Ha a Fészek Galéria Herman termébe belépve a látogatóban felmerülne a kérdés, hogy Szabó Dorottya miért állítja ki alkotói metódusának egyik eszközét, a sablonpauszokat, ne fojtsa el diszkréten, hiszen a lehető legjobb nyomon jár ahhoz, hogy az alkotó festményeinek világába belépjen. Amikor először láttam a sablonpauszokból összeállított installációt a művész jelenlétében, lenyűgöző élményben volt részem. Szabó Dorottya felhívta a figyelmemet a pauszon megszáradt olajfesték bőrszerű tapintására, a papír és a festék keveredő illatára, a pauszokba szúrt, a festéket a vászonra vezető lyukak változásaira, a különböző anyagok kölcsönhatását őrző nyomokra, az egymásra rétegzett erőteljes színek átváltozására, valamint a pausznak az idő múlását felidéző gyűrődéseire, a festőgesztusok különböző ritmusából is adódó szakadásaira. Számomra azonban, abban a pillanatban nem is annyira annak volt jelentősége, hogy mindezekre a minőségekre rávezette az érzékeimet, hanem annak, hogy hogyan! Hol dinamikusan, hol eltűnődve, de mindenképpen olyan megjelenítő intenzitással, hogy belém hasított a felismerés: Szabó Dorottya minden egyes festményének alakulását, vagyis az anyaggal párbeszédet folytató hosszú időtartamokat mélyen őrzi magában. Mintha festészeti gyakorlatának kulcsfontosságú elemei, a festéknek a vászonra jutását segítő és módosító pauszok így kiterítve különböző, a festés folyamatában meghatározó és a zsigereibe ívódott eseményeket hoznának felszínre. Ami pedig ilyen elevenen tud feltörni az emlékezetből, az csak jelentőségteljes lehet!

Talán mindig is élt a vágy a művészekben, hogy az alkotásaik létrejötte során szerzett felismeréseiket másokkal is megosszák. Eszünkbe juthat például Benvenuto Cellini önéletírása, melyben oldalakon keresztül izgalomban tartja olvasóját - immár évszázadok óta - a bronzöntés viaszveszejtétes eljárásának élményszerű leírásával.

Ez a vágy azonban mára határozott alkotói elképzeléssé, célkitűzéssé formálódott. Kitapintható ez azokban a képzőművészeti alkotómódszerekben, amelyek a mű elkészülésének processzusát is a műalkotás szerves részévé teszik, de érezhető ez a törekvés a munkafotók bemutatásában és önálló művé alakításában, valamint a művészeti werkfilmek létrejöttében. Ennek oka a dokumentáláson túl az, hogy a művek jelentését és hatását a választott médiumok tulajdonságai és lehetőségei, ezen belül az anyagok minősége és az anyaghasználat módjai is hordozzák. A kortárs képzőművészet egyes tendenciáiban az alkotók mindezt láttatják, hogy a befogadó egyrészt érzékeire hagyatkozva, de leginkább a kép alakulásának folyamatába, mintegy a kép terébe, pontosabban téridejébe belépve felfejthesse a jelentésformáló minőségeket.

Érthetetlen, de tudható, hogy a művészetelmélet és a műkritika gyakorta elfeledkezik a képzőművészet érzéki, formai aspektusáról, s ez a teoretikusok részéről tanúsított értetlenség is oka lehet az alkotói folyamat hangsúlyozásának a művészeti praxisban. Ez a magas művészetből induló késztetés és koncepció pedig, ma már a tömegkultúra szintjén is érezteti hatását: elég a mozifilmek kulisszái mögé vezető DVD extrák népszerűségére gondolni, ami egyébként az alkotók feltárulkozási vágya és a befogadói kíváncsiság szerencsés találkozásának szórakoztató, de felismerésekkel nem igazán szolgáló, üzleties kihasználása.

Fiziológiai tény, hogy a látás a legkomplexebb érzékünk. A technológiai képalkotások következtében pedig, egymástól teljesen különböző területeken is a vizualitás dominanciájával szembesülünk. Ez azonban azzal is jár, hogy a látásunkat egyébként nagyon is segítő és kiegészítő többi érzékünk - a tapintás, a szaglás, az ízlelés és a hallás - funkciói háttérbe szorulnak. A képzőművészek elgondolásai azonban nagyon is reflektálnak erre az ember harmonikus működését megzavaró állapotra. Szabó Dorottya képzőművészként, vagyis a látvány és a látás értelmezőjeként nekünk, befogadóknak, e kiállítással is lehetőséget teremt arra, hogy a látvány differenciált, értő letapogatásában mozgósítsuk a környezeti hatások következtében, szinte öntudatlanul mellőzött érzékeinket. Ha követjük a feltárulkozástól, vagyis az érzéki, az anyaggal együttműködő alkotófolyamat stációinak bemutatásától nem visszariadó alkotói elgondolásokat, valódi megtapasztalásból fakadó maradandó felismerések birtokába juthatunk.

A szerző Kállai Ernő művészettörténészi-műkritikusi ösztöndíjas, az írás az OKM támogatásával
készült.


A kiállítás 2007. április 27-ig megtekinthető.[/a]