Hathat ugyan unalmasnak a kérdés, ahogyan azt Lengyel Imre Zsolt meg is jegyezte, de nyilvánvalóan egy olyan kötet esetében, mint a Nova nem lehetett szó nélkül elmenni amellett, vajon novellafüzérként vagy regényként értelmezhető inkább a szöveg.  Már csak azért is fontos volt ezt a kérdést az elején megpróbálni tisztázni, hiszen ezáltal is körvonalazódhatott, hogy a beszélgető felek milyen aspektusokat tartottak fontosnak a könyv értelmezése során.

Benedek Anna például inkább különálló novelláknak tartotta a kötet darabjait, mivel a bennük szereplő ismétlések egy része nem tűnt számára szervesnek. Pogrányi Péter alapvetően szeretett volna az eldöntetlenség álláspontján maradni, ugyanakkor úgy látta, hogy a kötet mégiscsak inkább a regény felé tendál, mert sokszor következnek egymásból az elbeszélt történetek. Lengyel Imre Zsolt pedig afelől közelítette meg a kérdést, mintha Bodor Ádám Sinistra körzete egy külön műfajjá vált volna, s Kálmán Gábor könyve is ebbe a kategóriába tartozna. Mindamellett szerinte jobbat tesz a szövegnek, ha regényként olvassuk, mivel vannak olyan részei, amelyek önállóan gyengék lennének, egy egész részeként viszont már nem olyan problémásak.

Lengyel későbbiekben is az irodalomtörténeti aspektus, a lehetséges szövegelőzmények felől közelített. Míg például Pogrányi Péter a felbukkanó ellentétpárok kapcsán az olyan egyszerű motívumokat üdvözölte, mint a kerek-szögletes ellentéte, addig Lengyel inkább a régi és új viszonyára tért ki. Mintha egy irodalomtörténeti gegre épülne az egész kötet, hiszen megidéződik Bodor Ádám, Tar Sándor, valamint Mikszáth Kálmán műveinek világa is. Lengyel szerint a szöveg alaptrükkje egy ilyen irodalomtörténeti térben értelmezhető. Vannak archetipikus motívumok, amelyek sodródnak az irodalomtörténetben, s mivel formailag és tartalmilag is ismerősek, éppen ezért nagyon nehéz megküzdeni velük.



Némileg kapcsolódott ehhez, ahogy Benedek Anna magától értetődőként kezelt több motívumot is, például a könyv a könyvben játékot, mondván olyan érzése volt, mintha a szerző is úgy gondolkozott volna, hogy egy ilyen jellegű szövegben ilyen motívumok kellenek. Máskülönben a könyv a könyvben jelenség egyáltalán nem aratott siker a beszélgető felek között, a kötetről leginkább pozitívan nyilatkozó Pogrányi Péter is úgy fogalmazott, ezt inkább kihagyta volna.

Ám tetszett neki, hogy Kálmán Gábor végül megváltoztatta  az eredetileg tervezett  Jasná Horka címet, hiszen így most sokkal többféle interpretációs lehetőség adódik. Benedek Anna hozzáfűzte, hogy az eredeti címötlettel még nehezebben lehetne  a könyvet leválasztani a Sinistra körzetről.

Szó volt a beszélgetés során arról is, kinek milyen asszociációkat hívott elő a könyv címe még olvasás előtt. Kiderült, egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy az egy létező szőlőfajtára utal, Pogrányi inkább az új, újdonság kifejezések irányában indult el, Benedek Annában pedig a szlávsággal kapcsolatos asszociációkat indított el a cím.

Felmerült a kérdés, milyen is ez a Jasná Horka? Igazi falut, igazi szlovák falut ábrázol, vagy inkább nagyon is irodalmi fikcióról van szó? Az est során többször is szóba került a szereplők (emberek és állatok) debilitása, a Nova hatása szereplőkre és talán az elbeszélőre is, ugyanakkor, ahogy Benedek fogalmazott, akárhol játszódhatna a történet, a debilitás bárhol előfordulhat. Ami mégis viszonylag determinálja a helyzetet (bár így is lehetne akár szlovák, magyar vagy román falu), az a szocialista környezet. Másrészről azonban a szövegek hangulata megidézi a Forman-filmeket is, így tehát a csehszlovák mitológiához is kapcsolhatók. 

Lengyel Imre Zsolt számára a pusztuló faluval kapcsolatban egy motívum volt különösképp maradandó: olyannyira a pusztulás a jellemző, hogy még a kocsmát is be kell zárni (ráadásul éppen akkor, amikor a szovjet csapatok kivonulnak), ami már a végen is túli véget jelenti.  Beszélt arról is, hogy a szerző szemmel láthatóan kuriózumokat keres, fura történeteket akar leírni. Ugyanakkor úgy tűnt számára, itt inkább a falunak van története, nem annyira az egyes embereknek. A radikálisan anekdotikusra vett viszonylattól amúgy is nehéz a szereplők fejébe látni, az emberi drámát nagyon is erőteljes olvasói igénybevétellel lehet csak rekonstruálni.

Ennek kapcsán termékeny párbeszéd bontakozott ki az olvasási stratégiákról, például arról, hogy valóban olyan nehéz-e megbirkózni a szöveggel. Benedek Anna szerint nem, Tamás Zsuzsa ellenben kifejezetten nehéznek gondolta fejben tartani egy-egy történet korábbi változatát. Abban azonban megegyeztek, hogy az ismétlések jellegénél fogva  a szöveg nem a krimiolvasási stratégiát hívja elő, hiszen mint ahogy Lengyel Imre Zsolt is fogalmazott, itt az információkat nem a nyomokból lehet sorra kikövetkeztetni, nem ez viszi előre az egészet, hanem vagy észreveszi az olvasó vagy nem.  

Arra a felvetésre, hogy van-e fény (a jasná jelentéséből kiindulva) a történetben, van-e valami remény a reménytelenségben Pogrányi Péter az iróniát említett válaszként, hogy derűre adhat okot, hogy a szöveg nem veszi mindig komolyan magát, annak ellenére, hogy már az első oldaltól fogva jelen van  a rothadás motívuma. Benedek Anna pedig úgy értelmezte ezt a kérdést, hogy végülis fényt kapnak bizonyos történetek, pontosabban olyan, mintha fényt kapnának. Valamint ha ki is derül valami, inkább az olvasók számára lehet világos, nem pedig a szereplőknek.  

Beszédtéma volt az erős referencialitás is, Benedek Anna számára például kifejezetten problémásak voltak a különféle idősíkok,  egyrészt a valós történelmi szituáció, a második világháború, a szocialista korszak, stb, valamint az ehhez társuló mitológiai vonal, aminek kettősségét, a narratíva e sajátosságát nem tudta maradéktalanul elfogadni. 

A szövegben előforduló ismétlések, valamint a kötet lehetséges műfaji besorolása még egyszer célzottan szóba került az est végén, amikor Tamás Zsuzsa azt próbálta kideríteni: másként is össze lehetett volna rakni a kötetet (ezzel persze akaratlanul is megkérdőjelezte annak regényszerűségét). A válaszokból úgy tűnt, hogy igen, lehetett volna másként is, minden bizonnyal akkor is kirajzolódna valami történet, de ez most már így állt össze. 

Legvégül pedig szó volt arról, hogy magától a szerzőtől is tudható, hogy regénynek szánta a könyvét, amelyet azonban praktikus okokból igyekezett úgy megírni, hogy az egyes részek külön is publikálhatóak legyenek. Mindezek ellenére, ezek után sem tűnt úgy, hogy a beszélgetés felesleges lett volna, hiszen annak kiinduló és végpontja között nem egy továbbgondolásra méltó mondat hangzott el.