Bevallom, megrettentem, amikor szembesültem azzal, hogy a saját magam által recenzióra választott hangoskönyv tízórányi terjedelmű. Az nem lehet, hogy egy ilyen hosszú szöveg egyetlen ember előadásában élvezetes legyen, mondtam a szerkesztőmnek, aki azonban erősködött, hogy ne hátráljak meg. Aztán hallgatás közben jöttem rá arra, hogy a regényben alkalmazott különös elbeszélői hangnak – és persze Rátóti Zoltán remek előadásának – köszönhetően, nagyon is alkalmas a mű arra, hogy egy felolvasója legyen.

Egy Pest környéki faluból származó fiú életét követhetjük nyomon a könyvben. Az apa tudóst akart nevelni a gyerekből, hogy ő többre vigye, mint a felmenői, hogy kiemelkedjen abból a kilátástalan, alkohollal súlyosan terhelt közegből, amelybe előbb-utóbb mindenki belerokkant a környezetében. A történet amolyan negatív fejlődési regény. A gyerek nemhogy beteljesítené az apja álmait (amelyek persze a saját kudarcos élete miatt táplált vágyak), hanem mélyebbre zuhan, mint az elődök. Rövid fővárosi élete, majd egy vidéki egyetemen töltött pár év után visszakerül a falujába. Itt ugyan hamarosan iskolaigazgató lesz, sőt még meg is házasodik, és gyereke születik, de nem tud megalkudni a sorssal, hogy mégsem lett az, amit gyerekként az apja célként tűzött ki elé. Folytonos elégedetlensége a karrierje és a házassága kudarcához, és súlyos alkoholizmushoz vezet.

Ki a hibás, van-e sors, vagy magunk vagyunk-e felelősek az életünk alakulásáért? Mindkettő egyszerre, mondja a történet, amely ennek a kettősségnek megfelelően egyszerre szívszorítóan tragikus és humoros is. Nincsenek egyértelmű válaszok, Háy János nem ítélkezik, hanem kíméletlen pontossággal mutat be egy olyan világot, amely legmélyebb szorongásainkban létezik. Mi is ebben a sivár, illúziókkal és hatalmas csalódásokkal terhelt közegben élünk, és hiába reménykedünk, hogy mi leszünk a kivétel, az élet pofán vág minket is.

Az anekdotázva csapongó elbeszélő meséje során számos mellékszereplő élete elevenedik meg. Iskolaigazgatók, tanárnők, falubeliek, szomszédok, szeretők, vállalkozók, fővárosi értelmiségiek, zsidók és nem zsidók sorsa villan fel. Látjuk a fővárosi életet, a vidéki kisvárosét és a faluét. Háy János világot épít regényében, nem csupán egyéni történetet mond el. Ez a világ kegyetlen és farkastörvényekre épül, amelybe hol beleborzongunk, hol pedig megmosolyogjuk, hogy jé, tényleg milyen nevetséges mindez, ami történik velünk is, itt és most. Mert A gyerek – mint ahogy ez a nagy művek esetén lenni szokott – talán ma még aktuálisabb, mint a mű születésekor volt. Háy úgy építi fel az elmúlt ötven évet felölelő szöveget, hogy az tulajdonképpen bárhol, bármikor megtörténhetne. Ezt erősíti a névhasználat-, a konkrét helyszínek és időpontok elhagyása is.

Nagyon izgalmas a könyv/hangosköny elbeszélői hangja. A gyerek nem akar objektív képet "festeni a mai magyar valóságról", mint egy klasszikus realista regény. Sokkal inkább a bennünk élő szorongást, paranoiát mutatja meg, amelyet a történet szereplői valóságként élnek meg. Háy János bátran játszik az elbeszélő szerepével, a regényben végig egyes szám harmadik személyű narráció van, és csak a történet legvégén derül ki, hogy az elbeszélő maga is egy szereplő, méghozzá a gyerek elvált feleségének az élettársa.

Ám ez a csavar nem elegendő ahhoz, hogy ne gondolkozzunk el a szövegben használt egyes szám harmadik személyű elbeszélői hang használatán, amely távolról sem olyan objektív, mint ahogy ilyen esetekben a modern irodalomtankönyvek elvárnák. Mert ez a történetmondó bizony magyaráz, véleményt nyilvánít, sőt mi több, káromkodik, szentségel is, még ha ezt sokszor megmosolyogtatóan naivan is teszi. És ez a véleménynyilvánítás kifejezetten jót tesz a szövegnek! A szerző képes arra a bravúrra, hogy miközben elbeszélője értékel és magyaráz, tud távolságot is tartani, minden szereplőt bonyolultan, több oldalról bemutatni. Az elbeszélői hang pedig ettől a "cserfességtől" válik nagyon személyessé, izgalmassá.

Rátóti Zoltán nagyon jól alakítja ezt a sokszor naiv, magyarázó, mégis távolságtartó elbeszélőt, és a többi szereplőt is nagyszerűen láttatja velünk. Talán annyi nehézsége van csupán a hangoskönyvnek a regénnyel szemben, hogy a név nélküli figurákat kicsit nehezebb azonosítani, mintha visszalapozhatnánk a könyvben.

Felmerül a kérdés, hol és mikor tud az ember végighallgatni egy ilyen terjedelmű művet. Nem lehet közben egy helyben ülni, kizárólag erre figyelni, mint ahogy például egy jó könyv odaszögez minket a székhez. Én kipróbáltam. Leginkább hosszú autóutakra ajánlom, vagy ha ülünk reggel a dugóban, és még nem vagyunk elkésve annyira, hogy idegességünkben csak az előttünk álló autó vezetőjét tudjuk anyázni. De takarítás, főzés, rendcsinálás közben is kiváló foglalatosság. Legalább nem érezzük úgy, felesleges dolgokkal töltöttünk el ennyi időt. Persze, ha bírjuk. Mert ehhez a műhöz gyomor kell. De én speciel jobb szeretek szorongani egy hangoskönyvön, mint közvetlenül a saját életemen. Mert akármilyen kilátástalan világot is mutat ez a szöveg, mégis ad valami reményt, hogy általa jobban rálátunk majd a saját küzdelmeinkre.


Háy János: A gyerek
Hangoskönyv (mp3)

Előadja: Rátóti Zoltán
Kiadó: Titis Kft.
Megjelenés: 2012.
Méret: 142x125x10
Ár: 4500 forint