Anderson 1996-ban debütált A szerencse zsoldosaival, mely egy rövidfilmje (Cigarettes & Coffee) nagyjátékfilmes verziója. Későbbi filmjeihez képest meglepően gyenge moziról van szó, de itt próbálta ki először visszatérő témáit. Egy gazdag szerencsejátékos megszán egy állástalan, magányos férfit és egy hasonlóan hányatott sorsú prostit. Szinte már családot alkotnak, míg ki nem derül az “apa" egy múltbeli titka. Második filmje már remekmű, a kilencvenes évek egyik legjobbja: a Boogie Nights szintén egy rövidfilm, a The Dirk Diggler Story hosszabb verziója, témája merészebb nem is lehetne. Anderson a pornómozi felemelkedését és bukását mesélte el egy ambiciózus rendező és annak ifjú protezsáltja, a méreteiről híres John Holmesra emlékeztető Dirk Diggler, valamint a köréjük épülő népes pornófilmes család történetén keresztül. Majd a Magnólia alkalmával hivatalosan is Altman örökösévé lépett elő: rengeteg karaktert mozgatott, mindezt három órás játékidőben. Neki köszönhetjük Tom Cruise egyetlen értékes alakítását, melyért meg is kapta a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-jelölést. (Bár mivel egy kissé tébolyult, szexista gurut, hamisprófétát alakít, könnyen lehet, hogy csak Anderson castingja érdemel dicséretet, mert Cruise önmagát alakította).

Boogie Nights: Mark Wahlberg, Heather Graham

Anderson következő filmje, a már csak másfél órás Kótyagos szerelem alkalmával Adam Sandlerre osztott szokatlanul komoly szerepet, belőle is nagy (ön)alakítást csalva ki. A főhős egy szerelembe eső magányos csodabogár, akit Anderson nagy empátiával és iróniával ábrázol. E romantikus vígjáték után ismét egy véresen komoly (és hosszú) mozival jelentkezett: a Vérző olaj főhőse egy olajmágnás (Daniel Day-Lewis Oscar-díjas alakítása), aki bevallottan mizantróp, csak a rosszat látja az emberekben. Leghőbb vágya, hogy sikerüljön összeszednie annyi pénzt, hogy örökre egyedül maradhasson. Senkit nem kímél, nem ejt foglyokat, egyedül vérrokonaiban bízik. Van egy fia, később féltestvére is előkerül, ellenlábasa pedig egy fiatal, de annál fanatikusabb, önmagát prófétának tartó hittérítő.

Vérző olaj

A The Master főhőse Freddie Quell (Joaquin Phoenix), egy második világháborús veterán, aki hazatérve nem találja a helyét. Minden munkahelyéről kirúgatja magát, folyton bajba keveredik. Nem csoda: emberünk szexmániás és erőszakos félpszichopata. A véletlen összehozza egy bizonyos Lancaster Doddal (Philip Seymour Hoffman), aki bevallása szerint író, filozófus, orvos és tudós egy személyben, de legfőképpen egy vallásos szekta vezére. Zavaros elméleteinek az áll a középpontjában, hogy hogyan tud az ember megszabadulni állatiasságától, öszönvezérelt, destruktív érzelmeitől. Emiatt épp kapóra jön neki új barátja, hisz olyanok egymás mellett, mint id és szuperegó, nyers erő és hideg intellektus, állat és ember, veszett kutya és self made man úriember. Quell a szektának is kapóra jön: Dodd rengeteg (jogos) támadást kap, ám hűséges famulusa puszta ököllel hallgattatja el a kritikusokat.

The Master: Philip Seymour Hoffman

Anderson elismerte, hogy Dodd karakterét a szcientológia atyja, L. Ron Hubbard ihlette. Levetítette a filmet Cruise-nak is, aki nem díjazta a “menetközben találja ki az egészet" mondatot, de nem csapott akkora balhét, mint az Egy Házba zárt közösség című (és végtelenül zseniális) South Park epizód kapcsán. A The Master Anderson korábbi filmjeihez hasonlóan a történelmi múlt egy korszakát eleveníti meg maximális precizitással és nosztalgiával, és e munkája is nevezhető “mainstream exploitation-filmnek" az ellentmondásos téma, a tabudöntögetés és a bennfentes megközelítés okán. Dodd nyilvánvalóan egy nagystílusű szélhámos, Quell pedig tipikusan az a könnyen befolyásolható, magányos, sérült ember, akik gyakran válnak szekták áldozatává. A The Master viszont nem igaz történetként izgalmas, épp ellenkezőleg. Arra érdemes figyelni, ami itt máshogy történik, mint ahogy a valóságban volt. Dodd vallása inkább hasonlít a nagy kreacionista egyistenhitekre, mint a szcientológiára. Anderson értelmezésében a vallás  elsősorban emberek kizsákmányolására, szolgává alázására alkalmas. Ahogy Kovács András Bálint írja a Sátántangó kapcsán: "minden magasrendű eszme eszköz csupán a másik ember kiszolgáltatottságának a kihasználására"

The Master: Joaquin Phoenix

A The Master elég rejtélyes mozi ahhoz, hogy többféle értelmezést szüljön, de mindenképp érdemes arra figyelni, hogyan jelennek meg ezúttal Anderson állandó témái, aki most a második világháborúban és a szcientológia korai éveiben találta meg azt a történelmi környezetet, amelyben a lehető legjobban kidolgozhatóak kedvenc kérdései. Filmjeiben amerikai családok szakadnak szét és egyesülnek újra (gyakran hamis) eszmék által összekötött pótcsaládok formájában – egy világháborúnál semmi nem tud több családot tönkretenni. A bibliai fordulatok, témák mozgatta Magnóliában  legalább három problémás szülő-gyermek kapcsolatot láthatunk. Andersonnál az ember leginkább arra használja az eszét, hogy másokon uralkodjon vele. A The Master alkalmával mintha legutóbbi filmjét, a Vérző olajat gondolná tovább: a hamis próféta kipipálva, és ezúttal is apa-fiú, mester-tanítvány viszonyt kapunk. Az apa-mester intellektuális fölény birtokában kizsákmányolja, kihasználja, betöri gyermekien ártatlan fiát-tanoncát, az viszont végül fellázad, ellene fordul. Dodd szerint nem élhetünk anélkül, hogy mestert szolgálnánk. Ő a mesterek mestere. Ahogy mindig, Anderson most is szimbolikus apa-fiú viszonyra szorítkozva, maszkulin oldalról vizsgálja az emberi kapcsolatokat. Karakterei sosem voltak ennyire visszataszítóak, de most is eléri, hogy együtt érezzünk velük, megértsük motivációikat.

The Master

E filmje is színészközpontú, nem véletlenül kapott Oscar-jelölést Hoffman, Phoenix és az “anyát" (Dodd feleségét) játszó Amy Adams. Botrány, hogy egyikük sem kapta meg, mert mindhárman életük legerősebb alakítását nyújtották, és sokkal jobbak voltak, mint a Spielbergnél középszerű, már harmadszor díjazott Day-Lewis és az ugyanezért a bolondozásért egyszer már honorált Waltz (na jó, Anne Hathaway nem volt rosszabb, mint Adams).

Anderson mára minden korábbi gyengeségét kinőtte: a Boogie Nights profán humora helyett immár zseniális színészi játék dominálta nagyjeleneteket kapunk, nincsenek többé A szerencse zsoldosai és a Magnólia szappanoperás, melodrámai fordulatai sem. Ez leginkább kiforrott, letisztult mozija, és az eddigi legsejtelmesebb, legvisszafogottabb is. Mintha elvárná, hogy életműve ismeretében már félszavakból is értsük, amit mondani akar, miközben új filmjével korábbi munkáit is segít értelmezni.


The Master
Színes, feliratos, amerikai filmdráma, 144 perc, 2013.

Rendező: Paul Thomas Anderson
Forgatókönyvíró: Paul Thomas Anderson
Operatőr: Mihai Mălaimare Jr.
Producer: Paul Thomas Anderson, Megan Ellison, Daniel Lupi, Joanne Sellar
Vágó: Peter McNulty, Dylan Tichenor

Szereplők: Philip Seymour Hoffman (Lancaster Dodd), Joaquin Phoenix (Freddie Sutton), Amy Adams (Mary Sue Dodd), Laura Dern (Helen), Kevin J. O'Connor (Bill White), Rami Malek (Clark), Jesse Plemons (Val Dodd)

Korhatár:


Bemutató: 2013. április 11.
Forgalmazza: Budapest Film