Utólag már átkozhatom magam: jó félórát késtem a nyitókoncertről: márpedig ahogy most belefülelek a műsorba, igencsak bánom ezt a késést. A szinpadon három „öreget” és két fiatalt látok: bár először csak a (Miles Davisosan) tömör, rendkívül határozott basszusra figyelek fel, valamint a basszusgitáron játszó zenész alig pelyhedző állára.

A zene pedig rendkívül színvonalas, „ütős” jazz. Az egyes kiállásokat, improvizációkat többnyire Csepregi Gyula rendkivül ízléses szaxofon-játéka köti (refrén-szerűen) össze: az „öregek” (Rátonyi és Tóth) játéka kidolgozottságával, cizellált finomságával tűnik ki – a fiataloké rendkivüli energiájával, frissességével. A csúcs azonban a fiatal basszeros, Horváth „Plútó” József virtuóz játéka.

A szinpadi átállás és a két fellépő együttes közötti szünetben felborul a késett/késleltetett/késlekedő idő: eszembe jut a még gyermekkoromban hallott SBB koncert, majd révedező szemeim előtt Czestochowa-ban, hatalmas embertömegből kimagasodva hallom Józef Skzek zenéjét (és tanulom kiejteni a magyarul szinte kibetűzhetetlen nevet). Vajon mi lett ennyi év után a zenéjükből?

Az SBB a sziléziai Katowicében alakult 1971-ben, és már első nyilvános hangversenyüktől kezdve elképesztő sikereket arattak (az SBB egyik lehetséges jelentése a Silezian Blues Band). A három kirobbanó tehetségű fiatal muzsikus az amúgy is rendkívül színvonalas lengyel zene szupergroupja, rövidesen pedig egész Közép-Európa legjobb progressziv zenekara lett.

Noha művészetük a jazz-, rock-, blues- és klasszikus zene legnemesebb hagyományait ötvözi, a „keress, rombolj, épits” (az SBB név másik értelmezési változata a Frank Lloyd Write idézet) ideológia nevében sikerült egy teljesen egyedi, saját stilust kialakitaniuk, létrehozva a „kelet-európai progressziv rock” irányzatot. Zenéjüket kultikus érdeklődés kísérte: elképesztő energiákat mozgósitottak meg a szinpadon, amivel a környező országok teljes rock-nemzedékét mobilizálták.

Először Czeslaw Niemen figyelt fel a trióra és szerződtette őket saját kisérőegyütteseként. Azonban egy év alatt „kinőtték” az akkori rock-idolt, és saját programmal, saját impresszárióval kezdték el önálló működésüket. Már első koncertkörútjukon befutottak: 1973-ban az SBB az év együttese, tagjai az év zenészei lettek, és ez így is maradt sok éven át Lengyelországban, ahol olyan kitűnő muzsikusokat utasitottak maguk mögé, mint Adam Makowicz, Urszula Dudziak, Toasz Stanko, Zbigniew Namyslowski, Stanislaw Sojka, Michal Urbaniak, Zbigniew Seifert vagy Janusz Muniak.

Az SBB-t mindenekelőtt Józef Skrzek, a zenekar alapitója jelenti. Több hangszeren játszó zenész, egyben pedig ragyogó komponista és hangszerelő. Négy éves korában kezdett zongorázni, egy év után pedig hegedűjátékot is tanult. Koncertzongorista szeretett volna lenni, azonban egy baleset megszakitotta ígéretes komolyzenei karrierjét: a katowicei Zeneművészeti Főiskola hallgatójaként egy etűd előadása közben eltörött a keze. Amíg nem zongorázhatott, zeneelmélettel foglalkozott. Ekkoriban került a rockzene hatása alá: különböző helyi együttesekben kezdett játszani. 1971. február 4-én alapitotta az SBB-t, akkor még „Silezian Blues Band” néven. Rövidesen a basszusgitáron is megtanult játszani.

Elementáris basszusgitár-játéka az SBB egyik védjegye lett, de különleges énekhangja is fontos része kompozicióinak. Leginkább az SBB késői felvételein hallható, hogy a lirai zongorajáték az igazi, életre szóló szenvedélye. Amikor az SBB megszűnt, a zongora mellett a templomi orgona vált fő hangszerévé.

Sok SBB rajongó számára az első számú kedvenc mégis a görög származású gitáros, Anthymos Apostolis. A Lengyelországban élő emigráns családból származó fiatalember szerénysége kiemelkedő szorgalommal és különleges művészi tehetséggel párosult. Már a kezdetektől „kemény”, progressziv rock- és jazz zenéket hallgatott. Autodidaktaként kezdett gitározni. Ösztönös improvizativ készsége és rendkívüli muzikalitása révén hangszerjátéka fantasztikus fejlődésnek indult, és 15 éves sem volt, amikor Józef Skrzek egy katowicei iskolai zenekarban felfedezte. Az SBB új utakat nyitó zenei törekvéseiben jelentős szerephez jutott a lengyel-görög gitárosnak - tudása és sikerei révén máig a gitárosok európai élmezőnyéhez tartozik. Virtuóz gitárjátéka mellett azonban élményszámba mennek dob- és ütőhangszer-improvizációi is.

A harmadik alapitó tagot, a dobos Jerzy Piotrowski-t szintén Skrzek hozta az együttesbe. Piotrowski már jelentős amatőr múlttal rendelkezett, ám mégis az SBB-ben lett népszerű és elismert zenész. Jellemző Cobham-iskolát követő játékára a hihetetlenül precíz és dinamikus dob, a gépiesen pontos „zakatolás” és az úgynevezett „harc” (kérdés-felelet) a dobok és a billentyűs hangszerek, illetve a gitár között.

Piotrowski távozása után, 1998 őszén Józef Skrzek váratlanul bejelentette az SBB újjáalakitását. A trió – Miroslaw Muzykant dobjátékával kiegészülve – frenetikus sikerű visszatérő koncertet adott a Varsói Zeneakadémián, és 1999. június 13-án a Hungarian Jazz Festival programjában a Petőfi Csarnokban.

Nem sokkal ezt követően újabb szenzációval lepték meg rajongóikat: a világhirű dogos, Paul Wertico csatlakozott az SBB-hez a Pat Metheny Groupból, akivel az együttes fellépett többek között a Debreceni Jazznapokon is.

2006-os Szegedi Jazz Napokon közös hangversenyen léptek fel magyar zenészbarátaikkal: Somló Tamás mellett ekkor lépett fel először a zenekarral Németh Gábor. A koncert és az együttes játék olyannyira jól sikerült, hogy Józef Skrzek az idén februárban újabb bejelentést tett: Paul Wertico „tiszteletbeli tagja” és alkalmanként vendégzenésze az együttesnek, az SBB új dobosa azonban Németh Gábor a továbbiakban.

Németh Gábor 1973 óta szinte az összes élvonalbeli magyar zenekarban dobolt (Theatrum, Skorpió, Dinamit, Bikini, Kormorán, Crack Orchestra, Art Reaktor, Beatrice, P-Mobil, stb.). 2000-ben megalakitotta saját zenekarát, a Németh Gábor Projectet. Két szerzői CD-t jelentetett meg, „Könnyű lépések” és „Fehér szinek” cimmel, melyeken a legnevesebb hazai muzsikusok mellett közreműködött Tony Lakatos és Angus Bangus Thomas (ex-Miles Davis).

Aztán egyszercsak megjelennek a legendás zenészek a szinpadon, és beindul a varázslat. Ha nem hallanám (és némi túlzással „érteném”) a lengyel szöveget, és nem tudnám, hogy kik játszanak, az egykori King Crimson-t vizionálnám a szinpadra. Leginkább Józef Skrzek énekhangja és romantikus zongorajátéka idézi fel bennem az egykori progressziv rock-legendát.

Az SBB zenéje azonban egyedi, legfeljebb hasonlóság fedezhető fel – és az is legfőképpen a színvonalban. A lengyel együttes ugyanis nem klón, nem utánzat, hanem maga az autentikus hangzás. Az igazság az, hogy engem nem az orgonista-zongorista játéka nyűgöz le: hallottam már hasonló éneket, hasonló orgona- és zongorajátékot (a legnagyobbaktól, szóval ez egyáltalán nem szemrehányás), hasonló „progressziv” pszeudo-szimfónikus hangzást. A lengyel-görög gitáros, Apostolis Anthymos játéka teszi számomra kompletté, és rendkivül unikálissá az SBB hangzását.

És az idők is megváltoztak. Ami egykor rendkivül dinamikus, energikus basszus-játéknak tűnt, az – főleg az előbb látott, alig pelyhedző állú basszeros játéka után – ma követelmény, zenei alap. Ami meggyőz, az nem a basszus-játék, hanem a kompozició, az együttes teljesitmény – és az a tény, hogy progresszió ide vagy oda, a letűnt korszakok után is egyéni, friss, és rendkivül modern az SBB zenéje. A ritmusok és a harmóniák is felfrissültek (az „új idők” vivmányaival), új élet és szenvedély pezseg zenéjükben.

Az utolsó szóló a magyar dobosé, Németh Gáboré. Az eddig csupán lelkes, lelkesült tömeg (minthogy zsúfolásig telt a PeCsa koncertterme) bekiabál, felforrósodik a levegő. És valószinüleg nem csak a honfitársunka megillető lelkesedés miatt. Némi csalódással látom, hogy a legnagyobb közönségsikert nem az SBB megújult hangzásvilága hozza, hanem a visszatérés a régi, laza, improvizativ blues-témákhoz, az (elmúlt időkre) „emlékezés”. Nem az számít, ami van, hanem ami volt.

Az SBB tagjai:

Józef Skrzek – zongora, moog synthesiser, basszusgitár, ének
Apostolis Anthymos – gitár, dob
Németh Gábor – dob

A Csepregi Hip-Bop zenészei:

Csepregi Gyula – szaxofon
Rátonyi Róbert – zongora
Tóth Gyula – gitár
Dörnyei Gábor – dobok
Horváth „Plútó” József – bőgő