A Jelenkor Wass Albert-blokkja arra koncentrál, hogy elfogulatlanul értékelje az írói és csakis az írói teljesítményt, ami szimpatikus. Murakamit nem szeretem és nem is fogom megszeretni, de a Könyves Magazinban is sok más szerzőről írtak még érdekes cikkeket – noha ez utóbbi lap esetében nem is a tartalom, hanem az orgánum jellege ejtett gondolkodóba.


Jelenkor, 2013. január

Az idei legújabb  Jelenkor-szám Konrád György prózájával (Vendégkönyv) nyit. A szöveg fikciós, mégis feltűnik annak publicisztikai-dokumentarista jellege, az éles vágások és a nem lineáris kronológia ellenére. G. István Lászó sokadik Védőbeszédeit élvezem: szikár, takarékos verssorok, egy erős paradoxon vagy aprólékosan kibontott metafora köré épülve – "A lelke farfekvéses, / mindent összeroncsol" – kifejezetten kegyetlen is tud lenni az egyébként higgadt, tárgyilagos hangú beszélő. Lanczkor Gábor lírai mitológia-variációit is örömmel olvasom, melyekben vagy a férfi princípium ölt állati formát, vagy a legprimitívebb, buja ösztönök csapnak minket arcul egy "kamasz isten" formájában – a mitikus indíttatású interpretációk deszakralizálásával egy kevésbé tökéletes, de mindenképpen vidám aranykort csempésznek a versek ebbe a nyúlós, nyálkás, lucskos télbe. Rögtön a következő oldalon már őt elemzi Mesterházi Mónika, aki egyfajta magánmitológia-teremtési kísérletet vél felfedezni Lanczkor szövegeiben. Toroczkay András hosszúversének kutyájáról először azt hittem, a lírai alany egy havert hasonlít kutyához; a megszólított annyira átlényegül a kutya-metaforává, hogy az olvasó képtelen megállapítani, miféle kapcsolatról van szó. A szöveg végén sejthető, hogy a kutyához hasonlított személy nagy valószínűséggel szerelmi kapcsolatban van a beszélővel – ja, jó, bocs, aha, értem. Persze a beszélő önmagát is leértékeli, amikor a vers legvégén saját írói teljesítményét fikázza. Petrence Sándor álnépies, parodisztikus versein lehet kuncogni, nem ez az első, amit láttam tőle, sokadjára már nem röhögök annyira. De azért ilyen is kell, legalább nem merül feledésbe ez a beszédmód sem, noha a folklórhagyományt szerintem másképp is lehetne hasznosítani, mint viccként. 

Na és akkor most érkeztünk a "problémás" blokkhoz: Veres András, Angyalosy Gergely, Deczki Sarolta és Szénási Zoltán Wass Albertet, Nyírő Józsefet és Szabó Dezsőt vizsgálják tüzetesebben. (A témával kapcsolatban érdemes meghallgatni az MTA Irodalomtudományi Intézetében rendezett A nemzeti konzervativizmus irodalomszemlélete című konferencia felvételeit – a szerk.) Kedvet kapni egyikhez sem fogok, de az a véleményem, hogy ha egy szerzőt illetően a rajongáson és a teljes elutasításon kívül nem nyilatkoznak máshogy – azaz érdemben –, akkor igenis szükség van arra, hogy árnyaltan, a poitikai kontextusról leválasztva tanulmányozzák az illető szövegeit, és aztán, ha érdemi véleményt alkottak, lehet dönteni, imádni és fikázni. Nagyjából arra jut minden tanulmányíró, hogy Wass Albert életművének lényege egyfajta idealizált székelység-kép, a székely ember mítoszának megalkotása.

Könyves Magazin, 2012/5.

E sorok megírásakor még nem jelent meg új Könyves Magazin, ezért a rendelkezésre álló legfrissebb számot szemlézem. A lap a Könyvesblog offline változata – a profilját illetően egyrészt nagyon olyan, mint a Könyvesblog volt, másrészt nagyon más. Ami hasonlít: a nyitottság a lektűrök és a szórakoztató irodalom felé, fittyet hányni a sznob, csakis magasirodalmat előtérbe helyező ízlésvilágra, ami dicséretes, hiszen miért ne értékelnék egyforma lelkesedéssel Murakamit, Rowlingot és Rubin Szilárdot ugyanazon orgánum hasábjain?

Az ismertetőktől sok szerzőhöz kedvet kaphat az ember, tetszik az egyes cikkek formátuma, szerkezete is: például a mágikus realizmus szerzőinek összegyűjtése, ágrajzzal való szemléltetése – akár egy középiskolai órára is bevihető az anyag, segédletként, prezentációként. A cikkek szerzői láthatóan alaposan utánajártak a témáknak, az írások elég informatívak, de. Ott van a de. Nekem csak az a bajom, hogy nem tudom eldönteni, irodalmi lapot vagy könyvajánlót olvasok. Egyrészről itt van a kezemben egy igényesen megszerkesztett, színes-szagos, friss és fiatalos, nem sznob, szándékoltan a nagyközönséget (nemcsak szakmait) is megszólítani kívánó lap, amire valóban szükség volt már, viszont a kritikai attitűd teljes mértékben hiányzik belőle. Laudatív, érdeklődést felkeltő, kedvcsináló írásokat olvasok, viszont a Könyvesblog olykor csipkelődő-mítoszromboló hozzáállásának nyoma sincs. Igaz, hogy a blogon sokszor szakmailag nem mindig volt megalapozott a néha túlzott ledorongolás, de legalább párbeszédet, olykor vitákat generált, amit szerintem nem ártott volna papírformátumban is tovább vinni. Mindenesetre, aki többet szeretne megtudni akár Murakamiról, akár Rubin Szilárdról vagy a mágikus realizmusról, netán Karafiáth Orsolya Kicsi Lilijének hátterébe szeretne belekukkantani, vagy Darvasi László lakásába, annak jó szívvel ajánlom a magazin böngészését. Ez utóbbi egyébként jó ötlet: majdnem irodalmi bulvár, hiszen a celebek lakásait szokták inkább mutogatni a médiában. És miért ne? Nyáry Krisztián könyve sem véletlenül volt akkora siker. Jómagam ugyan majd’ az összes irodalmi love storyt ismertem már, de épp ezért tudom, valószínűleg előbb figyel fel egy potenciális olvasó egy pikáns életrajzi anekdotára, mint a szövegekre.