A művészeti terápia a változatos pszichológiai irányzatok által fel- és elismert, valamennyi emberben jelen levő teremtő, alkotó képességre épül, ezért nem a tárgyi eredmény a fontos, hanem az öröm, az élmény, a felszabadultság. A hangsúly a folyamat megélésén van.

Jungiánus szemléletben a lelki egyensúly és a személyiségfejlődés alapja a külvilág (makrokozmosz) és a belső világ (mikrokozmosz) közötti folyamatos áramlás, testi-lelki-szellemi anyagcsere. Ha ezek közül bármelyik terület egyoldalúvá válik, a psziché korrigálásra törekszik, s eközben konstruktív (kreatív) vagy destruktív (neurózis, pszichózis, szomatikus tünetek, devianciák) megoldásokat használ. Ebben az értelmezési keretben az alkotás is egy, a pszichés egyensúly visszaállítására irányuló, konstruktív megoldásmód.



A komplex művészeti terápia egyik sajátos eszköze a mese alapján történő alkotás. A művészetekhez és az álmokhoz hasonlóan, a mese is szimbolikus lelki munkát indít el. Az emberi alkotások közül a mesékben és a művészi alkotásokban jelennek meg legtisztábban azok az ismétlődő mintázatok, amelyek az emberiség archaikus érzelmi prototípusait őrzik és közvetítik. A mesék az élő és élettelen világ számos jellegzetes motívumát vonultatják fel a legendás hősök antropomorf figuráitól kezdve a mitológiai lényeken át az archetipikus helyszínekig. A sárkány, a kígyó, az óriás, az ördög, a tündér, a boszorkány, az égig érő fa, az üveghegy, a barlang, a különböző varázseszközök és sok egyéb mesei elem egyedi, személyes jelentések forrása lehet a befogadóban, egyebek közt azáltal, hogy kiemeli őt a hétköznapok racionális kontextusából, és egyre közelebb vezeti az érzelmek belső, archaikus tartománya felé.

A szimbolikus munka által rátalálunk életünk még ki nem bontott területeire; sőt, minden "átdolgozott" szimbólum energetizáló és fejlesztő hatású. A szimbólum az egyik kulcs a lelki dinamika sajátos, általános patológiás elemeihez, a személyes konfliktusokkal összefüggő, érzelmeket elfedő, tárgy nélküli (kép nélküli) szorongásokhoz, amelyek általában nagyon nehezen viselhetők, tartós fennállásuk pedig megbetegítő. A mesék és a hatásukra születő, szimbolikus tartalmú alkotások segítenek rálátni ezekre a pszichés struktúrákra; így az egyén képpé formálhatja őket, eközben megváltoztathatja érzelmi mintáit, s később a hétköznapok során a kapcsolati és viselkedési mintázatát is. Az emóciók előhívásának célja, hogy az alkotó beleélhesse magát olyan újszerű jelentésekbe, amelyeket egyedül nem lenne képes önmagában megtalálni. A kollektív szinten megjelenő érzéseknek teremtő, gyógyító erejük van. A személyes traumák és elakadások a mesei, szimbolikus motívumok által összekapcsolódnak az emberiség fájdalmaival, problémáival. (Pl.: az egyéni anya-lánya konfliktus a boszorka-mostohalány, elűzött lány kapcsolatban tükröződik vissza.) A személy ilyenkor nemcsak jobban megérti érzelmeit és problémáját, hanem azt is átéli, hogy nincs egyedül a szenvedésben.



Mindemellett a mese mint projekciós felület alkalmas arra, hogy a felszínre kerülő belső érzések, vágyak, ösztönök ne közvetlenül a külvilágra vetüljenek (pl. nyers agresszió formájában), hanem megszelídülhessenek. Ezt érzékelteti az a metaforikus mesebeli történés is, hogy a cselekményben a félelmetes, agresszív képek gyakran átalakulnak, pl. szörnyből, disznóból királyfivá, sellőből, madárból leánnyá. A befogadóban hasonló belső alkímia megy végbe. A félelmek, indulatok egy idő után már nem az eredeti tárgyat szállják meg (apa, anya, ismeretlen külvilág stb.), hanem rávetülnek a farkasra vagy egyéb szereplőre.

A mesékkel végzett munka egyik gyakran vállalt célja a problémakezelés fejlesztése. A tudatnak a belső képek és szimbólumok útján elérhető tágulásával a személyiség is nyitottabbá válik, ezzel együtt oldódik a szorongás, a deprimált hangulat; növekszik a szociabilitás, az aktivitás. A mesehős nem kerüli meg az akadályokat és nem panaszkodik, hanem legyőzi félelmeit, szembeszáll a problémákkal és győz. Pszichológiai nézőpontból ha ez a minta nem is univerzális gyógymód, a valóságban azért meglehetősen hatékony. Másrészről a mesebeli küzdelem nemcsak a külvilág, de a belső, pszichés világ dinamikáját is megidézi és gazdagítja. A mesehősök hosszadalmas és gyötrelmes kalandjai hasonlatosak azon megpróbáltatásokhoz, amelyeket tudatos törekvéseink és tudattalan vágyaink ellentétében naponta meg kell élnünk. S ahogyan a mesehős kreatív megoldásokra jut, úgy bontakozik ki tudatos és tudattalan harcában az ellentétekből származó harmadik, kreatív, integráló lehetőség, amelyből gyakran a személyiség fejlődése is táplálkozik.



A meseterápia során a kliens többnyire a kedvenc mese fő motívumaival, vagy a terapeuta által megajánlott mesével dolgozik, relaxációban megjelenítve a személyesen fontos epizódokat. (Bizonyos esetekben saját mese, történet megírásának is helye lehet.) A folyamatot jelentős mértékben megsegítheti, ha nemcsak verbális feldolgozás történik, hanem rajz vagy egyéb alkotás is készül a mesehallgatás során bontakozó képekről és a megérintődő élményszerű tartalmakról.

A meseterápia rendkívül rugalmas módszer. Amellett, hogy önmagában is alkalmazható, a komplex művészeti terápiával és más terápiás ágakkal (pl. pszichodráma, hipnózis) is integrálható. Gyógyító hatása változatos kontextusokban, egyéni és csoportos formában, beteg és egészséges emberekkel folytatott terápiás és fejlesztő munka során érvényesül. Akár valamennyi más projektív eszköz, megfelelő alkalmazás esetén felgyorsíthatja a személyiségfejlődést, ezáltal lerövidítheti a terápia vagy az önismereti folyamat időtartamát. (Saját nézetünk szerint különösen érvényes ez arra az esetre, amikor alkotásra is sor kerül.) A mese által támogatott önismereti fejlődés sohasem erőltetett, mivel provokatív konfrontatív terápiás eszközök nem használatosak. A fejlődés a résztvevők saját tempója szerint, rejtett, finom utakon halad, a személyes tartalmak verbális megbeszélése egy-egy alkalommal a csoport teherbírásának mértéke szerint történik abban a biztonságos tudatban, hogy már önmagában a gyógyító mese-minta befogadása és megalkotása is hatást gyakorol. A terápiás és tanácsadói kapcsolat mindeközben támogató és közeli marad, nincs kitéve veszélynek, hiszen a terapeuta inkább közvetítője és katalizátora, nem pedig fő ágense a változásnak. Az áttételi-viszontáttételi viszonyokban rendkívül ritka a negatív jelenség, technikailag megfelelő alkalmazás esetén a terápiás kapcsolat többnyire mindvégig elfogadó és pozitív marad. A meseterápia alkotással kombinált formája mindezen okok miatt nagyon biztonságos, nagyon rugalmasan alakítható, sokoldalú eszköz.

A mesék a legtöbb lelki és életvezetési probléma és krízis esetén, de akár súlyos lelki zavaroknál is segítséget nyújthatnak. Az alkotás lehetőségeit ma már egyre inkább keresik azok is, akik "csak" a környezeti károk és a stressz által érintettek, kiégettek vagy megfáradtak. A belső alkotóerők mobilizálása számukra is egészségmegőrző lehet, kedvezően befolyásolja az élethez és közösséghez való viszonyukat. Az alkotás során a résztvevő – akár egészséges, akár sérült ember – erőre kap, küzdeni tanul, megalkotja önmagát, a maga hősét, hogy aztán ő maga is olyanná váljon, amilyen lenni szeretne.