zene
2007. 04. 18.
Cseh és román pogányok
Negură Bunget/Adultery koncert. Budapest, Kék Yuk, 2007.04.02.
Budapesti pogány napok 2.: a Moonsorrow-koncert másnapján cseh és román metálegyüttesek jártak Budapesten, hogy szláv tradíciókról, illetve az erdélyi spiritualitásról énekeljenek. Dicső múlt és pagan metál nálunk és más nemzeteknél.
Veszélyes közelségben érkezett ez a második pogány nap az [a]http://www.prae.hu/prae/articles.php?aid=590[text]első[/a] után.
Number of the beasts
A nyilvánvaló rajongói átfedések miatt borítékolható volt, hogy csak a nagyon elszántak másznak el a Kék Yukba szerda este az előző napi Moonsorrow-s őrület után (vidékiek kizárva). Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a két fellépő az underground sokkal mélyebb rétegeiben tevékenykedik, mint a viszonylag "befutott" finn banda, tovább csökken a potenciális közönséglétszám. (A Negură földalattisága ellenére meglepő módon itt is tapasztalható volt olyan hisztérikus zenekarajnározás, amit eddig csakis a legkommerszebb mainstream bandák esetében tapasztaltam.) És akkor ebből még vonjunk le 20-30 főt.
A [a]http://www.femforgacs.hu/gig/163/Negura_Bunget___Adultery[text]Fémforgács beszámolója[/a] szerint 8-kor állítólag 60-an, míg a Negură Bunget koncertjén 100-120-an "tolongtunk" a Yukban – ez bődületes nagy baromság, az illető nemhogy kettős-, de inkább "hármaslátásban" szenvedhetett. Az Adulterynél simán meg lehetett számolni a színpadtól 3-4 méterre egy laza körívben felálló nézőket (max. 20-25 fő), a románok koncertjére aztán ez a létszám legfeljebb ha megduplázódott a sörözésből érkező erősítéssel. Ha összeszámolom a zenekarok tagjait, a Blue Hell-es személyzetet, meg a beszámolóírókat (ez itt már minimum a negyedik megemlékezés erről a buliról), már viszonylag közel járunk a "civil" látogatók számához.
Mondjuk annyira nem is bántam, hogy nyugisabbnak ígérkezett ez az alkalom. Csak két koncert, fölösleges magyar előzenekarok nélkül – legalább időben hazajut az ember, és lehet pihenni a péntek-szombati Black Hell Fest-re. Na persze ez naiv ábránd volt – 8-kor még se híre se hamva nem volt semmiféle zenekarnak. A negyedóránként beszállingózó metálosok egymástól kérdezgették, hogy "most akkor ma van a Negură-koncert?" Részemről a kb. 22:00-ás kezdésig tartó 2 órás holtidőt Moonsorrow-beszámolóírással és némi szunyókálással töltöttem (a fotelok nagyon rendben vannak a Yukban!).
Dicső múlt és pagan metál nálunk és más nemzeteknél
Nem tudom, mi volt a csúszás oka, az Adultery frontembere magyarázott valamit, hogy "some problems", de nem igazán lehett érteni. Mentségükre legyen mondva, nem piszmogtak sokáig, fölpakolták a díszletet (nagyon egyszerű dologról van szó, amely még az ilyen extrém körülmények között is felállítható: két faragott emberfejű oszlop a vokálozó gitárosok mikrofonállványa elé, két kisebb pedig a dobcucchoz, melyekben tűz lobogott), hangoltak egy rövidet, majd hátrafutottak, földobták magukra a fellépőcuccokat, aztán mehet. A frontember Drakula-köpönyege a vizuális oldalt a teátrális black metál felé vitte el inkább, míg ugye az antropomorf oszlopok inkább a pagan vonalat képviselték. Kíváncsi voltam rájuk, mert az az egy-két szám, amit a neten találtam korábban, azt sejtette, hogy himnikus hangvételű, kellően agresszív – és ha kell, kellően folkos – zenéjükkel egy nagyon hangualtos szláv metálegyütteshez lesz szerencsénk. (Utólag derült ki számomra, hogy az Adultery év elején feloszlott, ez az utolsó turnéjuk.)
A sietség oka nem volt véletlen, és a számokat is gyorsan lezavarták – ugyanis meglehetősen hűvös fogadtatásban részesültek. Ennek objektív okai is voltak sajnos, így ebben a formában a zenéjük nem volt különösebben érdekfeszítő: agresszív, de dallamos black metál, amit a pár hangot variáló, csehül "gajdoló" háttérvokál próbál színesíteni. A felvételeken hallott kellemes, himnikus hangvétel vélhetően a jobban kidolgozott gitár- és énektémáknak köszönhető; élőben ezek visszaadása annyira nem sikerült. A legjobb pillanat egyértelműen az elektroakusztikus gitárokon előadott népzene-jellegű dalok előadása volt a koncert közepén – persze a kellő "súly" itt is hiányzott: a hangzás sem volt az igazi, a témák is lehettek volna bonyolultabbak, és hát további akusztikus hangszereket is el tudnának viselni – ha máshogy nem, hát hangmintaként, szintetizátorról megszólaltatva.
Itt viszont már érezhető volt, hogy hiába lennének neadjisten jók is a csehek: a magyar folk/pagan metálos közeg akkor sem indulna be különösebben a szláv tradícióval foglalkozó zenére. Ez egy olyan dolog, amin már sokat töprengtem: ha a népek mitológiájával, múltjával, történelmével foglalkozó zenei műfajt és az ehhez kapcsolódó szubkultúrát nemzetközi perspektívából nézzük, felmerül a kérdés, mi van az egymással nem éppen rózsás történelmi viszonyt "ápoló" népek nemzeties(kedő) zenéivel a másik országban. Úgy gondolom, hogy míg az északi népek nemzeti érzelmeivel könnyen tudunk azonosulni, a (nem csak földrajzi) távolság miatt, valamint ez sokaknak a németekével kapcsolatban sem esik nehezére (masszív kulturális kapcsolatok a múltban), addig a szlávok, a románok nem számíthatnak sok jóra a magyar pagan metálosoktól – ahogy az orosz bandák sem nagyon lesznek népszerűek idehaza. Kétségtelenül nehéz "történelmi" szemmel/füllel a szláv népek dicsőségét megéneklő zenét hallgatni – megjegyzem: talán meg kellene próbálni más szemmel/füllel. Meggyőződésem, hogy van értelme bármely nép, nemzet kultúrájával foglalkozni (esetünkben: szláv pagan metált is hallgatni) – már amennyiben mi, vagy a saját nemzetünk ebből valamilyen formában profitálhat: elvonatkoztatva, felhasználható, alkalmazható tanulságként, mintaként megragadva a múlttal és a nép tradícióival való foglalkozás gesztusát.
„Erdély gyönyörűségeiről”
Bár mindez a román Negură Bungetre látszólag nem érvényes (semmiképpen nem lehet lepaganmetálozni black metál alapú, experimentális zenéjüket, amely tematikájában is sokkal elvontabb, filozofikusabb, általánosabb húrokat penget), a felvázolt jelenség különösképpen őket is érinti. Az a kínos feszültség, felmordulás, amit akkor érzékeltem, amikor a frontember (Hupogrammos Disciple's) üdvözletében a városnév sokkal inkább „Bukarest”-nek hallatszott, mint „Budapest”-nek, meg az [a]http://www.femforgacs.hu/gig/163/Negura_Bunget___Adultery[text]efféle vélemények[/a]: "Erdély gyönyörűségeiről számot írni román nyelven... egyszóval hiteltelen számomra" legalábbis ezt támasztják alá.
Az ő esetükben már nem lehet belekötni az élő teljesítménybe, és a hangszerelésbe: hatan zsúfolódtak be a szűkös színpadra (három gitárral, billentyűvel, dobbal, valamint a Negru által kezelt különféle akusztikus hangszerekkel: faxilonfon, pánsíp stb.), és mindent megtettek, mindenféle különleges hangzással bíró kiegészítő hangszert bevetettek a tökéletes atmoszféra megteremtéséhez.
Színpadképüket meghatározta a felvezetőben és a későbbiek során is megszólaltatott hosszú havasi kürt, melynek mélyen búgó-morajló hangja a faxilofon éles koppanásaival az intróban egész a lélekig hatolt. Az óriási hangszer a közönséggel való kapcsolattartás szimbóluma is volt egyben: alsó vége lelógott a túl alacsonynak bizonyuló színpadról, és az elöl állók lábainál támaszkodott a földön. A különleges, atmoszferikus hangzást segíti még a Negură Bunget zenéjében a kisegítő szintis lány, Dziana szintetizátorjátéka (vagyis a zenét író Hupogrammos Disciple's-ék által jó érzékkel kiválasztott hangminták, és a velük játszott remek harmóniák). A hangzás elfogadható volt, a szintetizátor és az akusztikus hangszerek nem vesztek el a torzítottgitár-masszában. Ermit kétnyakú gitárjánál volt valami érintkezési hiba, ami miatt a számok között erős ropogás hallatszott, de amikor játszottak, nem volt gond.
Hol a gitárokon pötyögött, transzba ejtő, pszichedelikus témák, hol pedig a szintetizátor és az akusztikus hangszerek (pl. pánsíp) előtérbe kerülése színezte a néha finomabb, néha durvább experimentális black metál muzsikát. Jól mutatja, mennyire rendhagyó a Negură Bunget megközelítése ehhez a zenéhez, hogy nem átallanak teljes metálmentes darabokat játszani: csak ütőhangszereken. Amolyan rituális zenei performansznak lehettünk szem- és fültanúi: egy nagy dob, valamint egy falnak támasztott, a frontember által kalapált vastag falap érkeztek a xilofon mellé, és kopogták/ütötték rajtuk a monoton, de elvarázsoló ütemeket.
Egyrészt régen volt már a koncert (volt egy kis torlódás itt a beszámolóknál a sok esemény miatt), másrészt meg a számok nagy részével itt ismerkedtem, címekkel így nem szolgálhatok. Aki ismeri a bandát, és nem jött el, az bánhatja, mert testközelből, szinte "családi" körben szemlélhettük különleges és profin előadott produkciójukat. Mivel már sokadszor jártak nálunk, biztosan visszatérnek még hosszabb-rövidebb időn belül. Aki viszont még nem ismeri őket, annak mindenképpen ajánlom, hogy füleljen bele a zenéjükbe, mert meglehetősen egyéni megközelítéssel játsszák a black metál azon ágát, melyben nem az esztelen pusztításon, hanem az erő, a nagyság, az emelkedett lélekállapot és a természettel való harmonikus lét dicsőítésén van a hangsúly.
A fotókat a szerző készítette.
Number of the beasts
A nyilvánvaló rajongói átfedések miatt borítékolható volt, hogy csak a nagyon elszántak másznak el a Kék Yukba szerda este az előző napi Moonsorrow-s őrület után (vidékiek kizárva). Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a két fellépő az underground sokkal mélyebb rétegeiben tevékenykedik, mint a viszonylag "befutott" finn banda, tovább csökken a potenciális közönséglétszám. (A Negură földalattisága ellenére meglepő módon itt is tapasztalható volt olyan hisztérikus zenekarajnározás, amit eddig csakis a legkommerszebb mainstream bandák esetében tapasztaltam.) És akkor ebből még vonjunk le 20-30 főt.
A [a]http://www.femforgacs.hu/gig/163/Negura_Bunget___Adultery[text]Fémforgács beszámolója[/a] szerint 8-kor állítólag 60-an, míg a Negură Bunget koncertjén 100-120-an "tolongtunk" a Yukban – ez bődületes nagy baromság, az illető nemhogy kettős-, de inkább "hármaslátásban" szenvedhetett. Az Adulterynél simán meg lehetett számolni a színpadtól 3-4 méterre egy laza körívben felálló nézőket (max. 20-25 fő), a románok koncertjére aztán ez a létszám legfeljebb ha megduplázódott a sörözésből érkező erősítéssel. Ha összeszámolom a zenekarok tagjait, a Blue Hell-es személyzetet, meg a beszámolóírókat (ez itt már minimum a negyedik megemlékezés erről a buliról), már viszonylag közel járunk a "civil" látogatók számához.
Mondjuk annyira nem is bántam, hogy nyugisabbnak ígérkezett ez az alkalom. Csak két koncert, fölösleges magyar előzenekarok nélkül – legalább időben hazajut az ember, és lehet pihenni a péntek-szombati Black Hell Fest-re. Na persze ez naiv ábránd volt – 8-kor még se híre se hamva nem volt semmiféle zenekarnak. A negyedóránként beszállingózó metálosok egymástól kérdezgették, hogy "most akkor ma van a Negură-koncert?" Részemről a kb. 22:00-ás kezdésig tartó 2 órás holtidőt Moonsorrow-beszámolóírással és némi szunyókálással töltöttem (a fotelok nagyon rendben vannak a Yukban!).
Dicső múlt és pagan metál nálunk és más nemzeteknél
Nem tudom, mi volt a csúszás oka, az Adultery frontembere magyarázott valamit, hogy "some problems", de nem igazán lehett érteni. Mentségükre legyen mondva, nem piszmogtak sokáig, fölpakolták a díszletet (nagyon egyszerű dologról van szó, amely még az ilyen extrém körülmények között is felállítható: két faragott emberfejű oszlop a vokálozó gitárosok mikrofonállványa elé, két kisebb pedig a dobcucchoz, melyekben tűz lobogott), hangoltak egy rövidet, majd hátrafutottak, földobták magukra a fellépőcuccokat, aztán mehet. A frontember Drakula-köpönyege a vizuális oldalt a teátrális black metál felé vitte el inkább, míg ugye az antropomorf oszlopok inkább a pagan vonalat képviselték. Kíváncsi voltam rájuk, mert az az egy-két szám, amit a neten találtam korábban, azt sejtette, hogy himnikus hangvételű, kellően agresszív – és ha kell, kellően folkos – zenéjükkel egy nagyon hangualtos szláv metálegyütteshez lesz szerencsénk. (Utólag derült ki számomra, hogy az Adultery év elején feloszlott, ez az utolsó turnéjuk.)
A sietség oka nem volt véletlen, és a számokat is gyorsan lezavarták – ugyanis meglehetősen hűvös fogadtatásban részesültek. Ennek objektív okai is voltak sajnos, így ebben a formában a zenéjük nem volt különösebben érdekfeszítő: agresszív, de dallamos black metál, amit a pár hangot variáló, csehül "gajdoló" háttérvokál próbál színesíteni. A felvételeken hallott kellemes, himnikus hangvétel vélhetően a jobban kidolgozott gitár- és énektémáknak köszönhető; élőben ezek visszaadása annyira nem sikerült. A legjobb pillanat egyértelműen az elektroakusztikus gitárokon előadott népzene-jellegű dalok előadása volt a koncert közepén – persze a kellő "súly" itt is hiányzott: a hangzás sem volt az igazi, a témák is lehettek volna bonyolultabbak, és hát további akusztikus hangszereket is el tudnának viselni – ha máshogy nem, hát hangmintaként, szintetizátorról megszólaltatva.
Itt viszont már érezhető volt, hogy hiába lennének neadjisten jók is a csehek: a magyar folk/pagan metálos közeg akkor sem indulna be különösebben a szláv tradícióval foglalkozó zenére. Ez egy olyan dolog, amin már sokat töprengtem: ha a népek mitológiájával, múltjával, történelmével foglalkozó zenei műfajt és az ehhez kapcsolódó szubkultúrát nemzetközi perspektívából nézzük, felmerül a kérdés, mi van az egymással nem éppen rózsás történelmi viszonyt "ápoló" népek nemzeties(kedő) zenéivel a másik országban. Úgy gondolom, hogy míg az északi népek nemzeti érzelmeivel könnyen tudunk azonosulni, a (nem csak földrajzi) távolság miatt, valamint ez sokaknak a németekével kapcsolatban sem esik nehezére (masszív kulturális kapcsolatok a múltban), addig a szlávok, a románok nem számíthatnak sok jóra a magyar pagan metálosoktól – ahogy az orosz bandák sem nagyon lesznek népszerűek idehaza. Kétségtelenül nehéz "történelmi" szemmel/füllel a szláv népek dicsőségét megéneklő zenét hallgatni – megjegyzem: talán meg kellene próbálni más szemmel/füllel. Meggyőződésem, hogy van értelme bármely nép, nemzet kultúrájával foglalkozni (esetünkben: szláv pagan metált is hallgatni) – már amennyiben mi, vagy a saját nemzetünk ebből valamilyen formában profitálhat: elvonatkoztatva, felhasználható, alkalmazható tanulságként, mintaként megragadva a múlttal és a nép tradícióival való foglalkozás gesztusát.
„Erdély gyönyörűségeiről”
Bár mindez a román Negură Bungetre látszólag nem érvényes (semmiképpen nem lehet lepaganmetálozni black metál alapú, experimentális zenéjüket, amely tematikájában is sokkal elvontabb, filozofikusabb, általánosabb húrokat penget), a felvázolt jelenség különösképpen őket is érinti. Az a kínos feszültség, felmordulás, amit akkor érzékeltem, amikor a frontember (Hupogrammos Disciple's) üdvözletében a városnév sokkal inkább „Bukarest”-nek hallatszott, mint „Budapest”-nek, meg az [a]http://www.femforgacs.hu/gig/163/Negura_Bunget___Adultery[text]efféle vélemények[/a]: "Erdély gyönyörűségeiről számot írni román nyelven... egyszóval hiteltelen számomra" legalábbis ezt támasztják alá.
Az ő esetükben már nem lehet belekötni az élő teljesítménybe, és a hangszerelésbe: hatan zsúfolódtak be a szűkös színpadra (három gitárral, billentyűvel, dobbal, valamint a Negru által kezelt különféle akusztikus hangszerekkel: faxilonfon, pánsíp stb.), és mindent megtettek, mindenféle különleges hangzással bíró kiegészítő hangszert bevetettek a tökéletes atmoszféra megteremtéséhez.
Színpadképüket meghatározta a felvezetőben és a későbbiek során is megszólaltatott hosszú havasi kürt, melynek mélyen búgó-morajló hangja a faxilofon éles koppanásaival az intróban egész a lélekig hatolt. Az óriási hangszer a közönséggel való kapcsolattartás szimbóluma is volt egyben: alsó vége lelógott a túl alacsonynak bizonyuló színpadról, és az elöl állók lábainál támaszkodott a földön. A különleges, atmoszferikus hangzást segíti még a Negură Bunget zenéjében a kisegítő szintis lány, Dziana szintetizátorjátéka (vagyis a zenét író Hupogrammos Disciple's-ék által jó érzékkel kiválasztott hangminták, és a velük játszott remek harmóniák). A hangzás elfogadható volt, a szintetizátor és az akusztikus hangszerek nem vesztek el a torzítottgitár-masszában. Ermit kétnyakú gitárjánál volt valami érintkezési hiba, ami miatt a számok között erős ropogás hallatszott, de amikor játszottak, nem volt gond.
Hol a gitárokon pötyögött, transzba ejtő, pszichedelikus témák, hol pedig a szintetizátor és az akusztikus hangszerek (pl. pánsíp) előtérbe kerülése színezte a néha finomabb, néha durvább experimentális black metál muzsikát. Jól mutatja, mennyire rendhagyó a Negură Bunget megközelítése ehhez a zenéhez, hogy nem átallanak teljes metálmentes darabokat játszani: csak ütőhangszereken. Amolyan rituális zenei performansznak lehettünk szem- és fültanúi: egy nagy dob, valamint egy falnak támasztott, a frontember által kalapált vastag falap érkeztek a xilofon mellé, és kopogták/ütötték rajtuk a monoton, de elvarázsoló ütemeket.
Egyrészt régen volt már a koncert (volt egy kis torlódás itt a beszámolóknál a sok esemény miatt), másrészt meg a számok nagy részével itt ismerkedtem, címekkel így nem szolgálhatok. Aki ismeri a bandát, és nem jött el, az bánhatja, mert testközelből, szinte "családi" körben szemlélhettük különleges és profin előadott produkciójukat. Mivel már sokadszor jártak nálunk, biztosan visszatérnek még hosszabb-rövidebb időn belül. Aki viszont még nem ismeri őket, annak mindenképpen ajánlom, hogy füleljen bele a zenéjükbe, mert meglehetősen egyéni megközelítéssel játsszák a black metál azon ágát, melyben nem az esztelen pusztításon, hanem az erő, a nagyság, az emelkedett lélekállapot és a természettel való harmonikus lét dicsőítésén van a hangsúly.
A fotókat a szerző készítette.
Kapcsolódó cikkek
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Katarina Stanković Neptun vihara és Ida Marie Gedbjerg Az elveszett Mozi könyv című alkotása a 21. Verzió Filmfesztiválon