A foglalkozás fókuszában az üzenetküldés állt. A kicsiknek azon kellett elgondolkodniuk, hogy szoktak-e üzenetet küldeni és ha igen, azt milyen formában teszik. Gondolatébresztésnek Varró Dániel Miért üres a postaláda mostanába’ című versét hallgatták meg, amely a levélküldés virtualizációjára reflektál. E rövid, csattanós művet követően egy rövid beszélgetés során a gyerekek kifejthették véleményüket a különböző üzenetküldési módokról. Szóba került a hagyományos levelezés, az sms-ezés és még az e-mail is. Meglepő, hogy már az egészen kicsik is teljesen otthonosan használják a virtuális világ új fogalmait, teljesen hétköznapi dologként kezelik az új típusú üzeneteket.



A beszélgetést követően mindenki elé egy üres levelezőlap került, melyet tartalommal kellett megtölteniük. A gyerekek feladata volt, hogy a lap üres oldalára egy olyan képet rajzoljanak, amelyet szívesen elküldenének egy barátjuknak vagy rokonuknak. A nagyobbak a levél belső oldalát meg is címezhették és egy rövid üzenettel egészíthették ki. A rajzolás során a foglakozást vezetők a szimbólumokról és azok használatáról beszéltek a gyerekeknek: a szív, a nap és más egyszerű alakzatok mellett modern társadalmunk ikonjai, a smiley-k is előkerültek. Habár sok szó esett az efféle alakzatokról, a gyerekek a levelezőlapot mégis inkább tájakkal és jelenetekkel töltötték meg. A legtöbben a téli szürkeség elől menekülve kerti grillezést, nyaralást, virággal borított zöld rétet rajzoltak az üres felületre, mindezeket sok élénk színnel elevenítve meg.



A képeslapok elkészülte után a kiállítótérbe vezették a gyerekeket, ahol a különböző üzenetküldési lehetőségeket járták körbe két gyűjteményi műtárgy segítségével. Elsőként Joseph Beuys 1967-es Pecsétes levele előtt időztek el. A szociális plasztika most a hagyományos üzenetküldés példájaként jelent meg a foglalkozáson. A művész életének néhány részlete és a mű anyagának kapcsán az ősi üzenési módok is szóba kerültek. A gyerekek színes fantáziáját és kreatív gondolkodását igazolta, hogy a legtöbben a királyok idejére, a hősök korába helyezték volna el e műalkotást. Az achaikus levelezés jellemzőinek megbeszélése után a kicsiket egy másik műtárgy elé vezették: Roy Lichtenstein Vicki képe előtt ültek le. Itt a képregényeknél is megjelenő kommunikációs formák tisztázása jelentette a feladatot. A gyerekek e nyomdai műfajra jellemző pöttyös felülettel és a gondolatbuborékok fontosságával ismerkedtek meg.



A gyerekfoglalkoztatóba visszatérve a kicsik saját szövegbuborékot készíthettek maguknak színes filcekből, amiket a végén kitűző formájában a szívük fölé tűzhettek. Ez a feladat igényelte a legtöbb kézügyességet a gyerekektől: a filcből először ki kellett vágniuk a sablonokat, majd azokat összevarrni és végül vattával megtölteni. A nagyobbak könnyen megbirkóztak a feladattal, a kisebbeknek pedig szüleik segítettek egy-egy bonyolultabb művelet kivitelezésében.



Ha a szülők úgy érezték, hogy gyerekük már elég idős ahhoz, hogy egyedül is boldoguljon, a kézműveskedés ideje alatt részt vehettek egy tárlatvezetésen, ahol megismerhették a múzeum legújabb gyűjteményes kiállítását. Megtudtuk, hogy az ilyen programokon a szülő-gyerek kapcsolatot illetően általában egy egészséges egyensúly alakul ki, hiszen a felnőttek pontosan tudják azt, hogy mennyi segítséget igényelnek gyermekeik: a nagyobbakat egyedül hagyják, mert tudják, hogy csak hátráltatnák őket kreativitásukban, viszont a kisebbekkel ott maradnak, hogy ha bármiben elakadnak, akkor szabadon segíthessék őket.



Fontosak az ilyen családi napok a gyermekek számára, hiszen ezek a foglalkozások nemcsak a szabadidő hasznos eltöltését szolgálják, hanem kreatív fejlődési lehetőséget is biztosítanak számukra. Különösen előnyös, ha az ilyen napok múzeumi környezetben zajlanak, hiszen így lehetőség nyílik arra, hogy a gyermekek már egészen fiatalon megismerkedjenek a kiállítóterekkel, megtanulják, hogyan kell ott viselkedni, milyen szabályoknak kell megfelelni. Sőt, mivel ez a tér egy idő után otthonossá válik számukra, így valószínűsíthető, hogy felnőttként is fognak kiállításokra járni. Ez különösen fontos egy kortárs múzeum esetében, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy jelenleg sok felnőtt egyáltalán nem tud mit kezdeni ezekkel az alkotásokkal.

Azok a gyerekek, akik fiatalon találkoznak kortárs művekkel, nyitottabbá válnak ezek értelmezésére és befogadására, így mindenképp érdemes őket már korán megismertetni ezekkel a kiállítóterekkel egy-egy gyermekfoglalkozás keretében.
 

Fotó: Bach Máté