A Trafó Bár Tangóban hétfő esténként, Mágnes Jazzklub fedőnéven futó zenei események nem kizárólag az elszánt jazzrajongók és kultúrsznobok érdeklődésére tartanak számot. Az esetlegesen előforduló közönség javarészt mégis az előbb említett kategóriákba eső gyanús elemek közül kerül ki. Az ingyenes rendezvénysorozatot az a kultúrmissziós szándék hozta létre, hogy megnyilatkozási lehetőséget kapjanak a magyar jazz színtér fiatal és friss gondolkodású zenészei. A klub a nevével sugallt elvárásokkal ellentétben nem vonz nagyobb tömegeket. Előfordul, hogy a sörük mellett malmozó zenekarokon és hozzátartozóikon kívül senki nem várja az első taktusok felcsendülését.

A március 12-i este forgatókönyvébe azonban több szereplő kéredzkedett bele. Köszönhetően annak, hogy Juhász Gábor gitáros és Kovács Linda énekes duója, valamint a Smárton Trió is rendelkezik rajongótáborral, miután mindkét fellépő formáció tagjai már megalapozták hírnevüket egyéb helyeken. Ezek közül első sorban az Egy Kiss Erzsi Zenét érdemes említeni különös egybeesésként, melynek Kovács Linda és a Smárton Trió kétharmada is tagja. Juhász Gábort bizonyára nem kell bemutatni, tapasztalt zenész ő, aki már szinte minden olyan jazz muzsikussal játszott együtt, akinek a nevét a tévéből ismerjük. Saját zenekara a Tin-Tin Quintet.

Miután a közönség sietősen kialakította a maga sorait a színpad előtti térben, a kezdő páros rögtön neki is látott, hogy finoman vezetett dallamaival és nyugodt, óvatosan transzcendens energiáival áthatoljon a hallgatókat elválasztó képzeletbeli függönyön. A zenészek úgy látszik, tisztában voltak azzal, hogy korántsem könnyű feladat ez egy akusztikus duó számára, ezért legalább fizikailag igyekeztek leküzdeni a távolságot: a színpad elől a közönség soraiba húzták székeiket. Aki viszont nem itt ült, annak meg kellett küzdenie a figyelmetlenségnek a teremben szanaszét szóródó jeleivel. A számok halk kiegyensúlyozottsága kellemes komplementaristást alkotott az utánuk következő Smárton Trió radikálisabb hangvételével.

A Smárton Trió tagjai remek humorérzékkel megáldott fiatalemberek. Eme szerencsés adottságukat nemcsak olyan szójátékok megformálásában kamatoztatják, mint a Sütő Márton gitáros nevéből gyártott, hanem zenés mulatságok prezentálásában is, melyek során alkimista precizitással vegyítenek ösztönösséget és intelligenciát.

A Trió történetének kezdete a Zeneművészeti egyetem Jazztanszakához kötődik, ahol Sütő Márton gitáros, Kovács Zoltán bőgős és G. Szabó Hunor dobos az együttműködés mellett döntöttek. Hogy milyen szerencsés volt az egymásratalálás, azt az is bizonyítja, hogy
G. Szabó Hunor és Sütő Márton útjai a továbbiakban együtt vezettek az Egy Kiss Erzsi Zenéhez. Kovács Zoltán többek között Szalóki Ági és Bognár Szilvia produkciójából veszi ki a részét. Jazzhez való szoros kötődésük szálai időközben meglazultak, hogy helyet adjanak a rock intenzitására és sziklaszilárdságára alapozott stílusmontázsnak.

A cintányéron megcsillanó könnyű swingalap, vagy a ’70-es évek rockzenéjére hangolt gitáron elinduló, majd abbamaradó blues-hangsor arra hivatott, hogy formát adjon a nyers erő közvetlen robbanásainak. A kompozíció szervezőelve a zene és a színpadi jelenlét esemény-jellege, melynek középpontjában az aktualitás és a pillanatnyiság áll.

Nem jól begyakorolt és bonyolult struktúrák előadását tűzték ki célul, hanem tájakra, városokra, emberekre reagáló eszköztár kidolgozását, mely az adott közegben felbukkanó érzésekre és gondolatokra rímelő folyamatot alakíthat ki.

Az eredmény az a sajátos színpadi világ, melyet a valaha ismert, aztán elfelejtett, és a mélyből most újra feltörő gesztusok, mozdulatok, rezzenések alakítanak szerepjátékká, színházzá. Ez a képződmény őrzi a zenészek valós színházi tapasztalatait, mely az Egy Kiss Erzsi Zene hangulatától sem idegen.

A színpadi esemény fokozatosan történetté, méghozzá mesejátékká alakul, ahol a személyiség jellemképeken és helyzetgyakorlatokon keresztül, a zenei variációknak megfelelően vándorol egyik szerepből a másikba: a vadnyugati pusztákon vágtató westernhőséből az alkonyodó Párizs szűk utcáin egy kávét fontolgató lányéba, a Balkán hegyei között eltévedve megpihenő pásztorfiúéból a szivarfüstös chicagoi éjszakában kártyázó gengszterébe.

A zenészek/színészek könnyedén mozgatják erőiket, ide-oda rakosgatják elindulás és megállás, hangosítás és halkítás, nyugalom és feszültség között. A dinamizmusból végül annak a filmnek a zenéjét halljuk ki, ami folyamatosan megy a moziban, csak nem tudjuk, melyikben.