PRAE.HU: Végignézve a korábbi munkáidat, feltűnik, hogy több műfajban is kipróbáltad magad. Készítettél kisjátékfilmet (Roadmovie, Turiszt), tévéfilmet (Komoly dolgok), ráadásul rendeztél már több színházi előadást is. Most készült el az Ammen című dokumentumfilmed és a Prágai hétvége című kisjátékfilmed is. Honnan jött a film iránti érdeklődés?

Eredetileg úgy volt, hogy író leszek. Gimnazistaként sorra nyertem az irodalmi versenyeket a novelláimmal, de ebben az életszakaszban az ilyesmi nem feltétlenül tartozik a menő dolgok közé. Emlékszem, az egyik osztálytársam a számítógépének az egeréből távirányítású autót szerelt – na az menő volt. A mai napig lenyűgözve hallgatom mindenféle szerelők eszmefuttatásait olyan dolgokról, amikhez egyáltalán nem konyítok. A reál tudományoktól eláll a lélegzetem. Ehhez képest az írogatást egy kissé blöff-műfajnak éreztem. Persze soha nem fektettem bele annyi energiát, hogy a munkám a megúszás kategóriáján túlmutathasson. Talán túlságosan nyughatatlan voltam hozzá. De a késztetés, hogy valamit el kell mondanom, azóta sem múlt el.Prágai hétvége

Most is nyilvános tereken dolgozom legszívesebben. Kávéházak teraszán, vagy strandon mondjuk, de a gyár, a műhely is szuper. Ahol nyüzsgés van, ahol percenként lehet elcsípni valamit, ami megragad, amiről mesélni kell. Sajnálok minden percet, amikor lényegtelen dolgokkal kell foglalkoznom. De az ember, aki csak átmegy az úttesten, vagy aki kilögyböli melletted a kávét, aki lekéste a buszt, vagy aki épp elérte, aki elejti a cókmókját és aki kitartóan hurcibálja, aki lohol és aki csak áll bambulán - szóval az emberek úgy amblokk -, nem lényegtelenek. Őket meglesni, kifigyelni, tanulmányozni pedig, akármekkora blöffnek is hangzik, az író és a rendező munkájának is felettébb fontos állomása. Vagyis lényegét tekintve ez a két foglalkozás nincs is olyan messze egymástól. 

 
PRAE.HU: Az írói tehetséged nem tűnt el, hanem csak átalakult. A filmjeidnek nem csak a rendezője, hanem a forgatókönyvírója is te vagy. Ez azért van így, mert nagyon szeretsz foragtókönyvet írni, vagy egyszerűen nem bízol meg más forgatókönyvírókban?

Rémesen utálok azzal a gondolattal ébredni reggelente, hogy ma írnom kell. A kínok kínját élem át. Ilyen értelemben egyáltalán nem szeretek írni. De amikor nagy nehezen rászánom magam és elkezdem, és egyszercsak a mondatok észrevétlenül tovább írják magukat, az mégis elégedetté tesz. (Nyilvános helyeken vigyázni kell ezzel, mert az ember arcára feltétlenül kiül, ha épp önmagával elégedett.) Szóval némileg ambivalens az írott anyaghoz való viszonyom. Olyan ez, mint egy se veled, se nélküled kapcsolat. Remélem, meg fog jönni a bátorságom a prózához is, mert az elmúlt években már szinte el is felejtettem, milyen émelyítő megtalálni egy jó jelzőt, hogy milyen, amikor nem csak tőmondatokban diktálod a helyzetet.

Persze a forgatókönyvírás is sok örömöt tud szerezni. Bár inkább az az öröm, amikor a szöveget a színész kezébe adod. A forgatókönyvírási szakasz nem megúszható. Tulajdonképpen egy minél pontosabb dokumentációt kell készíteni arról a filmről, ami az ember fejében már létezik. Mert az már pereg, képeket látok, mielőtt leírok egy jelenetet. A film már megvan, csak először muszáj ebben a lebutított formában közvetíteni. Majd amikor mozgókép születik belőle, az lesz az igazi. Én jól elvagyok ezzel a dologgal így. Mondhatni, bírom.Komoly dolgok

PRAE.HU: Nem is próbálkoztál magadon kívül más forgatókönyvíróval?

Két út létezik. Az egyik az, hogy a kezedbe kapsz egy kész könyvet, amit erős alapanyagként használva, a saját szád íze szerint átformálva megvalósíthatsz. Azt gondolom, hogy ez az egyszerűbb eset. Jó esetben jó könyvet kapsz és az egész átformálás szórakoztató munka, amiben erősen inspirál a kapott anyag. A másik út, amikor a saját ötletedet próbálod megíratni másvalakivel. Erre többször tettem kísérletet korábban, nem igazán jártam sikerrel. Bosszantott, hogy a szereplők nem úgy beszélnek, nem azt teszik, amit én elképzeltem. De ez csak azt jelentheti, hogy nem találtam még meg az igazit. Írót választani ugyanakkora felelősség, mint társat választani, és ugyanakkora rizikóval is jár.

PRAE.HU: Adott a mesélőkedv. Miből szokott nálad kibomlani egy történet?

Leginkább hangulatok és helyszínek inspirálnak, és olyan jelentéktelennek tűnő pillanatok, amik az említés szintjén talán nevetségesek is. Van, hogy azt jegyzem föl, hogy hogyan szívja fel a kockacukor a kávét, vagy hogy mit össze lehet vacakolni egy esernyő kinyitásával. Van, hogy egy foglalkozáson merengek el: vajon tényleg műanyagflakonba vizelnek a darukezelők? És van, hogy csak elcsípek egy-egy szófordulatot a villamoson. Aztán ezekből előbb-utóbb összeáll valami.

PRAE.HU: Annak van valami különleges oka, hogy kivétel nélkül mindegyik filmed nyáron játszódik? Általában a nyáriszünetben tikkadó fugurákat látunk, akik, finoman szólva, nem a felső tízezer tagjai. Föltűnik, hogy szereted a leszakadóban lévő magyar vidéket, a "mélymagyart" ábrázolni, de nem a tragikus oldaláról, sőt.

Ki nem állhatom a telet. Persze van az, hogy ropog a tűz a kandallóban és az erdészház ablakából szemet gyönyörködtető látványt nyújt az ágakat borító szűz hó képe… De nem, én a nyarat szeretem. A szabadságot. Legyen az akár csak látszólagos szabadság. Még a kilátástalanság is mást jelent, ha azt nem befolyásolja a szűnni nem akaró ború és a farkasordító hideg. A felső tízezer életét csak filmekből ismerem, tartok tőle, nem tudnám maradéktalanul pontosan ábrázolni a világukat.Prágai hétvége

PRAE.HU: Nem is tudom pontosan meghatározni, hogy mi a filmjeidnek a műfaja a kisjátékfilmen belül. Se vígjátéknak, se romantikusnak, se kisrealistának nem mondanám őket. 

Az emberi esendőség az, ami igazán foglalkoztat. Művészfilmnek nem nevezném a munkáimat, mert mindenféle lila ködtől mentesek. Talán szatirikus hangvételű emberi drámáknak hívnám őket. Azt szeretem, amikor egy film meg tud nevettetni, de mégis nehéz a szívem, amikor kijövök a moziból.

PRAE.HU: Szerintem az igényes humor hiánycikk a magyar filmes piacon.

A magyar filmes hagyomány nagyon távol esik az amerikai romkom tradícióktól. Vannak szakemberek, akik ezt remekül művelik, például Goda Kriszta vagy Herendi Gábor. Ők igazán színvonalas közönségfilmeket készítenek. De láttunk már számos ellenpéldát is, amikor valaki követni akarja az amerikai mintát, de nem sikerül neki. Nem könnyű feladat magyar karakterekre és magyar helyzetekre rímeltetni ezeket a sémákat.

Sokszor hamis lesz, mert semmi köze nincsen ahhoz az élethez, amiben mi élünk. Azt érzem, mintha kicsit szégyellenénk azt, amilyenek mi vagyunk. Alkotói és befogadói részről egyaránt. Szomorú vagyok emiatt. Az északi országokban, de akár említhetném a románokat, vagy a bolgárokat, eredeti, saját hangja van a filmnek. Mi ezt az elmúlt évtizedekben kevésbé tudtuk teljesíteni.

PRAE.HU: Számomra mindig az a filmjeid konklúziója, hogy az ember a legnagyobb bajban sincs egyedül, mert ott vannak a barátai. Esetleg itt lehetne arra kérdezni, hogy miért akkor érnek vérget, mikor néznéd még tovább?

Szerintem azért is érzed ezt a filmek végén, mert még nem csináltam nagyjátékfilmet, és ezek a kisfilmek mind nagyobb, átfogóbb történetek egy-egy részletét mesélik el. Elképzelhetőnek tartom, hogy a Roadmovie-t, a Prágai hétvégét, de még a Turisztot is lehetne tovább nézni. Az a reakció teljesen érvényes, amikor a film végén azt érzi a néző, hogy neki most kezdődött el, és nézné még tovább. Számomra ez jó kritika, mert azt jelenti, hogy azok a karakterek, akiket fölvázoltam, érdemesek a figyelemre.
 

PRAE.HU: Ha már szóba kerültek a karakterek, föltűnik, hogy sok a visszatérő színész. A Turiszt című filmed kapcsán azt nyilatkoztad, hogy a két főszerepet ráírtad Petrik Andira és Elek Ferire.Turiszt

Nekem sokat segít, ha látok magam előtt valakit, amikor megformálok egy karaktert. Ilyen értelemben teljesen más a film, mint a színház, ahol van egy társulat, amiben a színész többféle szerepben is meg tudja mutatni magát, feltéve persze, ha jó társulatról beszélünk, és nem olyanról, ahol a színészeket beskatulyázzák. A filmben a színész személyisége óhatatlanul kapcsolatban áll azzal, amilyen karaktert a rendező ráoszt. Gyakran járok színházba, átfogó képem van a magyar színészekről. Szerintem jó döntéseket szoktam hozni. Nagyon hosszú listám van arról, hogy kikkel szeretnék együtt dolgozni. Vannak persze, akikkel már többször is forgattam, valószínűleg azért, mert jó színészek, és öröm a munka velük. 

PRAE.HU: Az Ammen című filmedben nem színészekkel, hanem a szatmárcsekei cigánysor lakóival forgattál.

Ez egy véletlen találkozás volt köztem és a romák között. Almási Tamás, aki a Filmművészetin osztályfőnököm volt, kiválasztotta az ország tőlünk legtávolabb eső pontját, levitt bennünket ebbe a kis szatmári faluba és azt a feladatot adta, hogy keressünk valamit, amit szívesen földolgoznánk. Amikor ráleltem erre a néhány családra, akik fölvették a baptista vallást a cigánysoron, tudtam, hogy olyan témát találtam, ami érdemes arra, hogy film készüljön belőle. Akkor még nem számítottam rá, hogy hét éven keresztül fogok visszajárni hozzájuk.

PRAE.HU: Nem érezted, hogy túl közel kerülsz a témához ilyen sok éven át?

Egyfelől, el kellett nyernem a szereplők bizalmát. Másfelől, nehéz volt elfogadnom azt, hogy nem vállalhatok felelősséget értük, hogy nem áltathatom őket egy olyan kapcsolat képével, ami nem felel meg a valóságnak. Fel kellet vállalnom a konfliktusokat, amiket a közösségen belül okozott az elkészült film. És meg kellett értetnem velük, hogy az őket érintő pillanatnyi kellemetlenségeken túl a film üzenete rettentően fontos. Hogy az ő szavaikkal, az ő életükön keresztül olyan képet kaphatunk egy roma közösségről, amivel a néző nem gyakran találkozik. Hogy a cigány ember nem csak lop, lincsel vagy rablógyilkos. Nagyon fontos, hogy eloszlassuk ezt az aberrált gondolatot.
Ammen

PRAE.HU: Hogyan tudtad elnyerni a bizalmukat? 

Nagyon nyitott és vendégszerető emberekről van szó. Már első alkalommal, amikor kimentem a cigánysorra, egyből több házba is behívtak, pedig teljesen ismeretlen, idegen voltam a számukra. Kávét főztek, süteményt hozattak a boltból a pulyával. Nem sajnálták tőlem, amijük van, pedig amijük van, az rettenetesen kevés. Természetesen ezt az anyagi javaikra értem. Nyilvánvalóan voltak bennem előítéletek. Aki azt mondja, hogy benne nincsenek, az vagy nem őszinte, vagy kivételes emberi erényekkel bír. Ezek az előítéletek semmivé lettek bennem az első találkozás után. Szerintem ez a film fontos és jelentős beszélgetések indukátora lehet. 

PRAE.HU: Az Amment április végén láthatja a közönség, de a Daazo.com március végi friss kisfilmeket bemutató válogatásában is találkozhatnak az érdeklődők a Turiszt és a Prágai hétvége című filmjeiddel a Toldi Moziban.

Kifejezetten örülök ennek a kezdeményezésnek, nagyon jó ötletnek gondolom. Úgy tűnik, mintha mindenki elfeledkezett volna rólunk, akik a szűkös keretek ellenére munkálkodtunk az elmúlt években. Pályakezdő rendezők számára a rövidfilm remek bemutatkozási lehetőség, de csak akkor, ha van közönsége, ha sikerül láttatni azokkal, akik döntési pozícióban vannak. Akár produceri oldalról, akár az állami támogatások döntéshozói részéről.

A kisjátékfilm olyan referencia egy filmkészítő életében, amit semmilyen írott anyaggal nem lehet pótolni. Na és persze ott van az is, hogy ezek a filmek klasszak. Ha beleszólhatnék a közszolgálati televízió műsorstruktúrájába, feltétlen azt javasolnám, hogy a szombat és vasárnap esti mozifilmek előtt vetítsenek le néhány rövidfilmet. Olyanokat, amelyekkel vissza lehetne nyerni a magyar nézők, magyar filmek iránti elveszett bizalmát.Turiszt

PRAE.HU: Mik a további tervek? 

Nagyjátékfilm. Mármint a dolgok lényegét tekintve. Először is, a forgatókönyv megírása. Akartam is említeni, talán túlzás ez a hosszú interjú, ahhoz képest, hogy az eddigi munkáim jószerivel csak skiccek, nem igazán jelentős valamik. Ettől nem érzem frusztrálva magam, nem hiszem, hogy kapkodnom kellene, vagy hogy lemaradtam volna valamiről. Csak úgy érzem, megértem arra, hogy alapvető kételyektől és kétségektől mentesen tudjak belevágni ebbe a munkába. Ez a magabiztosság persze csak ideig-óráig tart majd, de ami utána következik, az az a fajta egészséges szorongás lesz, ami elengedhetetlen velejárója bármely alkotói folyamatnak. Az álmodozás és a szorongás együtt járnak, olyanok, mint a jin, meg a jang.

Fotók: Domokos Balázs

Interjú Szabó Szonjával a Komoly dolgok című filmjéről a prae.hu-n:

Komoly dolgok
Szabó Szonjával beszélgettünk tévéfilmjéről

Az Ammen című dokumentumfilm egy korábbi verziójáról a prae.hu-n:

Hit. Viták. Gondolatok egy dokumentumfilmről.
Szabó Szonja: Ammen


A rendező alkotásai a facebookon:

Turiszt:
http://www.facebook.com/turiszt?fref=ts

Prágai hétvége:
http://www.facebook.com/pragaihetvege?fref=ts

Komoly dolgok:
http://www.facebook.com/komolydolgok?fref=ts