Egy ismerősömet vittem el az előadásra, aki még sosem látott kabukit. A választás ideálisnak bizonyult, röpke négy óra alatt kaphatott betekintést a kabuki sokszínű világába. Láthattunk egy harcos darabot, melyből egyszer csak egy kísértettörténet lett, majd egy táncos befejezés zárta az előadást. Láttunk előkelő hölgyeket, harcoló szamurájokat, mindenre elszánt gonosztevőket, léha papokat, megelevenedő álmot, kibogozhatatlannak tűnő történetvezetést, intrikát és nem utolsósorban a színpadot beborító cseresznyevirágzást. És láttunk még forgószínpad segítségével történő látványos színváltást, emelkedő és süllyedő díszleteket, hatalmas folyóvá alakuló színt, melyen két hajó úszik, egy szempillantás alatt történő gyors átöltözést, kígyóvá alakuló emberi ujjakat és démonná változó őrjöngő szerelmest.

A stílusok és a színpadtechnikai elemek olykor öncélúnak tűnő felvonultatásával mintha a szerző, Curuja Nanboku kikacsintana felénk. És lehetőséget ad a szereplőknek is ugyanerre: Valakire nagyon hasonlít ez a nő – tűnődik az egyik szereplő az előadás alatt. – Ja persze! Nakamura Fukuszukére, aki márciusban a Nemzeti Színházban játszik. Az improvizáció, illetve a jelenkorra utaló, a szereplőket emlegető kiszólások nem számítanak ritka pillanatnak a kabuki színpadán. A pillanatnyi, a darab történetvezetéséből való kibillenések ellenére a kabuki a többi japán tradicionális szinházhoz hasonlóan hűen megtartja az előadás és színpadra állítás eredeti alakját, újkori bemutatásuk nélkülözi az átfogóan új megközelítéseket, és inkább a korábbi előadások felélesztésére törekszik.
 

A magával ragadó látványvilágot mindenek elé helyező kabukit jól jellemzi az átváltozás szó. Nemcsak a szerepeken belüli átváltozás gyakori, azaz például egy emberi alakból egy szempillantás alatt válik kísértet, állat vagy természetfeletti lény, hanem a szerepek közötti átváltozás is gyakori elem. Tehát sok esetben egy színész több szerepet játszik, és pillanatok alatt vált az egyes szerepek között, akár pár másodperc alatt is képes teljesen más alakban megjelenni. Híres példa erre a Jocujai kísértettörténet, ahol két embert, illetve azoknak kísérteteit ugyanaz a színész játssza. A két halottat egy paraván két oldalára erősítik, és így dobják be a folyóba. Egy adott pillantban ez a paraván kiemelkedik, rajta a megölt feleség holttestével vagy kísértetével, majd a következő pillanatban, ahogy megfordul a paraván, előtűnik a megölt szolga holtteste vagy kísértete úgy, hogy ugyanazt a színészt látjuk, de már teljesen új alakban. A kabukiban ezeket a gyors váltásokat olyan tökélyre fejleszetették, hogy időnként az az érzésünk támad, hogy ugyanazt a színészt egyidőben két alakban látjuk a színpadon.
 

A Szeigen apáca esetében a szerepek közötti átjárás nem jellemző, azonban a főszereplő nő olyan életutat jár be a történet során, mely akár több különböző szerep megformálásának is tekinthető. A nemesi családba született Hanako, akit a nagyszerű Nakamura Fukuszuke kelt életre – mint ahogy a fent említett jelenetben az egyik szereplő meg is említi –, vőlegénye halálhírét hallva nevét Szeigenre változtatva apácának áll, majd ezek után felismerve az álruhában érkező férfit, nem bír uralkodni érzésein. A szerelmes apáca előkelő ruhájával és hajkoronájával együtt méltóságát is eldobja magától. A férfi utáni őrjöngő vágy és a húga elleni gyűlölet, akit a férfi feleségül vett, a végletekig fokozódik, míg halálában egy félelmetes kísértetté nem válik.

A nő átalakulását ruhája és hajviselete explicite kifejezi. A darab elején megjelenő élénk vörös kimono és fejdísz egy előkelő fiatal nőt mutat. Később apácaként egyszerű ruhában és fátyolban jelenik meg, egy ponton még a fátyol is lehullik róla, megmutatva a nő kopaszra borotvált fejét. Ez egy ritka és esendő pillanat a nőket idealizált alakban bemutató kabukiban, melyre talán nincs is példa más darabokban. Aztán láthatjuk Szeigent alig kinőtt hajjal, majd valamivel jobban megnőtt hajjal, amint megszállottként járja a világot a szeretett férfit kutatva. És láthatjuk őt az álomjelenetben nagy hajkoronával, csak a lelógó hajtincs rövidebb, mint az első megjelenésekor. Tehát még apácaként is a régi, előkelő alakját ölti magára az álmában, ahol csak a szerzetesi ruha és a rövid hajtincs szimbolizálja az új státuszát.

Az átalakulások tetőpontja az utolsó felvonás, ahol a nemek közötti átjárást többszörösen csavarják meg. A férfi színész, aki női szerepet játszik ezúttal kísértetként férfialakot ölt, majd ez a férfialak egy tánc eljárásához női köntöst vesz magára. "Az európai színjátszásban hagyományosan egy férfi színész általában csak férfi szerepet játszik. A kabukiban mi minden szerepet eljátszunk nemtől függetlenül" – mondja egy híres kabuki nőimitátor. Átváltozásaiknak semmi nem szab határt.

Szeigen apáca
Hanako, Szeigen – Nakamura Fukuszuke

További szereplők:
Nakamura Kinnoszuke
Onoe Macuja
Bandó Singo
Nakamura Hajato
Nakamura Kotaró
Szavamura Szónoszuke
Nakamura Utae
Icsikava Omezó
Nakamura Kandzsaku

Nemzeti Színház, Tokió
2013. március 5. – 26.