Miközben próbáltam kivakarni magam az előző este rám ragadt koszból, melyet az erkölcstelenség legmélyebb bugyraiban képződő mocsár tetején úszkálva szedtem össze másfél üveg olcsóvodka után a VII. kerület legótvarosabb zugaiban, beraktam a lemezt.

Először nem is nagyon figyeltem a szövegre, próbáltam borotválkozni és elkerülni a hirtelen mozdulatokat. Szúrós szemekkel figyelt a fájdalomcsillapító a szekrény tetején, de inkább hagytam, hogy nagyobb darabokra szedje maradék agyamat a Csörgőkígyó című nóta/intro torzulása.

Itt jegyezném meg, hogy igen, szerintem is jól sikerült a zenekar Kispál és a Borz Húsrágó hídverőjének át-, fel-, ki-, és újradolgozása, de nem ezt vettem alapul.



A Majmok bolygója szinte hibátlan kezdéssel és lüktetéssel arra késztetett, hogy felébredjek a kómából. Gyönyörű ritmusváltás, majd szövegelés. Én értem, hogy ironizálgatunk, meg metaforizálunk, de ez a zenei alap sokkal jobb szöveget érdemelt volna! Bocs haver, komolytalan.

Azt hittem, kitartasz. Azt hittem érdemes. Kicsit Beck Zoli, kicsit korai 30y. De örülök, mert sokkal érettebb a szöveg, mint az előző két műben. Tökéletes az összhang. Zeneileg is, szövegileg is. Pörget, megfog, visz. Személyes kedvencem a lemezről: "Az ellen vétesz, akinek segíteni próbálsz, vademberré tesz ez a szükségtelen póráz." Így kéne, gyerekek! Már van rajtam nadrág.

Aztán megint beüt egy jó erős 30Y sztájl. Nagyon jó a zúzda-múrda verze és a süppedős refrén kontraszt, mellesleg. Csak tényleg el kéne engedni ezt a pécsi szálat. Ékezetes betűk: nem az a szám, amit egynél többször meghallgatsz a lemezről.

De most már tényleg, akaratlanul is elkezdtem énekelni a 30ipszi Puhatalpú lányok című szerzeményének szövegét a Naplopó zenei alapjára. Mindettől függetlenül szép, eltalált trekk. Mozgásra kényszerít. A szám végén hirtelen azt hiszem, hogy kontaktos a fülesem, megijedtem, nem hallgatok többször zenét hólapátolás közben.



Itt nyomtam volna egy stop-ot, s az eddigi 5 dalból csináltam volna egy EP-t. Mégpedig azért, mert innentől kezdve ugyanaz történik, egész végig: ugyanazok az érzések fognak el, ugyanúgy nincs erőm feldolgozni az irdatlan információáradatot. Újra berúgok, újra Miles Davist hallgatok, miközben bámulom a falat és jelentéktelen dolgokon agyalok.

Újra felkelek, újra szemezek a fájdalomcsillapítóval és újra elkezd bennem lüktetni valami, hogy csinálni kéne. A maradék 5 számból, ami a lemez hivatalosan első részét képezi - mint az Áztatod, Ez a hét, Az, ami elvetélt, Transz, Csörgőkígyó, csináltam volna egy második EP-t. Valamint a lemez második részén szereplő Késő I. Behangolás, Késő II. Megaláztatás, Késő III. Fóbiák – pedig egy trilógia harmadik részeként jelenhettek volna meg. Zeneileg megfog, többször jó hallgatni, mint nem. S amikor nem, akkor is csak azért, mert már hallottam ezeket a dallamokat, hallottam ezeket a szövegeket: más hangjával, más szavakkal, ám ugyanazzal a jelentéstartalommal és üzenettel.

Tetszik az eklektikusság, tetszenek a témák, a váltások, a törések. Tetszik a vonal, amelyen a zenekar jár, és pont ezért van pofám leírni azt, hogy ennél sokkal több is lehetne. Érnie kell még az anyagnak. 

A lemez letölthető ITT, és meghallgatható a SoundCloudon is.

(Garai Rebeka fotói - a szer.)