A 19. század utolsó éveiben megváltozni látszik az osztrák művészet. Az alkotók új kifejezési formát, új irányt keresnek, kiutat az historizmusból, a konvenciók bilincséből. A szecesszió – mely a preraffaeliták művészetében keresi az inspirációt – Európa szerte teret hódít magának, s nevezzék bár Modern Style-nak, Jugendstil-nek vagy Art Nouveau-nak, mindenhol elszakadást, tagadást hordoz magában a korábbi századok irányzataival szemben.

Gustav Klimt életműve különleges kettőséget hordoz magában. Ahogyan az a tárlat kezdetén világossá válik, a festő korai éveit egyértelműen – és kizárólag – az akadémiai festészet határozta meg. Nyoma sincs még az ornamentális elemeknek, az arany háttérnek, a szimbolizmusnak. Ezek a képek egy tökéletes festőtanonc munkái, aki hiánytalanul elsajátította a tananyagot, ismeri a nagy művészek stílusát, formanyelvét, s elmélyült technikai tudással rendelkezik. Mikor és hogyan válik hát azzá a Klimtté, aki a bécsi modernizmus nagy úttörője, a Szecesszió művészetegyesület alapítója, s az osztrák festészet egyik legismertebb alakja lesz? A tárlat szekciói minden kérdésre megadják a választ.
Az átgondolt koncepcióra épülő kiállítás első részében Klimt iskolaéveivel, alkotó társaival és népes családjával ismerkedhetünk meg – hiszen közül többen is művészi pályára léptek. A festőhöz tartozó személyes tárgyak, a korai alkotások, a családtagokról készült portrék érzékletesen elevenítik meg a fiatal Klimtet körülölelő atmoszférát. A magasan a képek fölött elhelyezett információs szövegek – két nyelven – segítenek tájékozódni térben és időben, a számtalan idézet az ismerősöktől, a családtagoktól és Klimttől pedig elérhető közelségbe hozzák a legendássá vált festő személyét.

A Tájképek címet viselő szekció nyitódarabja egy Monet-kép. A választás tökéletes, segítségével könnyen fel lehet mérni az impresszionista vonásokat Klimt tájképfestészetében. Az emberek nélküli táj, a levegő szubsztanciájának vizuális megragadása, az intim tájélmény kifejezése számos remek festményt eredményezett, köztük a kiállításra került Fasor című képet is. Klimt vidékre tett utazásai során festette nagyrészüket, mintegy pihenésképp. Bár életműve alappilléreit a portrék és figurális képek adják, semmi esetre sem szabad megfeledkezni ezekről a nyugodt, egységes kompozíciójú festményekről sem.

Az 1890-es években Klimt elveszíti öccsét és édesapját, s mély, kilátástalannak tűnő alkotói válságba kerül. Ekkor ismerkedik meg a modernizmus új irányával, a szecesszióval. A gazdag ornamentika, a merész színhasználat, a szokatlan – s az eddigiektől nagy mértékben eltérő – kompozíciós elemek, a szimbolizmus elapadhatatlannak tűnő lehetősége lenyűgözik, elbűvölik a festőt: innentől kezdve a szecesszió lesz az egyetlen nyelv, melyen szólni akar. Az életműben beálló fordulat vitathatatlan. A Női portrék szekcióban egymástól nem messze látható Sonja Knips képmása (1898) és a Fritza Riedler-ről 1906-ban festett portré. A két kép jóformán csak a modellek beállítása miatt köthető össze. Az éteri szépségű, ártatlan nőből határozott, öntudatos vamp válik, a lágyan kibontakozó természeti háttérből hangsúlyos, stilizált vörös és arany háttér lesz, a fotelből pedig meghatározó képszervező elem.
A jubileumi kiállítás valóban nagyon gazdag gyűjteményt vonultat fel. Látható a monumentális Beethoven-fríz egy részlete, az ikonikussá vált Salome és Judith című képek, s természetesen a méltán világhírű – s több millió reprodukciót megélt – A csók című festmény is. Az Arany periódus és a Szecesszió szekciók képeit nézve szinte hihetetlennek tűnik, hogy ezeket a képeket ugyanaz a Klimt készítette, aki néhány évvel korábban még a historizmus oltalmazó egyhangúságában tengődött. A bizánci művészetből eredeztethető arany háttér, az idolokká tett női modellek, a képeket belengő fojtott erotika s a hol geometrikus, hol pedig növényi minták egytől egyig Klimt kézjegyévé váltak az idők során. Saját korának kritikusai nem értékelték kellőképpen művészetét, annak ellenére, hogy az előkelő társaság kedvelt portréfestőjévé vált. Pályatársai, tanítványai ugyanakkor egyöntetűen utánozhatatlannak és egyedülállónak tartották a festőzsenit, oeuvre-ja – Schiele szavaival élve – nem más, mint szent opus.
A 150 Jahre Gustav Klimt című kiállításon a festőhöz tartozó tárgyakon (szerelmes levelek, bőrönd, szemüveg) felül mintegy 30 festményt csodálhatunk meg. Ezek között ott találjuk a nemrégiben a neves bécsi műgyűjtőtől, Peter Parzer-től vásárolt Napraforgó és A család című képet is.

A jól tagolt, átlátható és érthető kiállítás igazi csemege a szecesszió és Klimt kedvelői számára. A szellősen elrendezett festmények elég időt hagynak a látottak feldolgozására, s a terjedelmes, ám hasznos szövegek végigolvasására. Az egységen alapuló tematikának köszönhetően a korai művektől a mestermunkákon át Klimt más művészekre, az utókorra gyakorolt hatásáig, mindenbe bepillantást nyerhetünk. Ez a komplexitás pedig nem csak a kiállítás koncepciójára, hanem a felsorakoztatott művekre is érvényes. Tiszteletadás, gesztus s főhajtás Ausztria – és a művészettörténet – halhatatlan mesterének életpályája előtt.

A 150 Jahre Gustav Klimt című kiállítás 2013. január 27-ig tekinthető meg a bécsi Felső Belvedere-ben.