Nálunk a képzeletbeli barátok nem épültek be annyira a köztudatba, mint az angolszász országokban, ahol gyakori szereplői filmeknek és könyveknek. Matthew Dicks egy interjúban elmesélte, hogy kiskorában neki is volt képzeletbeli barátja, Johnson Johnson (a babatusfürdő után nevezte el). Amikor pár évvel később az anyukája rákérdezett, hogy ugye tudja, hogy Johnson Johnson csak a képzeletében létezett, Matthew teljesen meglepődött, mert ő azt hitte, hogy egy másik kisfiú lakott velük egy ideig. Főként ez az élmény ihlette a könyv megírására.

A kutya különös esete az éjszakában és a Rém hangosan és irtó közel sikerei óta egyre gyakrabban születnek könyvek autisztikus gyerekekről. Ami kiemeli közülük az Egy képzeletbeli barát naplóját, az a nagyon eredetinek számító narrátor. A történetet egy autisztikus (konkrétan sose mondják ki, mi baja, csak sejteni lehet a tünetekből, hogy inkább Asperger-szindrómás) kisfiú, Max egyetlen barátja, a mások számára láthatatlan Budo meséli el. Eleinte talán furcsának tűnhet a nyelvezet, de hamar megszokjuk a tőmondatokat, a sok ismétlést, az elbeszélő gyerekes esetlenségét. Hitelesen mutatja be, hogyan gondolkodnak, éreznek, milyen problémákkal küzdhetnek a hasonló gyerekek, és ez mennyire kiszolgáltatottá, könnyen kihasználhatóvá és befolyásolhatóvá teszi őket.

        

Budo jóval emberszerűbb, mint a legtöbb képzeletbeli barát, de képes átmenni a falakon, és sosem alszik. Megvan a saját titkos élete, éjszakánként szívesen ellátogat a közeli benzinkútra, vagy tévét néz Max szüleivel. A halálhoz is máshogy áll hozzá, mint a kevésbé összetett barátok, tudja, hogy mit és mennyit veszít, hiszen neki Max-en kívül is vannak barátai, vágyai. Mivel Max-et Budo szemén keresztül látjuk, sokkal jobban megismerjük és megértjük a világát, mint a körülötte lévő felnőttek. Így sokkal közelebb is jutunk hozzá, mint például a szülei, tudjuk, milyen az, amikor Max bepánikol, vagy hogy mennyire megrázó számára, ha az iskolában kell elmennie vécére. Amikor Max-et elrabolják, Budo az egyetlen, aki tudja, hol van, és az egyetlen, aki segíthetne rajta, csakhogy ő nem tud kapcsolatba lépni a körülötte lévő világgal.

A gyerekperspektíván keresztül történő elbeszélés oldja a gyerekrablást, de azért ezeknél a részeknél mégis érződik egy kis hiány a korábban realistának szánt ábrázolásban, és pont emiatt adható fiatalabbak kezébe is a könyv. Max-et elrabolják, és egy tízévesnek ez éppen elég, kellően félelmetes és megrázó esemény. Emma Donoghue A szoba című könyve nagyon hasonló témáról szól, az elbeszélő ötéves kisfiú nincs tisztában a dolgok jelentésével, ám mégis kiérződik az elbeszéléséből, hogy a fogságnál jóval rosszabb dolgok is történnek vele. Dicknél semmi ilyesmiről nincs szó, vagy nem is történik semmi borzalmas, vagy nem tesz róla említést. Max átkerül egy bezárt szobába, ami ugyanolyan, mint az otthoni szobája, annyi változik, hogy nem kell iskolába mennie, és teljesen nyugodtan legózhat.

A halál gyakran tabunak számít a gyerekkönyvekben, ám Matthew Dicks őszintén, félelemmel, de nem negatívan közelít hozzá. Ezek a részek saját halálközeli élményei alapján (kettő is volt neki) íródtak, és könnyebben feldolgozhatók, mint például az idősebb korosztálynak íródott Szólít a szörny rémálomképei. Ám nem csak a halálról szóló részek teszik emlékezetes olvasmánnyá az Egy képzeletbeli barát naplóját, hanem ahogy barátságról, önfeláldozásról és szeretetről beszél, tisztán, minden giccstől mentesen. Komoly témákat érint, de olyan szerethető módon teszi, hogy azt a gyerekek könnyebben meg tudják emészteni, még akkor is, ha a felnőtteknek olvasás közben összeszorul a szívük.

Matthew Dicks: Egy képzeletbeli barát naplója
Fordította: Nagy Boldizsár
Kolibri Kiadó, 2012
334 oldal, 3490 Ft