A Biksady Galériába belépve a művész egy hatalmas vászna tárul elénk: az Untitled 1 – a Waenhuiskrans sorozat egyik darabja. A művész egy valós helyszínt idéz fel: a Waenhuiskrans barlangok történelmi jelentőségűek a dél-afrikaiak körében, mivel az idők folyamán hajótöröttek és népcsoportok számára nyújtottak állandó menedéket. E festményen ez a hely szimbolikus jelentőséggel bír: az emberiség utolsó biztonságot jelentő, elszigetelt közege, a végső tér, amiben az alakok még kiismerik magukat. Azonban az apollói rend már ezen a festményen is szertefoszlóban van: a különböző irányú, sötét festékfoltok nem a védelmet nyújtó barlangot jelenítik meg, hanem egy rideg, űrbéli tájat, ahol a fizika törvényei megdőlnek. Az alakok kiüresedettek és rezignáltan veszik tudomásul, hogy e világon nincsen már számukra hely. Ugyanez az érzés tükröződik vissza a sorozat másik darabjának figuráin: tisztában vannak vele, hogy ki kell lépniük az otthont jelentő tér biztonságos falai közül egy végtelenül tágas univerzumba, aminek a törvényei ismeretlenek számukra.



A művész korábbi munkáin, a The opposite of the memory vagy a The Hour of Lead című vásznakon a figurák még egy elszigetelt környezetben, a műterem zárt falai között jelennek meg. A befogadó ezeken a képeken könnyebben tájékozódik, hiszen ismeri azt a világot, amit a négy fal hermetikusan körülzár. Ezek a festmények ugyan világosabb tónusúak, viszont már e két kép is meglehetősen különös és groteszk hangulatot közvetít. A The opposite of the memory című alkotáson az alakot oda nem illő tárgyak veszik körül: a kötelek, üres üvegek látszólag céltalanul hevernek szanaszét, rögzült kódjainkat pedig az alak trikójába tűzött virágok is meglehetősen összezavarják. A The Hour of Lead festményen a kitömött állatok, a vanitas szimbólumok gerjesztik tovább a zavart bennünk, amit a szem nélküli öregember és a tükörfestmény még tovább erősít.



Régebbi munka Matthew Hindley The End of the World című vászna is, amit Tim Leibbrandt határjelzőnek érez a művész munkásságában. A kép itt erős szimbolikus töltettel bír: az erkély a végtelen univerzum és az elszigetelt, otthonosságot jelentő zárt tér közötti hely. A barlanghoz hasonlóan végső menedékül szolgál a figurák számára. Az erkély az ismert világ vége, ezt elhagyva “Hindley szereplői szétszóródtak a nagy és ismeretlen univerzumban".

A művek stilisztikailag is a határon ingáznak. A festmények figuratív ábrázolása szembekerül a csurgatott és fröcskölt, élénk színű, absztrakt festékcseppekkel, amelyek szintén a befogadás egyenletességét zavarják meg. Ezek a pollocki megoldások tovább fokozzák az alkotások drámai hangulatát és sok esetben el is bizonytalanítják a kompozíció logikai rendjét.



A képek tehát formailag és tartalmilag is kiszakadnak a valóságból. A végtelenségbe taszított figurák identitása és léte kerül veszélybe. A One Pearl of Great Price című festményen egy elhagyatott térben három női alak megtámad egy férfit. Hindley ezzel a nagyméretű vásznával reflektál arra a történetre, amely szerint egy agresszív dél-afrikai nőcsoport férfi stopposokat erőszakolt meg. Ugyanakkor a szimbolikusság ezen a festményen is erősen érezhető: nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a három női alakkal a sors istennőit formázza meg, akik a végtelen világban döntenek az emberi életekről. Ők a Moirák, élet és halál urai. Egyikőjük a férfialakhoz a földre ereszkedve Michelangelo Piétáját idézi fel bennünk, mintha a holt lelkéért imádkozna.



A Biksady Galéria belső termében kisebb munkák fogadnak minket, a The meat and the bone sorozat egyes darabjai. Ezeken a képeken is három alak jelenik meg, de ezúttal kiszakítva minden jellegzetes fizikai környezetből, megfosztva az evilági személyiséget jelző ruházatoktól. Itt állnak előttünk különböző szögekből megvilágítva, mindenféle maszktól megfosztva, önálló individuumként. Már nincs rajtuk semmi, ami az elszigetelt világhoz kötné őket, ilyen értelemben kitaszíttattak ugyan a biztonságot jelentő falak közül, de ezáltal elnyerték valódi meghatározottságukat, mélylényüket. Tim Leibbrandt szerint ezek az alakok a művész legfrissebb képén, a Twilight című festményen istenszerűvé válnak. Azonban sokkal inkább arról van szó, hogy a műteremből indult szereplők ezen a ponton a nietzschei "Übermensch"-sé, az embert felülmúló emberré alakulnak át. Az Isten halálával magára maradt ember, a biztos korlátok közül kiszakított lény az értelmetlennek újra értelmet ad, a dionüszoszi káoszban megtalálja a rendet és felismeri a valódi szabadságot.



Matthew Hindley képeit erős szimbolikusság hatja át. A festményeket a bibliai utalások, a mitológiai motívumok és a filozófiai gondolatok szövik át, miközben folyamatosan reflektálnak a művészettörténeti hagyományokra. A művész mideközben egyetlen képén sem vonja ki magát a dél-afrikai tradíciók hatása alól, így egy rendkívül összetett művészettel ismerkedhetünk meg, ha ezeket az alkotásokat figyelmesen szemléljük.

Matthew Hindley Bálványok alkonya című kiállítása a budapesti Biksady Galériában 2013. április 13-ig tekinthető meg.