A kiadók bemutatkozását Csapody Kinga kezdi. A Manó Könyvek indulásakor a legkisebbeket célozta meg, lapozókat, fürdős könyveket adott ki. Ma már az általános iskola alsó és felső tagozatosainak is kínálnak könyveket, tavaly ősszel pedig megjelent az első 13 éves kortól ajánlott ifjúsági regényük. A Cerkabella humoros, újszerű dolgokat keres minden korosztályban. A kiadó főleg skandináv, északi szerzőket ad ki. A Pozsonyi Pagony kínálatának 70-80 százaléka kortárs magyar írók és illusztrátorok könyve. Kovács Eszter, a kiadó vezetője az álomkönyvet olyasminek képzeli, amilyenek a holland szerzőpáros, Annie M. G. Schmidt és Fiep Westendorp munkái: harminc éves kötetek, mégis modernnek hatnak még ma is. A Scolar Kiadó nem csak gyerekkönyvet ad ki, mégis a forgalmuk 30-40 százalékát ezekből nyerik. A Scolar elsősorban külföldi irodalmat választ, de nyitott a magyar szerzőkre is. Bátran választ olyan nyugat-európai illusztrátorokat is (pl. Rébecca Dautremer vagy Stian Hole), akik nehezen eladhatók, és elsősorban a szakmának szólnak.

A kéziratokra terelődik a szó. Első lépésként mindig érdemes alaposan átnézni a kiadói honlapokat, mert - ha kéziratokra vonatkozó tájékoztatást nem is találunk mindenhol, a kiadók profilja felmérhető. A beszélgetés résztvevőinek egybehangzó véleménye szerint a szerző stílusához közelálló arculatú kiadónál érdemes próbálkozni, a kéziratokat, portfóliókat pedig e-mailben elküldeni. A feltöltés előtt azonban nem árt alaposan átnézni – akár másoknak is megmutatni – a munkát, ugyanis ha az elküldeni kívánt szöveg első bekezdése tele van helyesírási, stiláris hibával, a szerkesztők ritkán olvasnak tovább. Javasolt szinopszist írni: a beadott történet pedagógiai, pszichológiai szempontú összefoglalója, rövid elemzése a kitartást, a felkészültséget tükrözheti, jelezheti a szándék komolyságát, és tanulságos lehet a kiadónak, hogy a szerző hogyan látja a saját szövegét.

Általában nem jellemző, hogy a postaládában talált kéziratok egyből meg is jelennének. Az Aranyvackor meseíró pályázaton felfedezett alkotók vagy az érdekes beküldött munkák sokszor egy mappába kerülnek, ahonnan később veszik őket elő, hogy esetleg valami teljesen mást írassanak, rajzoltassanak meg az alkotókkal. A kiadói tervek ugyanis rendszerint egy-másfél évre előre meghatározottak, ha valaki karácsonyi mesekönyvet szeretne megjelentetni, ennek tudatában keresse fel a szerkesztőket. Sok alkotót megvisel a várakozás, bár ha feltűnne egy újabb Bartos Erika, az abszolút könyvsiker, az ő műve azonnal felülírná a kiadói terveket, és rögtön megjelenne.



A Scolar szívesen veszi a kéziratokat, állítólag mindent elolvasnak, nem kell hátszél, hírnév, ismerős ahhoz, hogy valakit kiadjanak – de eddig inkább csalódtak. Próbáltak felkérésre írattatni ismert szerzőkkel is gyerekkönyvet, ez sem hozott több eredményt. Illés Andrea főszerkesztő szerint a legnehezebb illusztrátort találni: nem tudják, hogyan érhetnék el őket, keveseknek van portfóliójuk a neten, azokat is nehéz megtalálni.

Ha a kézirat vagy portfólió felkelti a szerkesztők érdeklődését, elérkezik a szerzők számára sokszor legnehezebbnek vélt szakasz: el kell engedni a munkát. A készülő könyv ugyanis nem kizárólag azé, aki megálmodta: a szerző, az illusztrátor és a kiadó közösen kell, hogy dolgozzon. Nincs olyan kézirat vagy könyvterv, ami ne igényelne szerkesztést, változtatást azért, hogy az eredmény valóban olyan legyen, ami meg tud szólítani egy vásárlói réteget. A szerkesztés, előkészítés szerencsés esetben félévet, általában azonban egy egész éves munkát igényel. A kiadók tapasztalata szerint a munkafegyelem gyengécskén működik, könyvsorozatok is borulnak amiatt, hogy nem tartják be a határidőket. Sok problémát okoz, hogy az illusztrátorok nem ismerik a nyomdai munkafázisokat, sokan úgy kerülnek ki a MOME-ról, hogy fogalmuk sincs, milyen anyagokkal dolgoznak a nyomdák, és ezek milyen technikákat bírnak el.

A kinyomatott könyv megérkezése után is jelentős mértékben számítanak a kiadók a szerzőkre, különösen, ha elsőkönyvesek. A népszerűsítés, az új név bevezetése a piacra ugyanis kemény munka, csak akkor lehet valódi sikereket elérni, ha az író és az illusztrátor is nyitott arra, hogy tudatosan építse a szerzői brandjét.

Gyakrabban előforduló – és mindenki számára nehezebb – eset a kézirat visszautasítása. Az asztalnál jelen lévő kiadók általában nem írnak vissza vagy csak röviden. A reményt keltő szövegek szerzői óvatosan fogalmazott választ kapnak, amelyben a szerkesztők utalnak a valamikori lehetséges megjelenésre, de általában nehéz biztosat mondaniuk. A Pagonynál is kevés hely jut a vadonatúj szövegeknek/illusztrációknak a futó sorozatok, saját szerzők mellett – de azért minden évre jut egy-egy teljesen új szerző, illusztrátor. Csapody Kinga, a Manó Könyvek szerkesztője részletesen indokolja, miért dob vissza egy kéziratot, szerinte fontos tisztázni a helyzetet, nemcsak a korrektség miatt, hanem azért is, hogy a dilettáns szerző ne küldjön több szöveget, az érdekes szerző pedig javítson a stílusán. Illés Andrea szerint a nagy dömpingben nem mindig lehet észrevenni az aranyrögöt, de a jó kéziratok esetében a várakozás vagy a megjelenés elodázásának oka inkább az, hogy egyszerűen nem férnek bele a költségvetésbe vagy a kiadói koncepcióba. Ezért fordulhat elő az is, hogy a szerkesztők találkoznak olyan kiadott gyerekkönyvvel, amelynek kéziratát ők elutasították.

A Manó Könyvek a zoknis, a Pagony és a Cerkabella manós történetekkel már telítve van, ezért azt kérik, ilyen témájú mesével ne is nagyon próbálkozzanak náluk. A Scolar és a Pagony is nagyon szívesen indítana el a német Idődetektívek-sorozat mintájára egy magyar történelmet bemutató, 8-9 éves kortól ajánlott ifjúságiregény-sorozatot. Az ifjúsági könyveket egyébként mindenki várja, számos fórumon elmondják a kiadók, szerkesztők, hogy küldjenek a kamaszok problémáival foglalkozó regényeket, mégsem érkeznek.

A Kortárs Gyermekirodalmi Napok szervezője a Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülése.