Győr első kőszínháza 1798-ra épült fel Reinpacher József tervei alapján. A Radó-Szigeten álló épületet több ízben átalakították, a legjelentősebbre 1839-ben került sor. Ekkor a korábbi fa előcsarnok helyett Fruhmann Antal tervei alapján új, klasszicista homlokzatot kapott az épület. Azonban hiába az új külső, a kor kritikái szerint a színház közel sem felelt meg a vele szemben támasztott funkcionális igényeknek. Többször felvetődött a meglévő épület átépítésének a gondolata, utoljára 1927-ben: Tér és Forma: A győri színház-tervpályázat anyagából, 1927. Az újabb átalakítás azonban nem tűnt ésszerűnek, így már 1929-ben egy teljesen új színház építésére írták ki az újabb tervpályázatot (ld. Magyar Építőművészet 1929/12 és 1930/1).


A Győri Nemzeti Színház (korábban: Kisfaludy Színház) 1980 körül. (fotó: archív)

Az építésre kijelölt helyszín a Baross híd észak-keleti oldalán, a Bisinger Parkban volt. A neves építészek részvételével lezajlott pályázat győztes tervét Körmendy Nándor jegyezte. A világgazdasági válság azonban derékba törte a nagyívű vállalkozást, a színház építésére nem volt elég anyagi fedezet. Ekkorra azonban a Radó-szigeten lévő színház lebontásra került (helyén azóta első világháborús emlékmű áll), a győri színházi társulat otthon nélkül maradt. Átmeneti megoldásként egy belvárosi bérházat alakítottak át kultúrházzá Lakatos Kálmán és Gallyas Camillo tervei szerint. Ide zsúfolódott a színház és a városi múzeum egy része is. Ez az “időleges" állapot több mint negyven éven át tartott, míg végül 1978-ban felavatták az új Győri Nemzeti Színházat.


Az 1929-es pályázat I. díjas tervét Körmendy Nándor jegyezte. (forrás: MÉM: 1929/11)

Ám még nem tartunk ott. Győr több évtizedig küzdött egy új színházért. Erre végül is közvetve a győri egyetemi beruházás csonkítása miatt kerülhetett sor. 1962-ben kapott Győr ígéretet, hogy a városban egyetem épül. 1966-ra hosszas huzavona után azonban eldöntött ténnyé vált, hogy mégsem épülhet meg a tervezett projekt. Az ezzel járó “politikai hátrányokat ellensúlyozandó" az MSZMP Központi Bizottsága jónak látta Győrben létrehozni egy felsőfokú technikumot (ebből végül főiskola lett), valamint úgy érzékelte, hogy “politikai problémává fejlődött Győrben a színház megépítése, ami már majdnem tizenöt éve húzódik. Szükséges ezért, hogy [...] az új színház a harmadik ötéves terv végére felépüljön." [1]

Az épület helyéül a bontásra szánt Teleki Laktanya, Czuczor Gergely, Bajcsy-Zsilinszky, Teleki és Schweidel utcák által határolt tömbjét jelölte ki a győri általános rendezési terv. A beruházás szorosan kapcsolódott a Gorkij (Teleki) utcai lakótelep építéséhez. A színház és a lakótelepi épületek is részét képezték volna a belvárost átszelő ún. kelet-nyugati közlekedési tengelynek. A kérdéses közlekedési előnyök kedvéért óriási bontásokat vizionáló elgondolás a színház megépülését követően nem folytatódott, de így is több teljes tömböt letaroltak, többek között a panelekét és a színházét. Az eltűnt épületek legtöbbje valóban megkérdőjelezhető minőségű, földszintes épület volt, de több városképi jelentőségű épület is áldozatul esett. A bontásokon túl a beruházó (a városi és a megyei tanács) a döntésnél a következő dilemma előtt is állt: kaptak ugyan valamennyi pénzt az állami költségvetésből lakásépítésre, és ezzel összekapcsolva a színházi beruházás is realitássá vált, ugyanakkor az anyagi forrás olyan szűken méretezett volt, hogy a lakóépületek esetében csak panelre futotta (abból is csak a tízemeletesek építése esetén volt kedvező a “gazdasági megtérülési mutató"). A színház pedig csak a panelekkel karöltve, egy, bár szanálásra szánt, de a történeti belvárost közvetlenül érintő telken épülhetett fel. A két beruházás összekapcsolása (az egy ütemű előkészítés, bontás, infrastruktúra építés stb.) azonban olyan egyszeri lehetőséget és komoly anyagi megtakarítást jelentett, hogy az építés mellett döntöttek. Megkezdődött tehát több mint hat évtized után (Kaposvár, 1911) az első, fel is épülő magyar színház tervezése.


Az első látványrajzokon egy lapostetős színházépületet láthatunk toronyszerűen kiemelkedő zsinórpadlással. Némileg túlzónak tűnik az épület feltárulásának mértéke. (forrás: GYŐRITERV-es kiadvány)

A tervek elkészítésére 1966-ban kapott megbízást a Győri Tervező Vállalat. A projekt vezető tervezője Vincze Kálmán, a vállalat akkori igazgatója lett. A csapat tagja volt még többek között Harmati János építész, Horváth István belsőépítész és Filippovits Ferenc vezető szerkezettervező. A beruházó, a Győr-Sopron Megyei Tanács a nézőtér férőhelyeinek számát 700 főben határozta meg. Az épületben helyet kellett, hogy kapjon továbbá több próbaterem, műhelyek (asztalos- és lakatosműhely parókakészítő műhely, varroda stb.), díszletraktár, balett-terem, öltözők, festő- és szobrászműterem, irodák és még több kiszolgáló funkció.


A színház megvalósult, végső változata. (forrás: GYŐRITERV-es kiadvány)

Az épület tömegét azonban kezdetektől a nagyfesztávú terek lefedése és a zsinórpadlás kialakításának kérdése befolyásolta leginkább. Az első elképzelések egy lapostetős változatot vizionáltak toronyszerűen kiemelkedő zsinórpadlással. Azzal együtt, hogy ezt a változatot az építészek is túl “otrombának" tartották, végül az anyagi szükségből fakadó “találékonyság" vezetett az új és végső megoldáshoz. Érdemes a történetet Harmati János építésztől idéznünk: "Amellett, hogy az első változat tömege elég otromba volt, a nagyméretű szerkezet lefedése jelentette az egész beruházásban az egyik legsúlyosabb anyagi tétel. Nagyon kevés pénzünk volt, nem éreztük a megoldást megnyugtatónak, de nem tudtuk, mi tévők legyünk. A Vállalat [a Győri Tervező Vállalat] azonban ekkoriban szerzett tudomást arról, hogy Szlovákiában nagyon sok kábeltetős épület épül. Mint kiderítettük, ennek oka, hogy arrafelé nagyon sok a kötélpályás létesítmény, amelyek acélsodronyait az előírás szerint, állapottól függetlenül, 5–10 évente le kellett cserélniük. Tehát nekik rengeteg jó minőségű, jó állapotban lévő bontott kábelük volt. Ezeknek folyamatosan helyet is kerestek, hogy hol lehet beépíteni azokat. Felismertük, hogy ezeket felhasználva nagyon gazdaságos szerkezettel tudnánk kiváltani a költséges acél rácsos tartókat, így tehát Csehszlovákiából vett acélsodronyokból építettük fel a színház majdnem 80 méter fesztávú lefedő szerkezetét. Jellemző volt, hogy mi kértünk mondjuk 24-es [24 mm-es] kábelt, ők adtak 32-est, mert az volt éppen, azt szerelték le valamelyik kötélpályáról…"
[beszélgetés Harmati Jánossal, 2011]

Így hangzik a színház jellegzetes tömegalakítását magával hozó feszített kábeltető története. Ekkor 1969-et írtunk.


Hosszmetszet (forrás: GYŐRITERV-es kiadvány)

A történetet ismerve talán még találóbbnak tűnik a győriek által a zsinórpadlás formájára használt “sílesiklósánc" elnevezés. A csehszlovák sífelvonók acélsodronyaiból készült kábeltetőnek azonban kétségtelenül megvoltak a gazdasági előnyei és funkcionálisan is frappáns megoldásnak mutatkozott. A hosszmetszeten jól látható, hogy a színház főhomlokzata elé kiugró és a zsinórpadlás legmagasabb pontján elhelyezkedő nagyméretű, monolit vasbeton szerkezetek tartják az acélsodronyokat. A 79 méteres fesztáv egyszerre hidalja át a színház három, egyenként is nagyméretű terét: az előcsarnokot, a nézőteret és a színpadot a zsinórpadlással. Tehát tulajdonképpen a színház alapvető és eredendően egyenként is nagyméretű tereit “egy mozdulattal" lefedi a szerkezet. Az így előálló íves zárófödém és a belső födémek közti maradék tereket viszonylag gazdaságosan sikerült kitölteni gépészeti, színpadtechnikai és egyéb kiszolgáló rendszerekkel. A kétszintes előcsarnokban ugyanakkor maga a szerkezet jelenik meg jól láthatóan, a hatalmas monolit vasbeton tartók és a kábeltető is. Máshol is láthatunk acélsodronyokat, a nézőtér lefedését ugyanis egy hasonló elvű, belső, kisebb tartóval alakították ki a tervezők. Az elrendezésből következik, hogy az előcsarnok tulajdonképpen egy hatalmas konzolos szerkezettel lefedett, szabadon alakítható tér. Adódott tehát a lehetőség, hogy így itt egy teljesen nyitott, padlótól a födémig érő függönyfalas térelhatárolás készüljön. A vasbeton szerkezet így a külső térben egy hatalmas előtetővé is válik.

A kábeltető a hármas, kiemelt térsornak biztosított összefüggő lefedést, a többi kiszolgáló funkció azonban kilóg a főtömegből. Kialakult egy, a főhomlokzattól hátrahúzott, az íves formába belemetsző, azt körülölelő másodlagos téglatest tömeg. Ennek hátsó részében található a hátsó színpad és az irodák, öltözők, műhelyek stb. Az aprózott funkciókból adódóan ez a homlokzat teljesen eltér a többitől, ablakok, erkélyek jelennek meg rajta vakolt felülettel. Tulajdonképpen (ahogy majd a kritikai megjegyzésekben is elhangzik) egy lakóház-homlokzattal van dolgunk.


Oldalsó- és hátsó homlokzat. (fotó: HAP Galéria, 2007)

A két oldalsó kísérőtömegek az oldalszínpadokat rejtik, így itt adott volt a nyílás nélküli homlokzati kialakítás. A tervezők úgy érezték, hogy a város közepén létrejött két hatalmas, összefüggő felületet valamiképpen kezelni, díszíteni kell. Az első gondolat az volt, hogy egy-egy nyersbeton plasztika készüljön előregyártott elemekből (ld. fentebb a makettet), végül azonban a beruházó kérésére Victor Vasarelyvel vette fel a Győri Tervező Vállalat a kapcsolatot. Harmati János így emlékszik: "Ott volt az oldalhomlokzatok nagy, nyílások nélküli felülete, valami kívánkozott ezekre a helyekre. Bár először még beton-domborművet gondoltunk ide, de végül Vasarely-t kerestük meg. Amikor felvettük vele a kapcsolatot kérdeztük, hogy mit jelentene ez nekünk anyagilag, mibe kerülne. Erre azt mondta, hogy azt úgysem tudjuk megfizetni, tehát nem kér érte semmit, fogadjuk adományként. Annyi azért történt, hogy a megye, az éppen ide látogató fiának adott egy-két millió forintot, hogy "zsebpénzzel" ellássák itt-tartózkodása idejére…"
[beszélgetés Harmati Jánossal, 2011]

A színház, hátsó homlokzatán kívül, minden felülete nikisiani görög márvánnyal burkolt. A tervezők szükségét érezhették, hogy a hatalmas felületek tagolatlanságát ellensúlyozzák egy nemes, anyagából és felületi esztétikájában értéket hordozó burkolattal. Hogy ez mennyire és milyen formában volt indokolt, és hogy sikerült-e a megoldás, jogosan vethet és vetett is fel egyesekben kételyeket. A márvány egyébként a belső térben is megjelenik (ezúttal carrarai). Az előtér padlóburkolata készült a nemes kőből, amely így kontrasztban állhat az itt burkolatlanul megjelenő acélsodrony-szerkezet (nyers) látványával.


Márványburkolat. (fotó: HG)

Míg a színházépület elhelyezését, tömegét, képzőművészeti alkotásait nagyban befolyásolták a szűkös anyagi lehetőségek, addig úgy tűnik, hogy a színpadtechnikai kialakításban végig érvényesült a maximalizmus, és ezt úgy tűnik sikerült is a korszak lehetőségeihez képest kiemelkedő minőségben megvalósítani. A szcenikai koncepció Ölveczky Miklós (1938-2004, akkor az Operaház főmérnöke, később Dániában, majd Svédországban, végül Norvégiában dolgozott) nevéhez köthető, aki a lehető legtöbbet ki akarta hozni a projektből. Célja volt, hogy a korszak legkorszerűbb színpadtechnikai vívmányai bekerüljenek a színházba. Mivel a komplex kivitelezési feladatottól a Rába Vagon- és Gépgyár vonakodott, a tervezők egy bécsi céghez, a Wiener Brückenbauhoz fordultak. Az elhatározás komolyságát mutatja, hogy a beruházónak és a tervezőknek sikerült végignyomniuk, hogy egy vasfüggönyön túli cég kapja az épület egyik legfontosabb részének elkészítésére a megbízást, és mindehhez még a szükséges mennyiségű valutát is megszerezték. A visszaemlékezések alapján ez is szerepet játszott abban, hogy a színház megépülhetett: "Amikor megvolt a színpadtechnikai berendezések lényegi koncepciója, kivitelezőt kellett keresni. A Vagongyár lett volna az egyik, de ott különösebben nem rajongtak az ügyért, mert annyira a vállalat profilján kívüli témáról volt szó. Érdeklődtünk, hogy ki az a környéken, aki elvállalná. A Wiener Brückenbaut is megkerestük, aki végül 325 000 dollárért elvállalta a feladatot. A nagy mennyiségű valuta megszerzése akkoriban nagyon komoly akciót igényelt. A megye mégis megszerezte a pénzt, sőt szerződést is kötött a Wiener Brückenbauval. A megegyezés már élt, amikor a színházberuházást törölni akarta az OT [Országos Tervhivatal] forráshiányra hivatkozva. A dolgot végül az mentette meg, hogy ez esetben elvesztettük volna a nagy összegű, nehezen megszerzett valutát. Erre azt mondták, hogy na jó, ha a törlés ilyen veszteségekkel járna, akkor csináljátok meg. És így lett színház." [beszélgetés Harmati Jánossal, 2011]

Általánosságban elmondható, hogy akkoriban Közép-Európa legmodernebb színházává tették az új győrit.


Az előtér galériája. Márványpadló, csillárok, vasbetontartó, acélsodrony födém. (fotó: archív)

A nézőtéren 691 férőhelyes, két oldalról megközelíthető egyetlen székmezőből áll, páholyok és erkélyek nélkül. A korábbi gyakorlattól eltérő megoldás a tervezők szerint a nézőtér bármely pontjáról jó látási lehetőséget biztosít. Kétségtelen, hogy szokatlanul nagy lejtést, és kényelmes széktávolságokat alkalmaztak. A kiemelt helyek (páholyok) elhagyása mögött legalább annyira sejthetünk ideológiai megfontolást, mint funkcionálist. Az első magyar szocialista színházban a mindenki számára elérhető nézőtéren nincsen helye kitűntetett pozícióknak. Mára ezt a megoldás már nem övezi feltétlen elfogadás, időről időre felvetődik páholyok kialakításának igénye a színház részéről.

Az épülettel kapcsolatban több ponton is felvethetünk kérdéseket. A teljesség igénye nélkül: Valóban értéktelen belvárosi tömbök kerültek szanálásra? Mennyire szerencsés a helykijelölés, illetve, mennyire szerencsés egy középkor-barokk történeti belvárosi helyszínre ilyen hatalmas programú épületet elhelyezni? Amennyiben elfogadjuk a helyszínt és a nagy programot, lehetett volna-e az előálló helyzetet a megvalósulttól eltérő építészeti gesztusrendszerrel kezelni? Biztos, hogy a külső falfelületek burkolására a márvány a célszerű burkolóanyag? Felvethető az is, hogy a főhomlokzat kialakítása a kelleténél is jobban túldimenzionált lett a városszövetbe ékelt főbejárat előtti tér szűkösségéhez képest. A hatalmas, felszálló előtető és az összefüggő felületű üvegfal túlzó gesztusait még az is kiemeli, hogy a színház több méterrel kiemelkedik környezetéből a látogatói terek alatt található kiszolgáló funkciók, pl. az előtér alá helyezett egyszintes fedett garázs miatt. Ezek és még további kérdések nem csak most tűnnek aktuálisnak, de a korabeli kritika és feltette őket.


A Győri Nemzeti Színház fő- és oldalhomlokzata. (fotó: HAP Galéria, 2007)

Megépülte után a legtöbb ellenvélemény nem meglepő módon az épület méretét és elhelyezését érte. Az építésztervezők erre azt válaszolták, hogy az ő kezüket ez ügyben megkötötte egyfelől a szabályozási tervben kijelölt hely, másfelől a beruházó által adott program volumene. A helyi városrendezők viszont azzal próbáltak érvelni, hogy az épület geometriája pont egyfajta átmenetet ad majd az alacsonyabb építésű történeti belváros és a pár éven belül létesítendő tízemeletes lakóépületek között. Az érezhetően sántító érvelésre ellenpéldaként érdemes megnéznünk a színházépület és északi, egyemeletes házakból álló térfalának viszonyát. Itt finoman szólva nem érvényesül az átmenet, ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy az eredeti elképzelések szerint ez a tömb is lebontásra került volna… 

Az alábbi kritikát összefoglalóként idézhetjük Finta Józseftől: "Amikor Anglia a maga Nemzeti Színházát kívül belül betonból faragja, betonba önti, vagy a nálunk gránitban jóval gazdagabb Finnország a szintén új helsinki színházat nagyon egyszerű, sima kerámia burkolattal látja el, akkor egy ugyancsak nagyon józan, törekvő, lendületes vidéki város a maga teátrumát kívül-belül bemárványozza. Győr a színház-csinálásban kitűnő példa, a színház-márványozásban talán kevésbé. [...]
Számomra egy épület akkor igazán jó, ha minden része egy masszából gyúrt. Ennél a színháznál ott érzem az egyik problémát, hogy ha a [fő]homlokzat felé közelítünk, egy plasztikázott, szobrászkodó harcsaszájjal találkozunk, az oldalhomlokzatokon egy szárazabb, funkcionálisabb felfogás uralkodik, a kételyeket ébresztő Vasarely-vel. A hátsó homlokzaton egy lakó-ház homlokzatot látunk és mindezek fölött egy olyan kábelszerkezet lendül a magasba, amely az alsó homlokzati részekkel bizony kevés rokonságot mutat. A belsőben az egyébként az egyébként szépen és értelmesen megcsinált előcsarnok rendszerében is jelentkezik egy olyan pompőz csillogás, ami ellenérzéseket kelthet. Talán azt mondanám összefoglalásul, hogy ahogyan mondják, a kevesebb több lett volna. Hogyha a színház után sóvárgó és színházat csináló vidéki városaink közül némelyek kevesebbel is beérik ezen a téren, lehet, hogy többet kaphattak volna a kevesebbért."
[forrás: Unokáink is látni fogják a Győri Kisfaludy Színházat, 1979, Oskó Judit interjúja, gépelt leirat Harmati Jánostól]


“Győrnek nagyon szép tornyai vannak, és az általunk választott forma nem növelte városunknak ezt a szépségét." (fotó: HG)

Bár a kritika legalább annyira magas lóról beszél, mint amennyire az épületet és a győriek eljárásait annak tartja, alapvetően jogos állításokat tartalmaz. Felvetődött akkoriban az is, hogy miért nem írt ki a beruházó nyílt építészeti tervpályázatot az színházi projekt nagyságára és újszerű feladatára való tekintettel. Talán a válaszhoz és a színházépület több helyen érezhetően túlzó viselkedésének megértéséhez is közelebb vihet minket, ha arra gondunk, hogy a megye a feladattal szinte erőn felüli beruházásba fogott, és csak a szükséges pénz egy elenyésző részét (kb. 5 %-át) kapta a központi költségvetésből. A helyi pénzből a helyi tervező és kivitelező vállalatot kérték fel a munkára. Ugyanakkor talán pont ezzel szabta Győr túl szűkre az ügy határait. Ennyiben tehát igazat adhatunk Finta Józsefnek, hogy az épület monumentalitásában rejlik egyszerre provincializmusa is.

Amellett, hogy a győriek sem minden kritika nélkül viseltetnek színházuk formája iránt (elég csak a “sílesiklósánc" névre gondolni), talán máig erősebb érzés, hogy egyáltalán megépült ez a hatalmas beruházás. Harmati János, az egyik tervező így gondol ma a színházra: "Ahogyan visszagondolok rá, elsőként az jut eszembe, hogy nagyon gazdaságos épület volt a maga idejében is, annak ellenére, hogy a méretek miatt elég költséges szerkezetek voltak benne. Összességében, azt is figyelembe véve, hogy mi mindent tud, nagyon gazdaságos volt. Ami engem zavar kissé, hogy Győrnek nagyon szép tornyai vannak, és az általunk választott forma nem növelte városunknak ezt a szépségét. Én a tervező team tagja voltam, de a vezető tervező Vincze Kálmán, az akkori igazgató volt. Bizonyos dolgokban talán elmondhattam volna ellenvéleményemet, de úgy gondolom nem lett volna hatása. Mindent összevetve azonban azt gondolom Győr gazdagodott egy jól játszó és egy sokat tudó színházzal."[beszélgetés Harmati Jánossal, 2011]

A színház 1978 óta működik, jelentős funkcióváltás nem volt a házban. Külső és belső építészeti kialakítása is lényegében az eredeti állapotot mutatja. Egy lényegesebb módosulás volt, a 4. emeleti festőműterem helyére egy 120 fő befogadására alkalmas stúdiószínház költözött. Ez jelenleg, hosszú távon nem tartható megoldásként, a vendégek számára is a művészbejárón keresztül közelíthető meg. 2003-ban írtak ki építészeti tervpályázatot a teljes rekonstrukcióra, ám ezt megvalósítás nem követte. A tervpályázat az általános épületszerkezeti, energetikai, gépészeti és színpadtechnikai korszerűsítés mellett megoldást várt a kamaraterem megközelítésére, valamint a nézőtér átalakítására (páholyosítás, akusztikai javítás stb.). Talán nem halasztódik soká a rekonstrukció, és sikerül azt az épület jelentőségéhez és pozíciójához méltón megoldani.

Épült: 1973-1978
Tervezték: Vezető tervező: Vincze Kálmán
Építész tervező: Harmati János
Belsőépítészet: Horváth István
Szerkezettervező: Filippovits Ferenc

Még több győri modern épületről olvashatnak itt: 
http://moderngyor.wordpress.com/