Hálás téma, ám épp ezért a közhelyesség veszélye is fennáll. Ha mindezzel szórakoztatni akarunk, oké – de ha "elgondolkodtatni", "üzenni", akkor ez a vonat, stílusosan szólva, már elrobogott. Kérdés, hogy a Cirque Éloize vajon hogy döntött ebben az esetben.

Merthogy a nyitókép épp az utóbbi lehetőség választásáról árulkodik: hivatalnok ül hatalmas irathalmazok között, és buzgón pecsétel. Ám a papírtornyok nem fogynak, sőt. Aztán egyforma ballonkabátos, kalapos emberkék lepik el a színpadot, magukkal sodorva hivatalnokunkat. A vetített háttéren hol hatalmas üzemcsarnok, hol forgó fogaskerekek és egy város felhőkarcolói. Szerencsére aztán lírai szóló következik, piros ruhás leányzó pörög cyr-keréken. Aztán megint félmeztelen munkáslegények érkeznek, hogy egy röhnradon egyszerre négyen-öten guruljanak ide-oda. Ismét hivatali jelenet, nagy kavarodás, egyszerre vagy tizen zsonglőrködnek buzogányokkal. Ám hiába a bonyolult koreográfia, éppen összetettsége miatt nem érzékelhető a társulat technikai bravúrja.

Egyébként a fentiekből is kiderül, hogy az előadásnak nincs konkrét cselekményszála, inkább lazán felfűzött, olykor álomszerű képekből áll, akár a háttérben vetített, időnként animált, festményszerű képek.  (Amelyek eleinte igen nagy csalódást okoztak, és csak jóval később, a darab felénél derült fény a kulissza titkára, miszerint függőleges tengelyük körül forgatható panelekből áll, játéklehetőséget biztosítva a szereplőknek.)

Az előadásban a szólók és/vagy duettek viszik a prímet, technikailag is ezek a legerősebb jelenetek, bár néha hangulatukban, stílusukban elütnek a többitől. Míg például a lila ruhás hölgy "lebegő" számában – férfipartnerei kézről kézre adják, egyszer sem engedve, hogy lábával a talajt érintse – rendkívül érzékeny, finom játék zajlik, mely belesimul a miliőbe, a kínai rúdakrobaták kettőse hiába nyújt fantasztikus teljesítményt virtuóz, nyaktörő ugrásaival, stílusuk, a zene, a kosztüm is túl "mai". Ahogy a harmadik, szőke hölgy "hisztérikus" – de a maga nemében remek – vertikális kötéltáncát is egy kevésbé populáris, kortárs produkcióban tudnám elképzelni.

Ami számomra emlékezetessé teszi az előadást a technikai felkészültség és sokoldalúság mellett, az az a finom humor, melyet főként a főhős, "Ashley", azaz a darab elején látható hivatalnok révén csempésznek be. Tánca egy vállfára akasztott ruhával (A klasszikus bohócentrée!), incselkedése a három irodista hölggyel megmenti az előadást, amikor az már-már túl komollyá válna. Így válhat a darab vége Ashley születésnapi ünneplésével igazi apoteózissá. És így foglalhatja el a Cirque Éloize megtisztelő helyét eme produkciójával a Cirque du Soleil agyonpopularizált látványosságai, és az elvont alternatív újcirkuszok közt húzódó skála felezőpontján.