A lemez mégsem lemez, anyaga ugyanis nem CD formájában jelent meg. Tzumo Árpád úgy gondolta, az internet ma már olyan fejlett, olyan lehetőségeket kínál, hogy zenehallgatásra is alkalmas, s így belevágott: MP3-kiadásban, a saját site-ján érhető el az új zenei anyag, amiben az Orion-ihlette improvizációk mellett két másik szerzeménye is hallható, a Brighter Days című kompozíció első lemezéről, valamint egy újdonság, a Romalogic.

Tzumo Árpád így ír erről: 

Szinte hihetetlen, mennyi és mennyi galaxis van az univerzumban és mennyire gyönyörűek. Ott teljes csend és nyugalom van (örökké világítanak). Emellett két érdekes dolgokra bukkantam Ámos 5.8 -ik verse és Jób könyve 38,31 versében:

"A ki a fiastyúkot és a kaszáscsillagot (Oriont) teremtette; a ki reggellé változtatja a homályt és a nappalt éjszakává sötétíti; a ki hívja a tenger vizeit és kiönti azokat a földnek színére: az Úr annak a neve" (Ámos 5.8).

"Összekötheted -é a fiastyúk szálait; a kaszáscsillag (Orion) köteleit megoldhatod -é?"  (Jób 38,31)

Talán nem véletlen ez az egész? Csak egy nagy bummal kezdődött minden élet? Vagy megalkotta valaki? Ez a kérdés maradjon nyitva mindenki számára…

Magát a művészt valószínűleg nem kell bemutatnom az olvasónak, hiszen magam is írtam már koncert-kritikát a zenéjéről. Akinek mégis szüksége lenne erre, az írásom végén megtalálja életrajzát.

Ehelyett inkább foglalkozzunk a zenével! Ahogy felcsendül az első szám (Pictures of Orion I), részben máris otthon érzem magam: ha azt mondom, hogy leginkább Keith Jarrett klasszikus zenei lemezeit idézi fel bennem, talán megérti a kedves olvasó, mekkora dícséret ez tőlem.

A második, Brighter Days című szerzemény tömör akkordjaival, a tömör hangzásból előbukkanó dallamokkal hangzásában ugyan jazzes, dallamaiban mégis klasszikus zene.

Véges-végig ez a kettősség van bennem a zenével kapcsolatban: jazznek nem nevezném, klasszikus zenének meg nagyon is ismerős, s valahol mindvégig a kettő között táncol. Könnyed, játékos futamok – olykor jazzes elemekkel, mint a harmadik, Pictures of Orion II című felvételen –, legtöbbször azonban csak ujjgyakorlatok tűnnek a felvételek.

Az egyik legmegragadóbb szám a negyedik, Romalogic című szerzemény, amiben újra és újra felbukkan az alaptéma, hogy feloldódjon egy lassabb ütemű dallamban, aztán megint visszatérjen, izgalmas ritmusával elragadva és egekbe röpítve. De semmi roma hangzást, ritmust nem érzek benne, csupán a játékos elemet és a refrénszerű, ismétlődésre épülő szerkezetet. Meg nem tudnám mondani, hogy honnan, de az egész olyan ismerős, olyannyira otthonosan szól, mintha hallottam volna már valahol.

Az ötödik, Alone című szerzemény megint dallamos, refrénre épülő, legszívesebben énekelné az ember: nem, nem szomorúan vagy magányosan, inkább csak elmélázva, végtelenbe vetett tekintettel, ahogy a távoli csillagokra nézünk.

Megint visszatérés, ezúttal a fantáziadús Pictures of Notes III címen, amely mintha a Pictures of Orion II-re felelne, újragondolva annak témáját, kifordítva annak felfelé ívelő dallamait, felidézve a Brighter Days tömör hangzását, olykor pedig a Romalogic ritmusát, felépítését gondolva tovább.

Aztán jön a hetedik, a Stay... című szerzemény, amely már oly dallamos, hogy Richard Claydermant idézi, a romantika hercegét. De nem, mert visszatér az egymásra felelgető dallamszerkezet, a harmonikus akkordfelbontások, arpeggiók egy-egy tömör, jazzes akkorddal vannak megspékelve, s a rimus olykor megtörik, megtorpan. A süllyedő dallammenetek mintha az égről visszatekintő ember gondolatait tükröznék: Mi vagyok én, e fennséghez képest? (És engedje meg a kedves olvasó, hogy ezúttal Immanuel Kant jusson eszembe, mikor is a római Szent Péter-bazilikára tekint, s az jut eszébe, mily törpe is az ember mindehhez képest!)

Aztán már csak Orion, először Pictures of Orion IIII címen. Ha magány, hát én pont itt érzem ezt, ahogy a tömör, monoton basszust hallom, s az arra épülő vékonyka, légies dallamot, s a harmonikus moll hangsorok ezúttal inkább idézik fel bennem a roma zenét, persze nem ritmusukkal, hangzásukkal, inkább ősiségükben.

Oktávpárhuzam, majd néhány éteri hang. Ez részben még az előző szám lezárása, részben már a következő, Pictures of Orion IIIII Job című szerzemény bevezetése. Néhány hang, elszórt akkordok, melyek meg-megállnak, újraindulnak, az ereszkedő hangsorok az ember esendőségét, s ennek szomorúságát idézik fel bennem, hogy aztán egy-egy magas regiszterű hang mint égi fény világítson bele az éjszakába. Egyedül lennénk az univerzumban? Vagy mégis, nem csak a csillagok szórják az égi fényt?

Aztán kihúny a fény, s az elszórt, néhány hang is elhalkul. Következik a Pictures of Orion IIIIIi. Egy-egy hang, s köztük az űr, az üresség. Valahol távol, talán emlékezetemből visszatér a dallam, az akkordok közé szorítva, ereszkedve, le a Földre. Ezúttal tényleg nagyon domináns az ereszkedés, s hiába dúsul a dallam, szövődik egyre több magas, csillogó hang az elszórt akkordtömbök közé, mint Shepard-hang, az egész szám fokozatosan ereszkedik, egyre lejjebb, lefelé, s egyre szomorúbban, kétségbeesettebben, hogy aztán megálljon a levegőben (s nem lezáródjon, véget érjen).

Részben ez az ereszkedés érződik az utolsó, Pictures of Orion IIIIIII Amos című szerzeményen is, ezúttal lassú, ám ütemes lépésekben, mintha kissé gyorsulna, egyre táncszerűbb mozdulatokkal, elszórt magas regiszterű akkordokkal tűzdelve, itt-ott dallamszerűen, ám mégsem énekelve, hogy aztán beinduljon a lemezt indító ritmus, a dallam újra az egekbe emelkedjen s megtorpanjon, valahogy monoton, mégis játékos, szomorú ám mégis légies hangokkal egyszerre süllyedjen örökké jólnevelt Shepard-hang módjára, illetve emelkedjen, leginkább Risset hangjait idézve, amelyek egyszerre emelkednek és süllyednek.

Aztán újra párhuzamos menetek, ha nem tévedek ezúttal terc-párhuzamok, s dallam, valahol a közép-regiszterben. Majd megállnak, osztinátó-szerűen ismétlődnek egy helyen, aztán újra táncra kelnek, de mindig önmagukat ismétlik, ugyanazt a (zenei) gondolatfoszlányt: tényleg egyedül lennék?

Kérem, bocsásson meg a kedves olvasó, ha olykor elragadtattam magam az értelmezésben, és valóban képszerűen értelmeztem ezt a zenét: ha más nem, hát a születése és a lemez címe megerősített ebben. Összegzésül most is csak annyit tudok mondani, hogy aki nem hiszi, nézze meg!

Klasszikus zenének túl könnyed, ujjgyakorlatszerű lemez, jazznek pedig nem igazán nevezném, hiszen valahol mindig ott lebeg ég és föld között, klasszikus és jazz, légies dallam és súlyos akkordok, játékos tánc és önmagába mélyedő megtorpanás között, valahogy nagyon is ismerősen. Legjobb, ha meghallgatja az ember, aztán eldönti maga, hogy milyen!

Tzumo Árpád saját site-ja, ahol a lemez is megrendelhető:
http://www.tzumoarpad.com

és itt lehet az anyagba belehallgatni:

Tzumo Arpad - Pictures of Notes! Album Preview

Tracklist:

01 Pictures of Orion I 5:23
02 Brighter Days 6:15
03 Pictures of Orion II 2:14
04 Romalogic 5:38
05 Alone 2:53
06 Pictures of Orion III 3:31
07 Stay..2:18
08 Pictures of Orion IIII 2:09
09 Pictures of Orion IIIII Job 38,31 3:50
10 Pictures of Orion IIIIII 4:45
11 Pictures of Orion IIIIIII Amos 5,8 2:41


Tzumó Árpád 

Tzumó Árpád 1980-ban született, Budapesten. A Weiner Leó Konzervatóriumban folytatott klasszikus tanulmányait 16 évesen szakította meg, hogy jazzt tanuljon az Erkel Ferenc zeneiskolában.

Első nagy sikere 1998 tavaszán, a Magyar Rádió Füsti Balogh Gábor zongora tehetségkutató versenyének megosztott első helyezése, melynek fődíja egy öthetes nyári kurzus volt.

2001 nyarán a Jazz an der Donau verseny fődíja és a legjobb szólistának járó díj lett Tzumóé.

2001 szeptemberében a Jazz Hoeilaart Intern'l Contest versenyen vett részt a Tzumo Trio, Európa, Amerika és Ausztrália legjobbjait maga mögé utasítva, s – a verseny történetében először – az összes fődíjat megnyerve: a legjobb triónak és a kötelező darab leginvenciózusabb előadásáért járó díjakat, illetve Tzumó kapta a legjobb európai szólistának járó díjat is.

2001-ben elkészítette első, My time című lemezét, majd 2001 végén a Berklee egyetem ösztöndíjas felvitelijén megkapta a legmagasabb ösztöndíjat, így tanulmányait a Berklee College of Music-on folytatta, Bostonban.

Két évig tanult Joanne Bracken-tól. A következő évben felvételizett az Egyesült Államok legnagyobb jazz-intézetébe, a Thelonious Monk Institute-ba, ahol "a jazz jövőjéért" több száz demót végighallgatva választotta ki őt Herbie Hancock.

Tzumó az utóbbi időben olyan nagy amerikai sztárokkal koncertezik, mint Herbie Hancock, Wayne Shorter, Terence Blanshard vagy Kenny Garret.

Itthon 2002-ben E-MerTon díjban részesült, a Sláger Rádió pedig az Év fiatal jazztehetségeinek járó díjat adományozta neki. Egy évvel később az 50 legsikeresebb magyar fiatal közé választották. 2004-ben My time című lemeze megkapta a a Gramofon-díjat. 2008-ban Márciusi Ifjak díjban részesült.

2011-ben meghívást kapott mint tanár a Snétberger Tehetségkutató Központba, amely Snétberger Ferenc gitárművész szakmai irányításával működik: a központ – 2011 júniusától – évente 60 tehetséges, 12-20 éves roma fiatalnak nyújt lehetőséget zenei tehetségük kibontakoztatására.

2011 decemberében jelent meg a Freedom Live at the Budapest Jazz Club című lemez, amelyen Borlai Gergő és Tzumo közös szerzeménye (India) egészen új hangzást teremt. A koncert hangulatát nyújtó lemezen Bacsó Kristóf (Lunar Dance) új szerzeménye is hallható.