Meredek hegyoldalak között széles, méregzöld fennsík, hatalmas pocsolyák, lompos, rohangáló kutyák és bőgő tehenek. Vihar készülődik, miközben egy három év körüli kislány egyre riadtabban szólítja a szüleit. Hazamenne, mert ráesteledett, mert dörög az ég, mert egyedül van a semmi közepén. A Felhők felett nyitójelenete a film – sőt a mexikói rendező teljes oeuvre-jének – alapkérdését villantja fel: miben reménykedhet a körülményeknek kiszolgáltatott ember? Kimondatlanul is ezt kérdezik egymástól a film főszereplői, az említett kislány szülei, mert értetlenül állnak azelőtt, hogy boldog házasságuk valamiért kezd megromlani. A 30-as éveikben járó mexikói értelmiségiek, Juan és Natalie jómódban, gyönyörű környezetben élnek egy modern, vidéki családi házban, két édes kisgyermeket nevelnek, szeretik egymást, valami mégsem stimmel köztük. Apróságokon összekapnak, nincs rendben a szexuális életük, a pornófüggő férj brutálisan veri a kutyáit. Reygadas nem boncolgatja a hátteret, nem ad lélektani magyarázatot, de ettől csak reménytelenebbnek és sorsszerűbbnek tűnik a pár helyzete. Keresik a kiutat, a "sötétség után a fényt" (az eredeti, Jób könyvéből származó, latin filmcím Post Tenebras Lux), de nem tudni, megtalálják-e, és ha igen, nem lesz-e túl késő. Fényre vezető ösvényt keresnek a komótosan kanyargó cselekményben feltűnő mellékszereplők is, a lelki önsegítő csoportba járó falusi szenvedélybetegek vagy a külföldi szex-szaunában fásultan üldögélő, elhízott nők és férfiak.

A Felhők felett – amelyért Reygadas Cannes-ban megkapta a Legjobb rendező díját – borús impresszióival szervesen illeszkedik a 2000-es évek eleje óta épített szerzői életműbe. A korábbi − részben Tarkovszkij és Dreyer hatását tükröző − filmek is biblikus utalásokkal tűzdelt (melo)drámák, amelyek a remény(telenség) körül forognak. Sorsfordító helyzetben mutatnak be súlyos terhet cipelő hősöket, akik végül összeroskadnak (Mennyei háború), vagy isteni csoda folytán nyernek megváltást (Japán, Luz silenciosa). A rendező minden munkájában – a Felhők felettben is –, gondosan kiválasztott amatőr szereplőket alkalmaz, bízva az arc, a karakter természetes kisugárzásában és hitelességében. Reygadas filmjei leginkább a szexualitás és az emberi test kendőzetlen bemutatásáról híresültek el, de igazi értékük a rendkívüli megjelenítő erejű, ihletett és átszellemült képi fogalmazás.

A Felhők felett formailag legközelebbi rokona az életműben a Mennyei háború, amelynek szaggatott elbeszélőtechnikáját a rendező ezúttal a végletekig fokozza. A Juan, Natalie és egy volt alkalmazottjuk körül kikristályosodó, melankolikus-tragikus kifutású cselekmény lazán összefüggő epizódokból, nagy kihagyásokkal és kitérőkkel épül. Időnként hatalmas időugrások, sehová nem passzoló jelenetek, szürreális történések – Juan emlék- vagy fantáziaképei? – bizonytalanítják el a nézőt. Reygadas precíz, célirányos elbeszélés helyett inkább csak utal egy gondolatban sokféleképpen kiteljesíthető történetre, miközben az egyes jelenetek, figurák, részletek asszociációkat és érzelmeket keltő erejére támaszkodik. Nehéz volna például a történet logikájával magyarázni a filmet záró rögbimeccset, de ha például a csapat, a közösség fogalmára asszociálunk, szemben a filmet nyitó magánnyal, a jelenet máris jelentéssel telítődik. A családi házban kezében szerszámosládával lopakodó ördög alakja hasonlóképpen "megfejthető".

A pompásan fényképezett, meditatív alkotás bőven hagy időt a szemlélődésre, különösen a külső terekben, ahol a táj hűvös nagytotáljaitól a fűszálak szuperközelijéig jár a kamera. A rendező tapinthatóan érzékletes képekkel jellemzi, szinte önálló szereplővé teszi a természetet, megmutatja fenségesen idegen és barátságos arcát is. A külső felvételekhez használt – a kép széleit gyűrű alakban megkettőző – torzítólencse miatt a hétköznapitól eltérő fénytörésben látjuk a természeti világot, amely így különös hangsúlyt kap. Ha van "fény a sötétség után", akkor az a film sugallata szerint a természetben keresendő, ám Reygadas figurái ezt nem veszik észre, sőt, inkább az élő környezet ellen fordulnak: a kutyákat ütik és rúgják, a fákat kicsinyes bosszúból kivágják, a madarakat lelövik.

A természet mellett különös érzékenységgel fordul a kamera a főszereplő házaspár 3-4 éves gyermekei, a bibliai nevű Eleasar és Ruth felé is, akiket a rendező saját kisfia és kislánya "alakít". Meglátszik a filmen a szakmainál szorosabb kapcsolat az alkotó és a gyerekek között: minden helyzetben bámulatos természetességgel, dokumentum-hitelességgel vannak jelen. A film vége felé Juan egy belenyugvóan szomorú, mégis reménykedő monológban arról beszél, hogy a gyermekei már másként fogják látni a világot, mint ő. Talán szert tesznek arra a fokozott látóképességre, amellyel az apa egy alkalommal "minden mozaikdarabkán külön-külön látta megcsillanni a fényt". A film mozaikjait a nézőnek kell összeraknia, ami ha különleges képességet nem is, de nyitottságot és erőfeszítést kíván.


Post Tenebras Lux - Felhők felett (Post Tenebras Lux)
Színes, feliratos, mexikói-francia-holland-német filmdráma, 2012.

Rendező: Carlos Reygadas
Operatőr: Alexis Zabe
Szereplők: Adolfo Jimenez Castro (Juan), Nathalia Acevedo (Natalia)
Willebaldo Torres (El Siete)

Korhatár:



Bemutató dátuma: 2013. március 7.
Forgalmazó: Cirko Film