építészet
2013. 02. 03.
A történelem már a hálószobában van
Bupap-séta az Újlipótvárosban
Az újlipótvárosi séták rendezvény illő és üdvös, a betemetett múltból előásott csontdarabkák összeillesztésével könnyebben ismerjük meg az előttünk működött, kegyetlen rendszert és annak alkatrészéül szolgáló embereinek mindennapjait. Ebben a jelenleg szociológusként dolgozó Merker Dávid, volt SZDSZ-es képviselő volt a segítségünkre.
A Jászai Mari téren összegyűlt társaság először a Képviselői Irodaházba léphetett be szabadon, ahol néhány évtizeddel korábban Péter Gábor végezte mindennapi munkáját. A köztudatban Fehér házként elhíresült épület ma a különböző pártok képviselőinek kellemes, Dunára néző ablakaival elegáns épülete. (A híresztelések szerint régebben a nem kívánt személyeket innen darálták a Dunába.)
Az épület történetéről azt érdemes megjegyeznünk, hogy az Államvédelmi Hatóság központja volt 1950 és 1953 között. Az akkori kilencmillió állampolgár közül legalább egymillióról őriztek valamilyen aktát. 1961-től a rendszerváltásig az MSZMP Központi Bizottságaként működött az épület.
Merker Dávid - aki mindvégig élvezetesen, tényekre és érdekességekre koncentrálva vezette a sétát - az épület előcsarnokában található hatalmas Bernáth Aurél képről elmondta, hogy annak idején a festő megrendelésre készítette, amiért több évi jövedelemmel felérő honoráriumot kapott.
A kép különlegessége a kisebb fricskákban rejlik, abban például, hogy az emelvényen álldogáló szónok szája hiányzik, a paraszt vietnámi papucsban végzi munkáját, a figyelő közönségben ott ül Déry Tibor és Bernáth egész családjával, na meg Nagy Imre szemüveg nélkül, míg a háttérben a szónokkal mit sem törődő Aczél György és Kádár János sakkozik. A képet 1991-től 2004-ig függöny takarta, később tervbe vették az elszállítását, de mivel a kép sérülése nélkül nem sikerült volna -magyar szokás szerint - minden maradt a régiben.
.jpg)
Sétánk második állomása a Margit híd pesti hídfőjéhez vezetett. Itt a híd oldalán egy egykor álló tábla nyoma maradt mementóként, Merker elmesélte, hogy annak idején a németek utáni újjáépítésben a kommunisták hozták rendbe a korábban felrobbantott hidat és a tábla tartalmazta az abban résztvevő segítők nevét, köztük Gerő Ernőét, 1956 után aztán Gerő neve miatt végleg eltűnt a tábla, a nyoma annál erőteljesebben jelen van.
A séta a Duna- parton folytatódott, a hajdani ÁVH étkezdéje előtt, ami a mai napig – üresen, kirámolva – megtekinthető, csak azt nem tudja senki, hogy várható-e valamilyen újjáépítés, avagy örökké érezhető lesz a békebeli krumplileves és tarhonyaszag. Az ÁVH tagjai és az ügynökök nagyobbrészt munkás- és parasztcsaládokból kerültek ki, óriási lehetőséghez jutva ezáltal, így mindvégig tudták, hogy a párt kiszolgálása, az utasítások betartása nélkül minden reményük elveszett, nem viszik semmire. Az ügynökök a megfigyelt személyek beszélgetésébe sokszor belegabalyodtak, nem igen értették, hogy épp miről beszélgetnek, ez aztán a jelentéseiken is meglátszott. A III/III-as ügynökök az ügynökhierarchia legalján helyezkedtek el.
A Katona József utcában az idő változott csak, a történelem régi bútorai változatlanul megvannak. Az itteni, hátrahagyott lakásokkal az ÁVH rendelkezett. Egy létrehozott testület, az Elhagyott Javak Kormánybizottsága a lefoglalt, korábban államosított ingatlanokról hozott döntést, például Péter Gábor barátnőjének itt rendezett be lakást. Kétféle ügynöklakást különböztettek meg akkoriban, az egyik a konspirált lakás, a másik a találkozási lakás nevet kapta. Utóbbi lakásokat magánemberek adták kölcsön a haza érdekében, amiért különféle kedvezményekre lettek jogosultak.
A Pozsonyi út 11-ben több ügynöklakás üzemelt az épület előnyeinek – zárt lépcsőház – köszönhetően, bár a gyanús személyt figyelő ügynökök sokszor a gyanús személyek meglesésére szakosodott házmestereknek is gyanúsak voltak. A Pozsonyi út 15-17-ben Imre Katalin élt, aki hithű kommunistaként mindvégig a rendszer támogatója volt, és végül a köztársaság kikiáltásának napján, 1989. október 23-án kivetette magát az ablakon és szörnyethalt. Merkertől a csoport megtudhatta, hogy az ügynökökkel foglalkozó történészek a házszámon túl nem merészkednek, mert senki nem örülne, ha megtudná, hogy ahol most a gyerekágyat tartja, ott korábban ügynökök tevékenykedtek, vagy épp egyéb, nem túl ildomos cselekedeteket hajtottak végre.
.jpg)
.jpg)
Bencze György filozófus – akit hároméves gyermekként csak azért nem tudtak a nyilasok meggyilkolni, mert túl alacsony volt a felé kilőtt golyó számára és az emiatt nem találta el – a baloldali ellenzék egyik markáns személyisége volt. A rendszerváltás után nem nagyon találta a helyét, pár éve, 2006-ban halt meg. Az udvaron ácsorgás alatt az egyik hátsó ablakból egy idős asszony méregette a társaságot, reméljük, a kíváncsiság késztette a kukkolásra, nem pedig a régi reflexeinek engedelmeskedett.
Következő megállónk a kommunisták garázsa volt, (Pannónia utca 27) ma a rendőrség használja. Rákosiék idejében a Chevrolet-k voltak divatban, Kádár idejében a Mercedesek és a Volvok, ma az audik. (Ahány ház, annyi szokás.) Egy szomorú történet szerint Rákosi sofőrje nem tudott vezetni, és egy ütközésnél a vétlen vezetőt Recskre száműzték. A sztahanovistákról készült dombormű a mai napig megcsodálható a Pannónia utcában (…és dalol a múlt.)
Merker Dávid két szobrot mutatott meg a Szent István parkban. Az egyik az öreg Lukács Györgyről készült. Merker Lukács érdemei közt hozta fel, hogy kiállt Eörsi István és Déry Tibor mellett, ám arról nem beszélt, hogy Hamvas Bélát a végletekig ellehetetlenítette. A másik szobor Raoul Wallenberg emlékére készült, akit 1945. január 17-én láttak Budapesten utoljára. A most álló szobor a kerület lakóinak adakozásából jött össze.
Aczél György egykori lakása a Szent István park huszonhatban volt, fent az emeleten, kiugró, hangulatos terasszal. Aczél volt az egyetlen, aki a párt vezetőivel ellentétben Buda helyett Pesten lakott. Neve szerepelt a telefonkönyvben, és a visszaemlékezések alapján az mondható, hogy kedves volt a környékbeli emberekkel. Csodálta és tisztelte Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt, ismeretei pótlására Szerb Antaltól kért olvasmánylistát.
.jpg)
A séta remek volt, az előadó, Merker Dávid kitűnő kalauz. Hazafelé óvatosan, minden lépésre figyelve igyekeztem a múlt rendszer után maradt varratokat, helyenkénti eleven sebeket kikerülni.
Az épület történetéről azt érdemes megjegyeznünk, hogy az Államvédelmi Hatóság központja volt 1950 és 1953 között. Az akkori kilencmillió állampolgár közül legalább egymillióról őriztek valamilyen aktát. 1961-től a rendszerváltásig az MSZMP Központi Bizottságaként működött az épület.
Merker Dávid - aki mindvégig élvezetesen, tényekre és érdekességekre koncentrálva vezette a sétát - az épület előcsarnokában található hatalmas Bernáth Aurél képről elmondta, hogy annak idején a festő megrendelésre készítette, amiért több évi jövedelemmel felérő honoráriumot kapott.
Bupap séta az Újlipótvárosban
Bupap séta az Újlipótvárosban
Bupap séta az Újlipótvárosban
Bupap séta az Újlipótvárosban
Bupap séta az Újlipótvárosban
Bupap séta az Újlipótvárosban
Bupap séta az Újlipótvárosban
A kép különlegessége a kisebb fricskákban rejlik, abban például, hogy az emelvényen álldogáló szónok szája hiányzik, a paraszt vietnámi papucsban végzi munkáját, a figyelő közönségben ott ül Déry Tibor és Bernáth egész családjával, na meg Nagy Imre szemüveg nélkül, míg a háttérben a szónokkal mit sem törődő Aczél György és Kádár János sakkozik. A képet 1991-től 2004-ig függöny takarta, később tervbe vették az elszállítását, de mivel a kép sérülése nélkül nem sikerült volna -magyar szokás szerint - minden maradt a régiben.
Sétánk második állomása a Margit híd pesti hídfőjéhez vezetett. Itt a híd oldalán egy egykor álló tábla nyoma maradt mementóként, Merker elmesélte, hogy annak idején a németek utáni újjáépítésben a kommunisták hozták rendbe a korábban felrobbantott hidat és a tábla tartalmazta az abban résztvevő segítők nevét, köztük Gerő Ernőét, 1956 után aztán Gerő neve miatt végleg eltűnt a tábla, a nyoma annál erőteljesebben jelen van.
A séta a Duna- parton folytatódott, a hajdani ÁVH étkezdéje előtt, ami a mai napig – üresen, kirámolva – megtekinthető, csak azt nem tudja senki, hogy várható-e valamilyen újjáépítés, avagy örökké érezhető lesz a békebeli krumplileves és tarhonyaszag. Az ÁVH tagjai és az ügynökök nagyobbrészt munkás- és parasztcsaládokból kerültek ki, óriási lehetőséghez jutva ezáltal, így mindvégig tudták, hogy a párt kiszolgálása, az utasítások betartása nélkül minden reményük elveszett, nem viszik semmire. Az ügynökök a megfigyelt személyek beszélgetésébe sokszor belegabalyodtak, nem igen értették, hogy épp miről beszélgetnek, ez aztán a jelentéseiken is meglátszott. A III/III-as ügynökök az ügynökhierarchia legalján helyezkedtek el.
A Katona József utcában az idő változott csak, a történelem régi bútorai változatlanul megvannak. Az itteni, hátrahagyott lakásokkal az ÁVH rendelkezett. Egy létrehozott testület, az Elhagyott Javak Kormánybizottsága a lefoglalt, korábban államosított ingatlanokról hozott döntést, például Péter Gábor barátnőjének itt rendezett be lakást. Kétféle ügynöklakást különböztettek meg akkoriban, az egyik a konspirált lakás, a másik a találkozási lakás nevet kapta. Utóbbi lakásokat magánemberek adták kölcsön a haza érdekében, amiért különféle kedvezményekre lettek jogosultak.
A Pozsonyi út 11-ben több ügynöklakás üzemelt az épület előnyeinek – zárt lépcsőház – köszönhetően, bár a gyanús személyt figyelő ügynökök sokszor a gyanús személyek meglesésére szakosodott házmestereknek is gyanúsak voltak. A Pozsonyi út 15-17-ben Imre Katalin élt, aki hithű kommunistaként mindvégig a rendszer támogatója volt, és végül a köztársaság kikiáltásának napján, 1989. október 23-án kivetette magát az ablakon és szörnyethalt. Merkertől a csoport megtudhatta, hogy az ügynökökkel foglalkozó történészek a házszámon túl nem merészkednek, mert senki nem örülne, ha megtudná, hogy ahol most a gyerekágyat tartja, ott korábban ügynökök tevékenykedtek, vagy épp egyéb, nem túl ildomos cselekedeteket hajtottak végre.
Bencze György filozófus – akit hároméves gyermekként csak azért nem tudtak a nyilasok meggyilkolni, mert túl alacsony volt a felé kilőtt golyó számára és az emiatt nem találta el – a baloldali ellenzék egyik markáns személyisége volt. A rendszerváltás után nem nagyon találta a helyét, pár éve, 2006-ban halt meg. Az udvaron ácsorgás alatt az egyik hátsó ablakból egy idős asszony méregette a társaságot, reméljük, a kíváncsiság késztette a kukkolásra, nem pedig a régi reflexeinek engedelmeskedett.
Következő megállónk a kommunisták garázsa volt, (Pannónia utca 27) ma a rendőrség használja. Rákosiék idejében a Chevrolet-k voltak divatban, Kádár idejében a Mercedesek és a Volvok, ma az audik. (Ahány ház, annyi szokás.) Egy szomorú történet szerint Rákosi sofőrje nem tudott vezetni, és egy ütközésnél a vétlen vezetőt Recskre száműzték. A sztahanovistákról készült dombormű a mai napig megcsodálható a Pannónia utcában (…és dalol a múlt.)
Merker Dávid két szobrot mutatott meg a Szent István parkban. Az egyik az öreg Lukács Györgyről készült. Merker Lukács érdemei közt hozta fel, hogy kiállt Eörsi István és Déry Tibor mellett, ám arról nem beszélt, hogy Hamvas Bélát a végletekig ellehetetlenítette. A másik szobor Raoul Wallenberg emlékére készült, akit 1945. január 17-én láttak Budapesten utoljára. A most álló szobor a kerület lakóinak adakozásából jött össze.
Bupap séta az Újlipótvárosban
Bupap séta az Újlipótvárosban
Bupap séta az Újlipótvárosban
Bupap séta az Újlipótvárosban
Bupap séta az Újlipótvárosban
Aczél György egykori lakása a Szent István park huszonhatban volt, fent az emeleten, kiugró, hangulatos terasszal. Aczél volt az egyetlen, aki a párt vezetőivel ellentétben Buda helyett Pesten lakott. Neve szerepelt a telefonkönyvben, és a visszaemlékezések alapján az mondható, hogy kedves volt a környékbeli emberekkel. Csodálta és tisztelte Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt, ismeretei pótlására Szerb Antaltól kért olvasmánylistát.
A séta remek volt, az előadó, Merker Dávid kitűnő kalauz. Hazafelé óvatosan, minden lépésre figyelve igyekeztem a múlt rendszer után maradt varratokat, helyenkénti eleven sebeket kikerülni.
Fotók: Kováts Dániel
Szerzők
-- Ayhan Gökhan --
További írások a rovatból
építészet
Reflexió a girlscanscan Tripping on Modernist Monuments című kiállításáról
