E megindító ifjúsági regény eredetileg A Monster Calls címen jelent meg 2011-ben, magyar nyelven 2012 novemberétől olvasható Szabó T. Anna fordításában. Patrick Ness története és Jim Kay illusztrációi a legnívósabb brit és német díjakat kapta meg 2012-ben. A Német Ifjúsági Irodalmi díjat diákok ítélték oda a kötetnek. Ez is bizonyítja, hogy a fiatal olvasók is tudnak azonosulni az alaptörténettel, és a könyv mélyebb, lényegi mondanivalóját ők is magukévá teszik. Patrick Ness neve a magyar olvasók számára is ismerősen csenghet, hiszen a – Times magazin által minden idők legjobb ifjúsági regényeként aposztrofált – Kés a zajban című regénye 2011-ben szintén a Vivandra Kiadónál jelent meg.

A regény alapötlete Siobhan Dowdtól származik, aki meghalt rákban, mielőtt befejezhette volna utolsó művét. Adott volt az alaphelyzet és a szereplők, valamint a regénykezdés. Amikor felkérték Ness-t a regény megírására, eleinte visszautasította a feladatot, ám Siobhan mondatai nem hagyták nyugodni, és végül Patrick Ness ellenállhatatlan késztetést érzett a történetmesélésre. Az vezérelte, hogy olyan könyvet írjon, amit Siobhan is szívesen olvasna.

Jim Kay fekete-fehér illusztrációi erőteljesen tükrözik a történet nyomasztó jellegét, szomorúságát, súlyát; a vad, ősi tudást birtokló szörny mindent felforgató erejét, a bennünk élő szörny alakváltásait. Az általa használt jelképek és a rajzok hangulata, érzelmi telítettsége szerves egységet alkot a szöveggel.

A regény főhőse a 13 éves Conor Q’Malley, akinek édesanyja rákos, haldoklik. A történet a szomorú, magányossá, már-már láthatatlanná váló fiú vívódásairól szól. Kétségbeesett elfojtásai, elhallgatásai, saját magának szóló hazugságai hívják életre az idők kezdete óta létező, metamorfózisra képes tiszafának szörnnyé való átalakulását, "megindulását", vadságát, rombolását, majd fel- és beismerést kényszerítő történetei révén a segítségét. Ez a szörny a legfélelmetesebbet akarja hallani Conortól: saját történetének, igazságának kimondását. Az egzisztenciális biztonság elvesztésétől való félelem és rémület csontig hatoló, felkavaró, hiteles bemutatása a történet. Ráadásul egy kamasz szemszögéből.



"A történeteknél nem létezik vadabb dolog, zúgta a szörny. A mesék űznek, megmarnak, vadásznak rád." A szörny nem tanítani akar. Meséivel csupán rávezet arra az összezavaró tényre, hogy "a mesék hősei nem mindig egyértelműen jók vagy rosszak. Ahogy az emberek többsége sem az." Három történetet mesél el, amelyben több évszázados múltja során elindult, hogy igazságot tegyen élet-halál kérdésében. Ezek a mesék Conornak az anyja betegségével kapcsolatos érzéseit "hangosítják ki". A könyvet magyarul megjelentető  Vivandra tulajdonosa, Ágoston Alexandra egy elektronikus folyóiratban így írt a történet kapcsán: "a szörny meséi valójában Conor összezavarodott, rémült, kétségbeesett érzéseinek a bölcs metaforái." A negyedik történetet Conornak magának kell elmesélnie, a legfélelmetesebb titkát kell kimondania, hogy ne vadállatként pusztítson benne tovább.

A regény kezdetén a szörny megjelenése félelmetes, "hangos és viharos lélegzet süvít elő az ajkai közül". Farkasszemet néz a fiúval, aki egyébként kerüli mindenkivel a szemkontaktust. Nem tud szembe nézni. Leginkább önmagával nem. Conor sokáig nem érti, hogy mit akar tőle a szörny, bosszantja és felháborítja. Nem fél tőle, ennél rémisztőbb, gyomorszorítóbb félelmei vannak éjszakáról éjszakára visszatérő rémálmaiban. A szörnnyel való találkozásait igyekszik meg nem történtté tenni: alaposan feltakarít minden nyomot. Magát nyugtatja, hogy csupán álom volt, azonban minden éjfél utáni találkozásnak kézzel fogható nyomai vannak: "A szobája padlóját szúrós, sötétzöld tiszafalevél szőnyeg borította" (20.), "a szobája padlóját a tiszafa piros mérgező bogyói borították" (46.), "beütötte lábát a padló egyik göcsörtjéből kihajtott facsemetébe"(74.). A szörny megfogalmazza: "talán ez itt a valóság, és minden más álom."(38.), mintha azt mondaná: a saját gondolataiddal teremted a világot, vagy a belső igazság felülírja a valóságot.



Az anya szintén nem néz szembe haldoklásával, mindvégig próbálja elhitetni Conorral, hogy meggyógyul, talán mert Conor is ezt akarja hallani. Keserű humorral próbálja elterelni a fiú figyelmét, így nem szembesíti őt senki a helyzet valódi súlyáról, visszafordíthatatlanságáról. Ráadásul Conor sokáig azt reméli, hogy a szörny azért jött, hogy meggyógyítsa anyját. Conor számára nemcsak az éjszaka, hanem az iskolai élet minden perce is szörnyűvé válik. Harry, a szőke csodagyerek valamiféle kényszert kezd érezni, hogy Conort bántsa. "Mintha valami titkos bélyeg került volna (Conor) homlokára, amit csak ő (azaz Harry) láthatott meg. Ez a bélyeg úgy vonzotta Harryt, mint mágnes a vasat"(29.). A tanárok kedvence és két követője, Anton és Sully, folyamatosan zaklatják, kigúnyolják Conort. Mások átnéznek rajta, kerülik, mintha ő maga lenne beteg. Az elszenvedett durvaságokat látszólag a legnagyobb nyugalommal tűri, odatartja arcát, hiszen legalább valaki foglalkozik vele. Valójában azt érzi, hogy perzselő forróság önti el belsejét, felvillan benne a rémálomból ismert süvítő szél, az égető feketeség. Conor nem enged meg magának semmiféle dühöt, haragot, bár gyűlöli a kirekesztettséget, láthatatlanságát, magányát. Legközelebbi barátját, Lilyt okolja mindezért, aki mindenkinek elmondta, hogy anyja beteg.

A szörny azért jön, hogy segítsen felemelni Conor kezét, ha ütni kell, segíti vállalni az elfojtott negatív érzéseit is, segíti abban, hogy megértse és megélje az élet nagy kérdéseiben sokszor egymással ellentétes érzelmek harcát.



Conor szülei évek óta elváltak, apja Amerikában él új családjával. Nagyanyja egy – Conor számára teljesen idegen világban él, lakása olyan, mint egy múzeum, egyetlen közös dolog van bennük: az édesanya mindkettőjük számára a legfontosabb. A magára hagyott gyermek képtelen feldolgozni a jövővel szembeni bizonytalanságot, a veszteségtől való félelmeit. Behunyja szemét az önmagával való szembesülés (és minden történés) előtt, ezáltal tör fel legbenső mélyéből hangja, hogy eluralkodjon fölötte a rémvilág, amit álmában és/vagy egyfajta tudatmódosult állapotban él meg a szörnnyel (mintegy önmagával?) való találkozásaiban, beszélgetéseiben.

A szörny metaforikusan a belső hangok, indulatok, bennünk íródó történetek kifejeződése. Azért jön el Conorhoz, hogy három mesén keresztül elvezesse a fiút saját rémálmainak gyökeréig, s így megszabadítsa őt tőlük. A világ nem fér meg a racionalitás határai között. A szörny megjelenésével a regényben feloldódnak a valóság és álom határai, összefonódik a jó és rossz, egymásnak ellentmondó végletek csúsznak egyetlen pontba, ahol az igazság megragadható. Ráció és érzelem ütközik folyton egymásba, a társadalmilag elfogadott viselkedésnormák és a felvállalhatatlan, olykor romboló, agresszív érzések. Minden lélegzetvétel, minden belső rezgés, minden elhallgatásba, hazugságba szorított vágy, gondolat és indulat materializálódik e textusban. Még Conor gyásza is szinte tapintható. A regény az olvasót is arra készteti, hogy élje meg a dühöt, a csalódást, a rombolást és szeretést, a gyászt a vele járó legnagyobb haraggal és az alig elengedhető kéznek a szorításával együtt.



A cím alapján egészen más műre számít(hat) az olvasó. Ám Patrick Ness teljesen felrúgja a szörnyről alkotott elképzeléseinket, újfajta konnotációkat és asszociációkat rendel egymás mellé, komplex lénnyé alakítja őt: ősidőktől létező valakivé. "Ahány év telt el a kezdetek óta, annyi nevem volt már!... Herne vagyok, a Vadász! Cernunnos, az erdő őre! Én vagyok az örök Zöld Ember!... Gerinc vagyok a hegyvonulatokon! A folyók könnye vagyok! Én vagyok a szelek lélegzete!... A világkígyó, ami a saját farkába harap! Én vagyok a megszelídíthetetlen vadon!... Ritkán kelek útra..., és csak élet és halál dolgában járok." (43–44.) Nem csupán félelmetes és pusztító szörny. Néha vadul megragadja a fiút, üvölt, máskor elcsendesedik, megértő és együttérző. A szemébe néz, hogy ne meneküljön önmaga elől. Megrázza, magasba emeli, ha elvakítja a düh, harag vagy önámítás. Helyette emeli a kezét, hogy megtanuljon visszaütni. Történeteivel, meséivel az élet nagy nehézségein akarja túlsegíteni. Bölcs és gyógyító. Nem a haldokló anyát, hanem a fiút akarja meggyógyítani. Leül Conor mellé, majd egészen megható gesztusokra is képes: a negyedik történet végén fészket csinál tenyeréből, és úgy tartja a szenvedő fiút. Hangja olyan, mint egy enyhe fuvallat, amellyel újjászületést lehel a kamasz fiú lelkébe.

Conor kitör a fojtogató burokból, a születés útját járja végig. Azt az újjászületést, amelyben a gyermek elválik anyjától, önszántából engedi el a fájdalmas, mégis szeretetteljes, legfontosabb kötöttséget, az egyetlen biztonságot. A negyedik történetben kénytelen kimondani az igazságot, akkor is, ha úgy érzi, belehal. A végső percekben ismeri be félelmeit és titkát: ő engedi el anyja szorítását, bármennyire is szereti őt. Viszont a szörny kimondja, hogy nem ő a hibás anyja haláláért. Ez igen fontos az elengedésben, a gyászban, hogy ne hibáztassa önmagát, akkor sem, ha már azt várta titkon, hogy véget érjen a fájdalom, a rémálom, ha a szeretett édesanyja halála árán is. (Érvényes ez bármilyen más megterhelő kapcsolatban is.) Megmutatja az egyik legnehezebb és egyben legszebb utat, hogy úgy is elengedhet valakit, hogy szeretve szorítja a kezét. Mindvégig. És azután is.

Patrick Ness: Szólít a szörny
Illusztráció: Jim Kay
Fordította: Szabó T. Anna
Vivandra Könyvek 2012.
216 oldal, 2950 Ft