Intelligens, feszültségekkel teli diskurzus veszi kezdetét, amikor a nyolcvanhárom éves, szájüregrákban szenvedő Sigmund Freud, a neves ateista pszichoanalitikus meghívja magához otthonába Clive Staples Lewist, a szintén elismert, negyvenes éveiben járó, keresztény hitre tért irodalomtörténészt. Freud úgy dönt, mindenáron megtudakolja tőle, hogy miért is támadta őt egyik írásában, s hogyan juthat el odáig egy korábban ateista, felnőtt férfi, hogy egyik napról a másikra istenhívő legyen. A történet 1939-ben, Londonban játszódik, amikor Hitler bombázni kezdi a várost. Kint a háború dúl, bent, Freud szobájában parázsvita bontakozik ki ideákról, irodalomról, pszichológiáról, Isten létéről, nemlétéről.

Egy sor elgondolkodtató kérdés vetődik fel a két szereplő közti verbális csatában. Álláspontok feszülnek egymásnak, pro és kontra érvek követik egymást villámsebességgel. Freud magát a vallást is olyan patológiás tünetnek tekintette, amely nem más, mint a kollektív neurózis egyik formája. A hit és az istenek világát legendának, a szorongó ember puszta projekciójának, kivetítésének tekintette.

A darab sajátossága, hogy a színészek az előadás alatt folyamatosan mozognak a nézők között, bejárják a rendelkezésükre álló teret, s a feszültséget még tovább fokozza, hogy a nézőtér is a színpad részét képezi, amely által a néző közvetlen közelről élheti meg a heves, de annál intelligensebb beszélgetést. A színpad hangsúlyos része az emelvénnyel elválasztott dívánnyal, karosszékkel ellátott térrész. A mély mondanivalójú szövegrészek, a nagy horderejű kérdések is itt hangzanak el.
 

Freud cinizmusát és egyre fokozódó vitakedvét a szervezetében bujkáló végzetes kórral folytatott harc gyengíti. A vérző, fájdalmakat egyre nehezebben tűrő, kinyúlt pulóvert viselő, öregesen totyogó Freud Jordán Tamás megható és megrázó alakítása.
 

A színpad egésze a darab folyamán többé-kevésbé azonos erősségű fényt kap. Azért többé-kevésbé, mert a rendező, Alföldi Róbert remekül használja ki az úgynevezett foltvilágítás adta lehetőséget is, melyet gyengített alapvilágítás mellett alkalmaz akkor, amikor a gondolatok, érvek fontosságát kívánja hangsúlyozni, s amikor a két szereplő nem együtt tartózkodik a színpadon, hanem egymással szemben, a nézők közé vegyülve folytat párbeszédet. Az említett világítástechnika kétség kívül remek tagoló szereppel bír. A korhű díszletek sem maradnak el: a freudi dívány, a régi telefon, rádió és szoborgyűjtemény a nézők közvetlen közelében helyezkednek el.

Miközben a rádióból felhangzó háborús hírek a végsőkig fokozzák a feszültséget, Freud és Lewis egyre elszántabb ideológiai csatát vív egymással és nem utolsó sorban önmagával. Képtelenek konszenzusra jutni, és a darab vége felé a korábban makacsul védett álláspontjaik sem állnak már olyan biztos lábakon, ahogyan azt a találkozásuk első perceiben még hitték. Krisztus létezése nem kétséges, csak az, hogy ki volt ő – jelenti ki felindultan az irodalomtörténész. Jézus mágikus bűvészmutatványokat adott elő, tudatosan felépített félrevezetés, megtévesztés volt, amikor a tanítványainak megjelent halála után – hangzik el Freud álláspontja a darabban. Aham, tehát a keresztre feszítés is csak puszta félrevezetés lett volna? – kérdi cinikusan Lewis. Hát, elismerem, hogy az nem valószínű – bizonytalanodik el Freud.

Bennem, a nézőben mély nyomot hagyott a darab, ez a nyom pedig egészen hazáig kísért. Jóllehet, Jordán és Alföldi neve eleve garancia a sikerre, az előadással kapcsolatos korábbi pozitív elvárásaimat messze túlszárnyalta a Rózsavölgyi Szalonban tőlük kapott előadás katartikus élménye. Olyan darab ez, amely – és ezt biztosra veszem – egyetlen nézőt sem hagy közömbös, pártatlan szerepben. Csendes állásfoglalásra, önvizsgálatra, megválaszolható és talán soha meg nem válaszolható kérdések feltevésére késztet: Létezik Isten? Ha igen, jóságos? Ha jóságos, miért tűr meg hitleri vérontást? Elfogadható vagy inkább elvetendő-e a Megváltó egykori létezésének gondolata? Több-e a hit babonás, neurotikus páciensek kapaszkodójánál? Aztán hogy mi a válasz ezekre a kérdésekre... azt az előadás a nézőkre bízza.
 

 
Mark St. Germain: Az utolsó óra

Fordította: Ungvári Tamás