Ughy Szabina versei meglehetősen szűkszavúak, nem beszélnek feleslegesen, és igyekeznek minket a lehető legjobban elidegeníteni tárgyuktól, megnehezíteni számunkra, hogy átéljük a vers által közvetített élményt. Azonban meglepő dolog történik: az egyszerű szóhasználat és a rövid mondatok ellenére mégis rendkívül személyesen szól hozzánk a mű. Szabina is úgy gondolja, hogy a versek szigorú megszerkesztettségével distanciát teremt – ez az ő részéről tudatos is –, azonban a hangvétel meglepően személyes, így pillanatok alatt belehelyezkedünk a történet kontextusába, és együtt sodródunk tovább. Péntek című versében is sűrít és tömörít, mégis egy pillanat alatt előtőr belőle valami lényegi: belesüppedünk a gyermek-narrátor világába, tragédiájának részesévé válunk. E vers felolvasását követően hangzik el a Távoli részletek első és második darabja, ahol továbbra is egyfajta gyerekszemszögből látjuk a világot, és ahol megmarad a közel hoz/eltávolít problémája. Csutak Gabi, a felolvasóest moderátora igyekszik e verseket a kiszolgáltatottság fogalmával összekapcsolni, azonban szerintem e művekben sokkal inkább a magány és az elhagyatottság az, ami hangsúlyos.

Ughy Szabina és Vécsei Rita Andrea

Vécsei Rita Andrea egy prózaverssel, az Album cíművel kezd, és már az első mondatoknál érezzük, hogy teljesen felesleges lenne összehasonlítani azokkal a művekkel, melyek az előbb hangzottak el. Rita terjengősebb, de egyáltalán nem rossz értelemben, leírásai mérhetetlenül aprólékosak, jól figyelnek a körülmények pontos visszaadására. Mintha folyamatos belső monológnak lennénk a részesei, ahol az egyes tárgyak vagy emlékek asszociációk sorozatát, albumát idézik fel a vers alanyában. Egy csipkézett szövegről van szó, ahol folyamatos az ugrálás az idők és a terek között, a felszín mögött pedig mindig meghúzódik egy mögöttes szál. Proust-i emlékezésnek vagyunk itt tanúi. A szövegek erőssége az atmoszférateremtésben rejlik: az egymáshoz nem feltétlenül kapcsolódó mondatok szövetéből a végén összeáll egy egész, egy hangulat, egy benyomás. Ugyanakkor alakjaival nem enged minket azonosulni: látjuk magunk előtt az Album gyermekét és a Borderline nőjét is, de egyikkel sem kívánunk eggyé válni. Nagyon érdekes, ahogyan Rita látja ezt a distanciát: ugyan a személyes trauma hozza létre a szöveget, a hétköznapok nyomasztó apróságai, azonban az átírások és alakítások során a szöveg leválik a szerzőről, és így személyessége is megszűnik. Ez a semlegesség teszi az írásokat távolságtartóvá.

Ughy Szabina

Csutak Gabi a beszélgetés során folyamatosan igyekszik a két költészetet közelíteni egymáshoz: szerinte például mindkettőben erősen jelen van a gyermekperspektíva. Ughy Szabina ezt vissza is igazolja, verseiben sokszor használja ezt a szemszöget, mert úgy érzi, hogy ezáltal hitelesebben képes ábrázolni. Így például a Külső protézis című kötetének utolsó ciklusában is e megközelítésmódban érezte valódinak a megszólalást. Vécsei Rita Andrea verses prózáiban viszont nemcsak ez a perspektíva kap helyet, hanem emellett sok más is. Ő azt mondja, hogy az adott szemszög sohasem tudatos választás eredménye, hiszen nála mindig csak bevillannak és folyamatosan alakulnak ezek a perspektívák. Alkotási módszerére sem jellemző a tudatosság: felidéződésekből és hirtelen ötletekből kezd el építkezni, majd folyamatosan halad előre a szöveggel. Az alkotási folyamatot nem egy szigorú munkamódszer határozza meg, hanem sokkal inkább ezek a bevillanások.

Klein László fevétele

Megint olvasnak. Szabinától meghallgatjuk a Nyugalmi tömegek című verset, majd Rita olvassa fel A part alatt, a Kudriként előttetek és a Csiga egy lány hajában című írásait. Ezután rátérünk Szabina újabb műveire, a Névtelen partra és a Februárra. A költészetben megjelenik egy új elem: a mediterrán élmény. E versek szicíliai tartózkodásából építkeznek és a kétlakiság problémájára reflektálnak – a szűkszavúság és szenvtelenség továbbra is megmarad, de a tartalom már mélyebb és érettebb. A versek után Ughy Szabina gyors és rövidre szabott élménybeszámolót tart, és beszél terveiről: hamarosan utazik vissza Szicíliába, útleírást fog készíteni. És Rita? Ő pedig csak ír és ír, blogot, cikket, prózás verset és verses prózát.

Szóba kerül még a női irodalom, a női költészet is, a beszélgetők megegyeznek abban, hogy biztos van ilyen, de őket ebből kifolyólag még nem ítélték meg hátrányosan. Búcsúzásképp pedig egy-egy művel köszönnek el tőlünk: Szabina Leporelló és Rita Férfi, nő, semmi című írásaikat olvassák fel.

Fotó: Bach Máté