A beszélgetés szokásos módon a pontok kiosztásával kezdődött: a résztvevők egy általuk 10 pontosnak gondolt könyv kijelölésével szabják meg saját mércéjüket, hogy ahhoz képest jelezzék, mennyire tartják sikeresnek az éppen tárgyalt kötetet. Ez a pontozási rendszer nyilvánvalóan engedmény annak a populáris közhelynek, hogy a kritikusnak meg kell mondania a tutit, mi több, rangsorolnia kell a tutikat is. A törekvés érthető, de ez a pontozás-etikett mintha a tárgyalt könyvvel értő kritikai párbeszédbe bocsátkozás akadálya, nem pedig előremozdítója lenne. Akárhogy is, a magas pontszámok ezúttal a kritikusok tetszését jelezték.

Bárány Tibor a beszélgetés elején arra hívta fel a figyelmet, hogy Oravecz könyvében a családregénnyel, a nagyregénnyel “történik valami", a műfaji hagyomány finom megmozgatására utalt. Károlyi Csaba a szerző előző regényével, az Ondrok gödrével hasonlította össze: szerinte nincs olyan alapossággal, biztonsággal megcsinálva, a Kaliforniai fürjé “kevésbé egészleges világ, mint Szajla, ahol a mitikus egység még megvolt". Az akkurátus, (mikro)realista leírásokat ott helyénvalónak, az új könyvben viszont zavarónak érezte. Egyetértés mutatkozott a regény bizonyos nyelvi pongyolaságainak, illetve a számos szerkesztői hiányosság kifogásolásában, ugyanakkor abban is majdnem teljes volt az összhang, hogy ezek a hibák sem rontják el az olvasóra tett delejező (© Szirák Péter) hatást. A szereplők egyenesen személyes ismerőseinkké válnak – így Károlyi.

A kritikusok véleménye arról már megoszlott, hogy a regényben felhalmozott tárgyi tudás, illetve a szerző igen alapos kutatómunkája, amellyel majdhogynem új értelmet adott az epikai hitel fogalmának, tehát ez az ismeretanyag miként hat az olvasóra. Kálmán C. György a szerző elszántsága előtt meghajtotta fejét, de problematikusnak érezte, hogy ezt tudást át is akarja adni. Ez az “udvariasság" szerinte kontraproduktív, ahogyan a narrátor kiemelt jelenléte is: “az elbeszélő és a történet viszonya nem felhőtlen" – burkolta elegáns eufémizmusba ellenérzéseit.



Deczki Sarolta szerint a könyvet “olvasni nagy élmény, írni róla nehéz", és ezzel a megállapítással megnyílt a beszélgetés metaszintje: izgalmas vita kezdődött annak tisztázására, hogy ez a teoretikus előfeltevések szerint semmi újat, semmi innovatívat nem adó regény (kivándorlásregénynek, termelési regénynek is nevezték), amely a hagyományos realizmus eszközeivel, lassan hömpölygő és reménytelenül kronologikus sorrendben elbeszélt törénetével miért olyan, hogy az ember lubickol benne. Bárány Tibor mintegy közbeszúrva jegyezte meg, hogy az egész huszadik századi irodalom, amit abból fontosnak tartunk, éppen ezzel ment szembe, ezzel a transzparens, szabályos szerkezettel.

A műfaji hagyományokat keresve Kálmán C. György a szociográfia hagyományát emeli ki, szerinte azonban a regényben sokszor nem szervesül a szociografikus háttér, vagyis maga a cselekmény illusztáció a szociográfiai háttérhez. A toledói gyárban zajló szakszervezeti disputákat például brossúraízűnek nevezte. Majd nyomatékosította az elbeszélő túltengését, aki “szeretne minket felvilágosítani arról, hogy ez a világ milyen", de “túl sok az ismeretterjesztő vonal". Érdekes módon Bárány Tibor később ennek majdnem az ellenkezőjét fogalmazta meg: hiába mindentudó az elbeszélő, nem próbál megmondani mindent. A nagy jelentőségű tájleírások ügyében is nézetkülönbség volt: ki szervetlenül a regényhez kapcsolt résznek, ki a szereplők indirekt jellemzésének nevezte ezeket.

A könyv egyik kritikusának, László Emesének műfaji besorolását megemlítve – ő nevelődési regénynek látta a Kaliforniai fürjet – szóba került, hogy vajon a nagyívű szüzsé (1898-tól 1937-ig jutunk el) voltaképpen siker-, vagy kudarctörténetként értelmezhető. Károlyi Csaba szerint ez nem eldönthető, Deczki Sarolta az emancipációt hansúlyozta: a szereplők kiemelkednek a paraszti sorból, “szép fokozatosan nyílik ki a szemük". Később arról beszélt, hogy éppen azért szerethető a regény, mert elmaradnak a nagy összefüggések, ilyeneket az elbeszélő nem próbál – a regény minden naivitása, látszólagos egyszerűsége és könnyedsége ellenére sem – a szánkba rágni.

Talán az a legérdekesebb a regényben, hogy a szereplők saját identitásunkkal kapcsolatos kérdéseit nem történeti, nemzeti narratívák határozzák meg, nem a nemzeti közösség népőpontja felől tekintenek magukra, hanem – gyorsan alkalmazkodva az amerikai ember- és társadalomképhez, a kapitalizmus által adott lehetőségekhez – a magyar parasztból amerikai farmerré válás súlyos erkölcsi dilemmákkal kikövezett útján haladó szabad és öntudatos polgár nézőpontjából. Ahogy Bárány Tibor fogalmazott: a kapitalizmusnak nincs igazán jó sajtója. Noha ennek minden bizonnyal vannak okai, a Kaliforniai fürj ezen is változtat egy kicsit.

A könyvről folytatott beszélgetés nem ért véget, csak berekesztődött: több fontos téma – például Árvai István vizelési szokásainak és a narratíva forulópontjainak egybevetése, vagy az álomleírások pszichoanalitikus elemzése stb. – nem fért bele a másfél órába. Ismételjük: Oravecz Imre új könyvét olvasni könnyű, írni, még inkább beszélni róla nehéz. De lesz még rá módunk.

Bach Máté fotói Oravecz Imre kötetbemutatóján készültek.