– Feszültség nem volt benne – jelenti ki Endre.
– A bisztró egy nyugis hely. Lassan kirajzolódó, lassan érlelődő emberi tragédiák vannak… – de elröhögi a végét barátunk, Levente, hogy megadja a választ Endrének, ki poharát közben majdhogynem leverte.

Mert repperek is voltak itt, amikor még a 28É hozott haza a Blaháról – „nem a kibszott rendőrség” –, és nyomták a sztilót útközben, hogy „Leszáll a homály. Még tíz perc és Tó bisztró retró. Ott nincsen raga. Nyomd a frankót Csucsu!”. Nyomás haza! Laza volt, igen, Exreppsztár spanom, aki azóta délutánonként csak paradicsomlét. Semmi sör, semmi vodka, esetleg kóla, de sose PEPSI, mert nehéz a szívének elviselni, mióta komolyan játszik a ligában, nem szabad annyit keresni a piában.

Két perc séta tőlünk. Csak le kell cammognunk az Újhegyin, és egy jobbos után ott is vagyunk. Ha nem akar az ember bent, hát kiül a kertbe, fapadokra, aztán várja, míg a pincérnő kihozza. Közben lesed a buszokat, az új, bekamerázott 85-ösöket, amik úgy suhannak a Bányató utcán, mint a Combinók a körúton, hangtalan. Lesed a bisztrót sakkban tartó tízemeletes betonsírokat, melyek mintha rád akarnának dőlni, és bele is szédülsz, ha sokáig nézel antennakeresztjükre. Lesed a szomszéd asztalnál ülő munkást, aki, mielőtt hazamenne, bedob egy sört és egy felest, hogy menjen a családi élet, vagy a kopott zakóban üldögélő beteg értelmiségit – tanár lehetett, vagy érzékeny-okos gyerek, aki viszont megbetegedett, leszázalékolták, és tartósan se dolgozni, se elköltözni otthonról nem tudott. Most, hogy anyja is meghalt, már egyedül él: fehér borához konyakozik, és többnyire órákig is elissza. Lesed a pincérnő még nem fonnyadó, puha fenekét, mikor kihozza az italod, vagy kijön az üres poharakért, és hamuzókat ürít, de észreveszed, hogy évekkel fiatalabb, mint amilyennek látszik, és rágyújtasz egy tigriscsíkos Szofira, hogy eltereld a figyelmed róla. Lesed az iskolából jövő gyerekeket, akik bejönnek gépező szüleikhez, hogy pénzt kérjenek valami kajára, lesed, lesel, és ha itt születtél, mint Deák „Bill” Gyuszi – akit legutóbb a postán láttam fél pár kosaras cipőben sorban állni, hogy feladjon egy levelet a Hobónak –, ha itt élsz, fel se tűnik, szó nélkül hagyod.

Ha túl sokat ittál, és hív a szükség, vagy rádjön a skera – mert mondjuk egy fránya bélbaj gyötör, colitis bántja beledet és fekély rágja –, akkor nem barna ülőke vár, és papír is van általában mindig. De ha nagyon bebsztál, és jók a beleid, ha nem barna jön, arrébb mehetsz csurgatni a kocsma melletti bokrokhoz. Akár oda is.

És ha odalépsz az Ottóhoz, a cigány Ottóhoz, aki igazán jó gyerek – semmije sincs, mégis ad. Egyszer a Fater gebaszban volt itthon. Három napja nem evett. Horgászott épp a tón, és arra járt az Ottó, a cigány Ottó, jó gyerek, akkor is ad, ha semmije sincsen. Kérdi a Fatert, mi baja. Sápadt vagy, mint a vakolat. A Fater erre, hogy három napja nem evett. Nem ad ennem az Asszony. Láttál már ilyet? Erre az Ottó csóválja fejét, és továbbmegy. Kis idő múlva, kezében szatyorral jön vissza. A szatyorban kenyér és lecsókolbász, sör (Kőbányai világos) és piros Szimfónia. Mert az Ottó jó gyerek, akkor is ad, ha semmije sincsen. Nem fogja tudni, ki vagy, hacsak nem ismer valahonnan. Mutatkozz be, mond el, hogy ki vagy, hívd meg egy italra. És ha tud valami munkát, csak nevess rajta.


(Tó bisztró/presszó X. Bányató utca, Nyitva: 08-23; megközelítés: Kőbánya-Kispestről v az Örsről a 85-össel a Bányató utcáig, aztán, ha a KöKiről jössz, vissza ugyan azon az oldalon, ha az Örsről, akkor előre a másik oldalon.)