A 2012-es magyar könyvkínálatban A szívem fehér (Corazón tan blanco, 1992) című könyv mellett Javier Marías tollából az olvasók már a 2011-ben született Beleszerelmesedések (Los enamoramientos) című szöveget is kézbe vehették. Hogy mennyire volt üdvözlendő a két alkotás egy időben történő kiadása, bizonyítja az a narratív szemlélet, melyet egyik regény után a másikban szívesen követünk ismét nyomon, ám kicsit más, megváltoztatott arányokkal, elmozdított súlypontokkal. Hogy melyikkel kezdjük, ízlés dolga. Egy biztos, hogy A szívem fehérhez hasonlóan a friss könyvben is a Marías-féle barátságokkal és szerelmekkel találkozhatunk. Ezeknek pedig mindig nagy az ára.



A Beleszerelmesedésekben például kezdetben nagy terhet jelent az adott szó: egy melanomában szenvedő férfi megbízza barátját, hogy ölje meg őt, mert sem az öngyilkossághoz, sem a halál beálltáig várható szenvedéshez, a végső stádiumban bekövetkező eltorzuláshoz nincs kedve. "Ne mondd meg, hogyan, mikor és hol, legyen az egész meglepetés; másfél-két hónapunk van rá, találd ki a módját és valósítsd meg. […]Tégy el láb alól, amíg nem késő. Tedd meg nekem ezt a szívességet." A barát pedig, bármennyire is húzza-halasztja, idővel kénytelen cselekedni. Az önzetlen, ám nagyszabású szívességben egészen bebiztosítani látszik magát, mikor tervét megalkotja.

A halálos beteg barátnak csak annyi dolga lesz, hogy munkahelye előtt kiszálljon az autóból, és tudatlanul sétáljon bele az általa megrendelt csapdába. A telefonon irányított Canella nevű csavargó pedig hiába állít majd bármit vallomásában, senki nem hisz el neki semmit, így a nyomozás szálai sem juthatnak vissza a megbízóhoz, ki a késelést baráti irgalomból tervelte ki. A több mint fél könyvterjedelem elolvasása után kiszálazható cselekmény, bármennyire is a gyilkossággal kapcsolatos információhiány visz minket előre az olvasásban, csupán egy másodlagos szintje a Marías-szövegnek. "Az a legkevesebb, ami történt", hangzik fel a gyilkos egyik mondata.



A Beleszerelmesedésekben a szerkesztőelv, akár A szívem fehér címűben, voltaképpen a titok kibeszélése, ám a vallomás, a beavatás tetőpontértékű eseményének folytonos késleltetésével. A késés a mozzanatonként kiértékelt múlt miatt válik elbeszélési módszerré, mintha az egyszerűen elmesélhető eseményekhez szükség lenne legalább egy másik fél megértésére, majd ismét hosszú, ám tétekkel bíró magyarázkodásra. Beszédes maga a cím is ("beleszerelmesedés"), mely magyarul elsőre nyakatekert megoldásnak tűnik, kissé talán erőltetettnek is, ám visszaadja az eredetiből azt az értelmet ("enamoramiento"), amely a szerelem kifejlődését hivatott jelenteni. Emellett előrevetít valamit a szövegvilágban adódó személyközi viszonyokból, a folyamatosságból, melynek jegyében a narrátor, María Dolz ismeri meg alaposan szeretőjét, Javier Díaz-Varelát. María és Javier titokban tartott, minden találkozáskor alkalmiként elkönyvelt kapcsolata ekképpen válik példájává a beleszerelmesedésnek, már ami Maríát illeti. Ugyanis végig nyilvánvaló, hogy Javierben is lejátszódott ehhez hasonló, ám éppen egy közös ismerősükkel kapcsolatosan. A kiábrándulás eseménye pedig afféle véletlen, ám korántsem szükségszerű következmény Marías regényében, hiszen bekövetkezhet egyetlen ajtórésen kihallgatott beszélgetés miatt is.

Ahogyan a kiábrándulás, szakítás mozzanatának, úgy a halálnak sincs kijelölt helye az "élettények" sorában: "he should have died hereafter", hangzik fel nemegyszer a Shakespeare-idézet, melyet a szerző A szívem fehérhez hasonlóan éppen a Macbeth-ből választott. A gyilkosság emléke pedig némiképp a halott visszatértét jelenti, ennek jelentőségét a szereplők több alkalommal Balzac Chabert-értelmezésével hangsúlyozzák egymásnak és az olvasónak. Ahhoz hasonlóan, ahogy Balzac halottnak hitt Chabert ezredese visszatér a feleség életébe, úgy bolygat meg mindent a Marías-féle gyilkos vallomása, és így elevenedik meg a meggyilkolt Deverne emléke.

Ám mindez csak egy időre szól. Mi sem példázza ezt jobban, minthogy Marías-nál az ilyen állapotok kivételesek, ennek a négyszáz oldalnak is igen csekély részét teszik ki, mert ugyan a gyilkosság beismerésével az addig csak gondolatokban létező önigazolások hirtelen bűntudattá alakulnak át, ám egy újabb titoktartó színrelépésével minden következmény nélkül visszatérnek a fejekbe. Hogy mégis mennyire visszavonhatatlanok ezek a történések (a gyilkossághoz és a szakításhoz hasonlóan), megmutatja bekövetkezésük előtti halogatás, és az a feltételes mód, amiben később beszélnek róluk. Marías prózájában az a leleményesség, mellyel a cselekménysort építi fel, azonosságokat hoz létre: az olvasó nézőpontja a szeretője múltját kutató női elbeszélőé lesz, vagy kezdetben az áldozaté, aki a jövőről, a halál időpontjáról mindig csak hozzávetőleges válaszokat kap.