldolgozása az elmúlt évtizedek ikonjaitól, meg persze néhány saját dal, Hiperkarma-sláger egyszálgitárral. Az Én meg az Ének most tulajdonképpen a Pluto-koncert levezetése, földön ülő Bérczesi-rajongókkal: egy érdekes utazás a múlt század táncdalaitól a hetvenes-nyolcvanas évek underground hősein át a kilencvenes évek alternatív zenéjéig.

Nem először hallom már ezt a műsort, és az elejétől fogva jó ötletnek tartottam az elfeledett vagy kevésbé ismert magyar előadók dalainak feldolgozását, a Bonanza Banzai-féle Vidám dal például nagyobbat is üt ebben az akusztikus, de gyorsabb verzióban.

Viszont ezúttal ez az akusztikus kalandozás egy nagy adag rossz érzéssel is telítődik, kétségekkel, hogy lesz-e még valaha Bérczesi Robi újra a régi, és hogy harmadszor is újjáalakul-e Hiperkarma, mert igazából a többség ezt várná tőle, és ahogy a Pluto, úgy a Hiperkarma is legalább öt albumnál tarthatna már.

De a rossz érzések szerencsére nem kerülnek túlsúlyba, a Pluto kiváló lemezbemutató koncertjének és Bérczesi Robi tervezettnél hosszabb játékának köszönhetően egy remek hangulatú szombat este kerekedik.