Hévíz városának irodalmi folyóirata, a fantáziadúsan Hévíz névre keresztelt lap rovatelnevezései szerencsére szellemesebbek (különben a lap nevével sem volna bajom önmagában, csak egy mondaton belül kétszer kellett ugyanazt leírnom, ami nekem kellemetlen, de mindegy): minden rovat neve a vízhez (vízi utazáshoz vagy strandhoz) kapcsolódik. A versrovatot Tolvaj Zoltán nyitja Szavanna című groteszk természetrajzával: "Kamaszodik az öteves gibbon, / nem akarja, hogy folyton cipeljék, / önálló otthont követel magának." Ezek az állatok azonban túl antropomorfok ahhoz, hogy ne allegóriaként olvassam a verset.

Háy János prózáját alapvetően szeretem, de mivel ez az írás fociról szól, ami meg nem érdekel, utáljatok, de kihagytam. Örülök Borbély Szilárd átmitizált munkásosztálybeli zsánerkép-sorozatának (A Deukalion Termelő Szövetkezet) és Szőcs Petra kicsit groteszk, mégis bájjal teli verseinek is: kicsit olyanok, mint egy horrorfilmbeli, édes kislánynak álcázott szörny, a legváratlanabb pillanatokban csapnak le ránk. Nagy Koppány Zsolt Hamletet néző nyárspolgárja megmosolyogtat. Garaczi László ezúttal versekkel jelentkezik: az utolsó, A néma sáv című a legjobb: a folyamatosan ismétlődő csend szó refrénszerűvé válik, így egyáltalán nem tautologikus, hanem ad egy belső ritmust; a "roppanó csendcsontok" paradoxonnak pedig a csattanós lezárást köszönhetjük.

Láng Orsolya verse (Szürkület a zsidó vértanúkon) is izgalmas és tele van erős képekkel: kár, hogy kissé túlírt, tömörítve nagyobbat ütne. Aztán jön Nádasdy Ádám Dante-fordítása, egy részlet a Paradicsomból. A fordító maga is tankönyvnek tartja, amit a sok lábjegyzet is igazol – lelkiismeretesen böngésztem őket, aztán megnyugodtam: nem én vagyok a leghülyébb. Nádasdy szerint egyébként a Paradicsomot a legnehezebb fordítani, amit a szövegrészlet utáni, Szálinger Balázs által készített interjúból tudunk meg. Az interjúból sok érdekes információ derül ki, nemcsak Dantéról, hanem a középkori olasz költészettől kezdve a kortárs műfordítás problémáiig – kár, hogy kérdező és kérdezett hol tegezik, hol magázzák egymást, erre bizony nem ártott volna figyelni. Az Agatha Christie-blokknak is örülök, tetszik ez a nyitottság a könnyebb műfajok felé (bár a szójáték a Christie-vel meg a Chrismasszel nem lett volna feltétlenül szükséges, de nem mindenkinek ugyanolyan a humora, tudjuk). Ha már karácsony, evés-ivás sem maradhat el. Fehér Béla a kolbász történetéről regél nekünk, amit Charles Bukowski alkoholfogyasztási szokásaival öblíthetünk le – ha bírjuk, a Darida Benedek rövid bemutatójában felvázolt életút és az azt nagyjából ki is töltő "cefrézés" ugyanis finoman szólva kenterbe veri az átlagember év végi kötelező szeszfogyasztását. Mindenesetre készült olyan, hogy Nagy Macskajajkönyv, ami igencsak kellett már, mint szórakoztató és egyben ismeretterjesztő tematikus kiadvány. Van még kritikarovat (Győrffy Ákosról Krusovszky Dénes, Patti Smithről Bárdos Deák Ági, Mosonyi Alizról Vincze Ferenc, Dunajcsik Mátyásról Éles Árpád, Márton Lászlóról Barlog Károly ír) és helytörténet, ez utóbbi természetesen irodalmi vonatkozású.



Az Alföld tavalyi utolsó száma nem reflektál ennyire expliciten az ünnepekre, de nem is ez a lényeg. Takács Zsuzsa Vajda János-átiratai nyitják a lapszámot, majd Lázáry René Sándor követi őt a nosztalgia és a rezignáltság jegyében. Papp András prózája Gelléri Andor Endre-hommage, és nemcsak tartalmilag, de stílusában is erősen emlékeztet a megidézett szerzőre. Lanczkor Folyamistenével itt találkozom újra: jólesik egy kis India ilyenkor a dermesztő hidegben, ahogy Varga Zoltán Tamás szintén egzotikus tájon játszódó verse-meséje (Megígért tenger) is. Szécsi Noémi Gondolatolvasó című regényének részlete is érdekes, kíváncsian várom – már csak azért is, hogy kiderüljön, mit jelent az a "magamfajta", amit a kétségkívül furcsa elbeszélő lány említ (hacsak nem a címről van szó). A Műhely rovatban Tőzsér Árpád Musilt és Ottlikot veti össze. A Fórum rovatban a 2012 tavaszán megrendezett KULTok konferencia anyagából olvashatunk: Áfra János összefoglaló ismertetőt írt a hazai kulturális weboldalakról, blogokról, Braun Barna tanulmánya pedig már az informatika általam nem ismert rétegeibe kúszik, és a Facebook-idővonalat is szövegként, azaz valamiféle narratívaként értelmezi. A tanulmányok Petrit (Szabó Gábor), Dsida Kafult (Vincze Ferenc), Keszthelyi Rezsőt (András Sándor), Schein Gábort (Korpa Tamás) boncolgatják. Bodor Ádámról és A Vehovina madarairól Kovács Béla Lóránt, Vida Gábor könyvéről (A kétely meg a hiába) Baranyák Csaba írt kritikát.