PRAE.HU: Mikó Csaba Kövérkirály című darabját fogjátok bemutatni. Gyerekdarabot sugall a cím. Valójában is gyerekdarabnak szánjátok, csak gyerek közönséget vártok?

Mindenkinek ajánlom, aki szereti a meséket. A legjobb lenne, ha családok jönnének. Kétszer negyven perces lesz az előadás, talán a szünet az, amit kifejezetten a gyerekek miatt iktattunk be. Kiskoromban én is szerettem a szüneteket a színházban. Föl tudtam fedezni az épületet, lehetett büfézni, figyelni az idegen embereket, megbeszélni a többiekkel, ha valamit nem értettem. A szünet fontos része egy színházi eseménynek. A felnőtt előadásokból is sokszor hiányolom.

PRAE.HU: Hogyan foglalnád össze a darabot a rendező szemszögéből, számodra mi a legfontosabb belőle?

A Kövérkirály egy központi konfliktust szeretne kibontani. A Király egész nap csak ül a palotában, és csokit eszik, míg Ilona, a barátja kiszolgálja. Szüleik egy régi balesetben meghaltak, ez a közös traumájuk, amiről azóta sem beszéltek. Ilona abban véli meglelni a boldogságát, hogy kiszolgálja Kövérkirályt, és azt hiszi, a Király attól lesz boldog, hogyha csak csokit eszik. Egy nap azonban arra ébred, hogy nem érzi az ízét.

Amikor kitaláltuk ezt az alaphelyzetet, éreztem, hogy egy elég összetett ügy ahhoz, hogy elvigyen egy előadást. A Király és Ilona viszonyának a dimenzói érdekelnek: hogyan tud a király ebből kitörni, és fejlődni, eközben Ilona hogyan végez el otthon egy közvetett gyászmunkát. A halál kibeszéletlensége (ami egyébként társadalmi jelenség) ott lebeg valamilyen formán az egész előadás fölött. A gonosz Éhség például ennek is a megtestesítője. Máig is tűpontosan emlékszem gyerekkoromból arra a pillanatra, amikor először elképzeltem, hogy meghalnak a szüleim. Nagyon megijedtem még a gondolattól is, próbáltam elhessegetni, napokig szorongtam tőle, de nem beszéltem meg senkivel.

A központi konfliktusnak nem csak a most említett rétege érdekel. Nem szeretnék leszűkíteni, és sulykolni egyetlen értelmezést, ahogy semmilyen műhöz, a meséhez sem illik az ilyen hozzáállás. Például engem a kiszolgáltatottság problematikája is izgat ebben az előadásban.

PRAE.HU: Hogyan kezdődött a közös munka Mikó Csabával? Pontosan milyen munkára volt szükség a darabjával kapcsolatban Neked a rendezésen kívül?

Tavaly ősszel találkoztam Csabával, aki elolvastatta velem a darab akkori változatát. Láttam benne lehetőséget, a központi konfliktus és a csoki téma is érdekelt. Megkerestük Erős Balázst, a Mu Színház igazgatóját, ő is látott benne fantáziát. Miután nyertünk egy pályázaton egy nevetségesen alacsony összeget, úgy döntöttem, hogy belevágunk. Ezután egy kemény fejlesztési időszak következett, amikor Csaba konyhakészre írta a szöveget. Azért használom a konyhakész szót, mert a dráma egy alkalmazott műnem, a végső formáját a próbák alatt nyeri el, azonban ha az alapszerkezet nem elég erős, hiába a próba. Ezt Csaba is tudja, ezért körülbelül másfél hónapig írt úgy, hogy minden fejlesztési lépcsőnél konzultáltunk. Közben, mikor már én sem láttam kívülről a darabot, annyira benne voltam, bevontam Marsalkó Esztert dramaturgnak, majd a próbák alatt Cserne Klárát.

Számomra az író ugyanúgy alkotótárs, mint a színész. Csak úgy tudok egy íróval dolgozni, ha engedi, hogy – néha akár radikálisan – beleszóljak a dramaturgiai szerkezetbe. Ugyanígy a próbákon csak azokkal a színészekkel tudok jól együtt dolgozni, akikben legalább annyi kreatív invenció van, mint bennem.

PRAE.HU: Filmdramaturg szakot végeztél, most egy kortárs színdarabot rendezel. Felhasználsz filmes elemeket? Másképp szemléled a folyamatot a filmes mivoltod miatt?

Nem hiszem, hogy másképp szemlélném. Ez a műfaj is képekről, történetvezetésről, motívumrendszerről, tempóról szól. Eszembe se jut "filmes elemeket" használni, bármit is jelentsen ez, sőt kifejezetten viszolygok azoktól a bugyuta előadásoktól, amik filmeket dolgoznak föl. Az a jó színház, ami arra késztet, hogy a néző egy belső filmet forgasson. Folyamatosan arra koncentrálok, hogy mit lát belül a néző, és ezt hogyan segítem, értelmezem, ellenpontozom, ironizálom a színpadon.

PRAE.HU: Eddig az Erdélyi Vándorszínház előadásait rendezted. Onnan milyen tapasztalatokat lehet átemelni a Mu Színház készülő előadásába? Miért éppen a Mu Színház? Ideális a helyszín a darabhoz?

Az Erdélyi Vándorszínház bizonyos értelemben mesejátékokat játszik, de emellett fölhasznál egy elég bonyolult középkori, kora újkori színházi hagyományt. Erről bővebben a hamarosan megjelenő Játéktér című erdélyi magyar színházi lapban lehet olvasni, ahova alkotótársammal, Kele Fodor Ákossal írtunk egy esszét.

Visszatérve a Kövérkirályra. A Mu adottságait megpróbáljuk a legjobban ki- és felhasználni, noha alig néhány napot próbálhatunk ott. Fontos, hogy egy előadásban legyen reflexió arra a térre, amelyben játszódik.

PRAE.HU: Milyen a munkafolyamat a színészekkel, hogyan választottad ki éppen őket?

Már a szöveg fejlesztésekor többé-kevésbé megvolt a stáb, így külön kérésem volt szerzőhöz, hogy egyes karaktereket az adott színészre írja. Néhányukkal már korábban dolgoztam, de van, akit csak a Színművészeti Egyetem folyosójáról ismerek. Nem szokott túlzottan érdekelni, hogy egy színész más előadásokban "hogyan játszik". Az a fontos, hogy milyen ember.

Mikó Csaba: Kövérkirály

Közös játék két részben

Kövérkirály: Krausz Gábor
Ilona: Székely Rozi
Éhség: Miklós Marcell
Ízek szellemei/Három rabló: Nemes Anna, Bárnai Péter, Orbók Áron

Látvány: Zöldy Z. Gergely
Dramaturg: Marsalkó Eszter
Dalszöveg: Szálinger Balázs

Rendező: Csuja László

Bemutató: 2013. március 28.
Mu Színház