A múlt évben Magyarországon 47 olyan könyvet adtak ki, amelynek szerzője szláv nemzetiségű. Walkó Ádám szerint e művek között elég nagy aránytalanság figyelhető meg nyelvileg és műfajilag egyaránt. Az orosz és lengyel művek 15 és 16 tétellel erőteljesen dominálnak ebben a listában. Ezeket a cseh szerzők kötetei követik 4 címmel, majd három-három művel jelenik meg a horvát és szlovák irodalom és 1-1 könyvvel képviselteti magát a belarusz, a bosnyák, a macedón, a szerb, a szlovén és az ukrán literatúra. A műfajok között pedig egyértelműen a regény az uralkodó. A Szláv TeXtus szerkesztői elsőként arra keresték a választ, hogy vajon ez a 47 kiadott szláv mű soknak vagy kevésnek tekinthető, majd a lengyel és orosz irodalom, illetve a regény dominanciájának okai kerültek előtérbe.

Mészáros Sándor (Fotó: Szőcs Petra)

A főszerkesztők egyetértettek abban, hogy a szláv irodalom kiadása az utóbbi években háttérbe szorult, aminek elsődlegesen pénzügyi okai vannak. Mészáros Sándor, a Kalligram főszerkesztője szerint ezeket a műveket maximum 300-500 példányban tudják eladni, így meglehetősen ráfizetésesek maradnak. Mivel egyre kevesebb pénz forog a könyvkiadásban, így kénytelenek “lefaragni a szélekből", vagyis sokkal inkább azokra az angolszász szerzőkre koncentrálnak, akik már külföldön is befutottak, így sokkal nagyobb példányszámban tudják majd itthon is eladni műveiket és kisebb eséllyel lesznek veszteségesek. Hermann Péter, a Poligráf főszerkesztője is úgy látja, hogy a szláv irodalom periferiálisnak számít, nem nagy az érdeklődés iránta és éppen ezért pénzügyileg nem éri meg kiadni ezeket műveket. Ezzel az állítással a Libri főszerkesztője Dunajcsik Mátyás is egyetértett, aki megjegyezte, hogy nyilvánvalóan nem ezekből a könyvekből tartja fenn magát a kiadó, a szláv könyvek megjelenése inkább a személyes misszióknak és mániáknak köszönhető.

Dunajcsik Mátyás (Fotó: Szőcs Petra)

Az Európa Kiadó szerkesztője, M. Nagy Miklós büszke volt arra, hogy a tavaly megjelent szláv szerzőjű művek negyedét ők adták ki, a kötetek között volt cseh, szlovák, lengyel, orosz és ukrán is. A kiadót a hagyományok kötelezik erre a sokszínűségre, de M. Nagy is elismeri, hogy nem reagálnak elég érzékenyen a piac követelményeire. Ugyan sok kisebb szerző műveit megjelentetik, de ezek náluk is kis példányszámban kelnek el, így pénzügyileg az Európánál is ráfizetésesek a szláv művek.

Persze a pénzügyi veszteséget az is generálja, hogy mi, olvasók nem érdeklődünk túlzottan a szláv irodalom iránt és nem vásároljuk meg ezeket a köteteket. Mészáros szerint túlságosan sznobbá vált a magyar kultúra és a könyvkiadás is, mivel már egyáltalán nem vagyunk kíváncsiak a kis nemzetek kultúrájára. Egyfajta bezárkózás figyelhető meg, a figyelem főként az angolszász és a hazai írókra irányul. A főszerkesztő szerint a magyar kulturális környezet sem igényli ezeket a műveket. Úgy látja, hogy a délszláv háború megemésztése még nem történt meg nemcsak a személyek, hanem az intézmények részéről sem, így sok esetben nem preferálják a szláv művek kiadását. Másrészt a rendszerváltás előtt talán túl nagy hangsúllyal szerepeltek itthon az orosz, lengyel, szerb, horvát művek, ezért az idősebb korosztály nagy része ettől “besokallt" és elment a kedve ezektől írásoktól. Darvasi Ferenc, a Magvető szerkesztője is egyetértett azzal, hogy a kulturális hagyományok is szerepet játszanak a könyvkiadásban: szerinte éppen ezért nem meglepő a lengyelek és az oroszok dominanciája a szlávok között.

A könyvek kiadását a támogatások is nagyban befolyásolják. A lengyel állam például igen sok pénzt fizet azért, hogy szerzői több országban is megjelenhessenek. De nagyon sok nemzeti és EU-s pályázatot is el lehet nyerni bizonyos könyvek kiadására. Krusovszky Dénes, a József Attila Kör Világirodalmi Sorozatának szerkesztője elárulta, hogy mivel a JAK-nak nincs saját forrása, ezért csak ezekre a pályázatokra számíthat. Tavaly például az Európai Unió nem támogatta a bosnyák irodalmat, így nekik sem volt lehetőségük kiadni az egyik bosnyák szerző művét, amire viszont idén mindenképp sort kerítenek.

A beszélgetés ezen a ponton a magas és szórakoztató irodalom kiadásának különbségeire terelődött. A kiadók mindannyian elismerték, hogy a kevésbé ismert szerzők műveinek kiadását csak úgy képesek finanszírozni, ha a tömegek igényeit is kielégítik, így kénytelenek bestsellereket is megjelentetni, amik több tízezres példányszámban fogynak el. Sajnos a könyvvásárok is inkább a sikertémákat és a népszerű magyar és angolszász írókat propagálják, így meglehetősen nehéz népszerűvé tenni egy kisebb nemzet egyébként nagyszerű íróját. Ráadásul a populáris irodalom nem képes utazni, mert Darvasi Ferenc elmondása szerint a kommersz műveket az adott nemzet kitermeli a maga számára.

Mészáros szerint jelenleg a könyvkiadás meglehetősen elitista és a kis nemzetek populárisabb szerzőire egyáltalán nem figyel oda, pedig ezek közül jónéhányat be lehetne emelni a magyar kultúrába, aminek hatására később a szláv magas irodalom egyes alkotásait is jóval nagyobb példányszámban vennék meg.