Most Darvasiról beszélek, a Szívről majd a végén, a körasztalkán két kávéscsészényi hely, arra pakolja a könyveit Érdemes volt szőrösszárú csizmát húzni, és nekivágni, az ember föllelkesül, amikor saját magát szeretheti valaki más dolgaiban. A kiterített könyveiben például, Tandori, Parti Nagy, Szijj, Szív Ernő. És örül annak az egész, mindig kicsit szomorú férfinak ott, a thonetszéken. Figyeli karkötői alatt a csuklóját. Azt a félőskés hangját. Na meg ahogy el tud nézni valami sötét messzire.

Fordul a világ, persze, az évszakok, de aki ma rendel, az maga a beteg, beteg volt legalábbis. Darvasi másfél hét után először mozdul ki a lakásból, azt mondja, cseréljünk helyet, mert neki kéne meggyógyulnia. Egyébként meg fogalma sincs, tőle ne várja senki, hogy mitől lehet javulni, csak lazítsunk, érezzük magunkat kellemesen, és kéri, hogy induljon a zene, Cocteau Twins: Ivo.
<iframe width="420" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/gDyujx0BZSg" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
2006-ban Berlinben járt ösztöndíjjal, és megismerkedett egy alacsony, kedves amerikai fiúval, John volt a keresztneve, és azt állította, hogy létezik jó country, ő pedig csak a Támad a Mars című filmre tudott gondolni, ahol a végén a country nyírja ki a bandát. John erre mutatott egy lemezt, Elizabeth Fraser énekelt, kelta dallamvilágot őrző tündezene volt, úgy érezte, meghal tőle, annyira szép.

Sokak szerint a stressz ellen a meditáció, a kivonulás a megoldás, miközben lehetővé válik a dolgok értékelése, súlypontozása – Darvasi soha nem hitt ezekben. Szerinte akkor vagyunk jól, ha otthon vagyunk. A kis világunkban, meg úgy általában. Vannak otthonteremtő helyek, tárgyak, tevékenységek. Számára elsősorban a harminc éve magával hurcolt íróasztal az otthon. Lehet, hogy nem íróasztal, hanem satupad, bármi, ahol az emlékeink, időnk, az életünk gyűlik össze. Egy kincses zacskót csináltam nektek, mondja, és fölemel egy színes holmival teli nejlont, válogatás nélkül szedtem össze mindent. Cetliket például. Érteni láncfűrész, kutyabetanítás, fehérorosz buli – tárcatémák skiccei. Szempilla-sorozatom témái, a nők fantasztikus tulajdonsága: csak rágondol, és le is fogy. Egyforintos villamosjegy, egyötvenes buszjegy, kacsintós. Mindenféle kártyák: szerintem 55 ezret adj vagy 53-at, de ne 52500-at. Kína-történeteim után Kínából egy szobrocska. Svájcból egy kagyló, a kolostor mellett találtam, ahol fél évet töltöttem hét idős apáca társaságában, 4000 méteres hegyek, minden reggel hétkor kolompolva rohanó tehenek, a néni pedig megy fürdeni a tóhoz. Mínusz 15 fok, meztelenre vetkőznek, és a helvét hajnalhasadás misztikumában belegyalogolnak a tóba. Elém áll egy férfi, megkérdezi, maga magyar? Ott áll előttem, gőzölög. Mondja meg, a maguk országában mi történik? Ezt így, ilyen helyzetben nem tudom megmondani, válaszoltam. Ezt az emléket a kagyló hozza vissza. Minden múzeumban szerzek egy ceruzát, Metropolitan-New York, Hamburger Bahnhof, Jüdisches Museum, Berlin, bleib treu felirattal, maradj hűséges. Az otthonom fontos része tehát az íróasztalom. Egyszer a feleségem rendet rakott rajta, utána nem találtam semmit, de ő sem próbálkozott többet.

Szijj Ferenc versét olvassa fel, Lesz, ami lesz, a legszebb vers, ez is az otthon. És Nils Petter Molvær szól, a norvég trombitás.

<iframe width="420" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/fh7b3G4cl1U" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
Kikapcsol és otthonosságot ad, gyógyít még: a vásárlás. A vásárláshoz pénz kell, ez nem könnyű ügy. Ruhát venni viszont nagyon stresszes dolog, megbetegít, párban menni különösen. Egyszer Németországból hazavitt három pár cipőt, az egyik nagy volt, a másik kicsi, a harmadik nem tetszett. A piac, az az igazán gyógyító, békítő. A ruhában több a reszkír, mint a retekben, tésztában, az befelé jön, a ruha kinn marad. Vita legfeljebb a szatyorban meg abban van, hogy mikor induljon el az ember, különféle fondorlatokkal el lehet érni, hogy legalább fél tízkor. A könyvesbolt semleges, a párok teszik, nézik a saját dolgukat. Az írószerbolt összehoz, ceruzák, ragasztók, vonalzók, nagyon jó, különösen lélektanilag hidegebb időszakban hasznos. Könyvesboltról szólva, Kántor Péter ugyan itt van, de nem ő olvassa fel A könyvespolc előtt című verset, ne halogasd tovább, súgta az angyal, / mire vársz? egyszer meg kell tenni úgyis, / gyerünk, selejtezd ki a könyveid! (…) hogy legyen helye a jövőnek, / hogy tudjam hova tenni, ha jön. Hozzá a svéd nagybőgős, Lars Danielsson illik, még a skandináv krimiirodalom térhódítása előttről. Lírai, imádnivaló, hogy lehet ebben a hideg, sötét, lelketlen országban ilyen szépen zenélni, nahát.
<iframe width="420" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/MyKGq733fiw" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Otthonosság: a konyha, főzni fogunk. A gasztronómia a virágkorát éli Aczél Gézától Cserna-Szabón át Fehér Béláig, Závada, Parti Nagy, Grecsó is elég ügyes, abszolút. Kevés olyan író van, aki nem főz. Egy tárca kerül szóba, Svájci pillantás, Berlinben játszódik, adva van két író plusz egy svájci. Egy másik szálon, a magyar házból elindul egy hatalmas edény pacal, a könyvtáros kisasszony viszi, be is csönget. Feltűrik az ingujjukat, melegítik az ételt, hozzákezdenek, mire a svájci írónő megkérdezi, tulajdonképpen mit eszünk. Hogyan nézett a svájci arisztokrata, na ezt képzeljék el. Pont úgy, ahogy Szegeden nézett a pincér, amikor bajai halászlét kért egy ismerőse. A főzés otthonteremtő tevékenység szemben a lakásfelújítással, ami nem az. Szépen indul, nagyon csúnya véget ér. Kérdés, szabad-e inni főzés közben. A nők szerint nem, a férfiak szerint nagy pörkölt, nagy csülök, nem lehet, hogy nem iszunk közben. Petri egy egész kondér gulyást főzött Szigligeten, feszt iszogatott, reggeltől abajgatta a remek gulyást, majd a legvégén felborította az egészet. Gyönyörű költői mozdulat volt, aztán rögtön taxit hívott, és hazahajtatott Budapestre. Kell-e kóstolni, ez is kérdés. Darvasi a pörköltet nem kóstolja, érzi, a csuklója, a keze. Cserna szerint pont hogy kell. Ezek a kis viták az otthonosság elemei, miként a répa-, petrezselyempucolás, mosogatás. És a futás, az a legstesszoldóbb helyzet. Kijön az emberből az ördög, és jól lemarad. Amikor vége van, úgy két-három óra múlva ugyan visszajön, de addig se volt veled. A szerelmesek tévednek, hogy együtt kezdenek futni, mert az magányos gyógymód, ő írni szokott közben, két tárcát, hármat végig tud gondolni.
<iframe width="560" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/rdRG-hD5ZKo?list=PL422F63A35D147FE4" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
Itt érnek össze Tandorival, A Semmi Kéz címadó versével, melyet amikor először olvasott, kicsordult a könnye. Stanley Clarke, amerikai jazzgitáros játssza a zenei aláfestést. Azután Parti Nagy Lajos Szódalovaglásából választ, számára az egyik legkedvesebb magyar verset. Parti Nagy ért legjobban a magyar nyelvhez, hogyan rontható úgy, hogy a rontásból esztétikai plusz legyen, akkor az ember lángban áll könyékig / rettegni kezd úristen el ne múlj / s rettegni kezd hogy sért e könyörgés / hiszen szabad vagy múlhatatlanul. Végül abban egyezünk meg, hogy kérdések helyett inkább egy kis Szív Ernő. Darvasi az Összegyűjtött szerelmeim egy antikváriumban talált példányát hozta magával, ez maga a szakítás, megszabadulni a könyvtől, melybe valaha azt írták: … lehet, hogy ezt tulajdonképpen nem is neked, hanem magamnak … ez a harmadik mellékajándék. Először A Sötétfeleség merül fel, ha már versekről volt szó, de nem, mégse, hanem zárjuk le azzal, ami nagyon egyszerű. A VILÁG TÍZ LEGGYAKRABBAN HASZNÁLT NŐI MONDATA – A Hamu és Por Restaurant étlapjának tájékoztatója szerint. 1. Még! 2. És én?! 3. Mit vegyek fel?! 4. Ez nem igaz. 5. Miért nem magadtól? 6. Nekem pedig olyan kevés elég lenne. 7. Mondd még egyszer! 8. Hiszen megígérted! 9. Miért? 10. Nem!

Fotó:Vécsei Rita Andrea