A StudióK nézőtere pillanatok alatt megtelik: van, aki emlékezni érkezett, és olyan is akad, akit inkább a program irodalmi része vonzott ide. De jól is van ez így, mert később a szövegek akarva-akaratlanul is mindenkiből előhívják az emlékezés mozzanatát: nem tudjuk kivonni magunkat Tatárszentgyörgy szorítása alól. Az estet Margócsy István, a 2000 folyóirat egyik szerkesztője nyitja meg, aki rendkívül fontosnak érzi, hogy a 2000-estek társadalmi és irodalmi sorozatot egy olyan eseménnyel indítsák újra, ami mindenki számára jelentőséggel bír és, ami mellett nem lehet közömbösen elmenni.

Az emlékezés Iványi Gábor írásával kezdődik. A lelkész Csorba történet címmel a sorozatgyilkosságok fontosabb pontjait idézi fel, mintha csak egy valós rendőri jelentést olvasna. Tárgyilagos hangvételben, rövid mondatokkal közli a szörnyűségeket, ám itt jóval többről van szó, mint egyszerű adathalmazról. Feleleveníti az eseményeket, újra érzékivé teszi azokat, mi pedig azonosulunk a tragédiával. Iványi részletes és valósághű ábrázolása átélhetővé teszi az eseményt, így még az is eggyé válik a tatárszentgyörgyi áldozatokkal, aki egyébként csak a felolvasó alkotók miatt érkezett. A szöveg súlyosan hat ránk, olyannyira, hogy Iványi elnémulása után megfagy a levegő, még tapsolni is elfelejtünk.

A feszült hangulatot Vajda Mihály anekdotákkal színesített szövegével igyekszik oldani, ami néhány pillanat alatt sikerül is neki. Álom, álom, édes álom című írásában saját maga jelenik meg, amint Husserlt tanít diákjainak vagy amint kislányát egy mese segítségével igyekszik álomba ringatni. A két anekdotával saját álmai felé sodor minket: mikor újra felelevenedik benne, ahogyan még kisfiúként egy vadászgépből lőttek rá, vagy mikor attól félt, hogy a németek a Dunába lövik szüleivel együtt. Majd egy újabb álomkép felé terel: itt már a tatárszentgyörgyi kisfiúként van jelen, aki mögött ég a ház, majd egy hatalmas robbanás és hősünk felébred. Vajda szövege ezen a ponton elkomorodik, hiszen ő képes volt ugyan felébredni e rossz álomból, ám a tatárszentgyörgyi kisfiú valóságként élte át a katasztrófát és “nem is álmodott többé soha".

Szabó T. Anna három versével kíván emléket állítani az áldozatoknak. Bárka című szövegében pontos és részletgazdag képekkel fejezi ki a létet szimbolizáló hajó ide-oda hullámzását, felemelkedését és lebukását, végül annak halálát. A nézőben is az eltűnés, a szétmorzsolódás, a halál a központi motívum, a Fénysáv pedig a világban való idegenségünkre reflektál.

Závada Pál készülő regényének egy részletét osztja meg velünk. Egy rasszista nem-román, nem-roma tiszt szerepében jelenik meg, aki mindenkit lenéz és megvet, aki nem olyan, mint ő. A tiszt mérhetetlen alapossággal igyekszik megtervezni, hogy mi módon lehetne eltávolítani a kollaboránsokat, a nem-magyarokat. A hős megvető hangsúlyai, mértanilag megalkotott tervei elborzasztanak, viszont Závada merész érzékisége, szociografikus és lélektani pontossága igazán lenyűgözőleg hatnak.

Jónás Tamás nem tud jelen lenni az esten, két írását Nagy K. Gábor, a StudióK művészeti vezetője felolvasásában meghallgathatjuk. Mementó: Tatárszentgyörgy szövegében egy céllövöldei sárkány kel életre, ám a valódi veszélyt mégsem ez a hatalmas tűzokádó jelenti, hiszen “az érintéstől engedelmes", hanem az a két fegyveres, aki a történet végén véget vetnek az apa és a fiú életének. Az est első része a Cigánydalokkal ér véget, melynek utolsó sorai és a valós események között húzódó hasonlóság erősen rányomja a szünet hangulatára a bélyegét.

Az esemény második felvonását Esterházy Péter nyitja meg, aki így kezdi a felolvasást: “Ezeket a szövegeket több, mint húsz évvel ezelőtt írtam, s arra gondolni, hogy aktuálisak, az inkább kínos, mint jó érzés." A Magyar naplóból kapunk most részleteket, előkerül Az ikes napom, ahol hősünk megvetően zsidózik, majd a Ki a magyar? -ban listát ír az igaz magyarokról. Véglegeset. A szégyen kétszer csenget írásban a magyarság állandó szégyenérzete jelenik meg, a Haza az alacsonynak szövegben pedig a hűség fogalma egy igen sajátos szemszögből kerül értelmezésre. Mindezek Esterházy jól megszokott ironikus hangvételével, nyelvi játékaival. A szövegek szembesítenek minket a jelenleg is uralkodó mélyen ellenséges hangulatról, az egymás ellen fordulásról, a hatalomról és a megalázkodásról, ugyanakkor az író sajátos hangvétele oldja is a problémák súlyosságát. Esterházy szövegei még akkor is szórakoztatnak, ha közben rákényszerítenek arra, hogy magunkba nézzünk.

Németh Gábor szónoklata A némaságról a cigányviccek retorikáját igyekszik felvázolni, azt, hogy 50 évvel ezelőtt a cigányviccekben még ott volt az együttérzés morzsája, a tolvaj Gazsin jót nevettünk, de ugyanakkor kicsit sajnáltuk is szerencsétlensége miatt. Azonban ma már senki sem akar közösséget vállalni a cigányokkal, így a cigányviccek hangsúlya is megváltozott. Németh mindenkinek szemrehányást tesz, mikor azt mondja, hogy a cigányokkal való együttérzés is akkor megy a legjobban, ha nem kell velük kapcsolatba kerülni: ilyen jótékonysági esteken például.

Borbély Szilárd Patkányirt című novellájában a kisebbségi és a többségi társadalom kérdései kerülnek előtérbe: a felsőbbrendű lények megfigyelés alatt tartják a patkányokat, de azt a megfelelő távolságtartással teszik. A párhuzam egyértelmű és nem szorul magyarázatra.

Az est Erdős Virág Én vétkem című versével zárul.

"láthattam, láttam is mindent és mégis:
hagytam, hogy hagyjátok, hadd hagyjam én is,
én vétkem, én vétkem, én igen nagy —,
hagytam, hogy így legyen, de te ne hagyd."

Az esten a RomanoGlaszo zenélt.

Fotó: Bach Máté