Minden ízlést meghaladó, gyomorfogató, frusztráló, meghökkentő, szuggesztív, gusztustalan, tébolyba taszító. Ilyen és ezekhez hasonló jelzőkkel illetné az ember első blikkre az Organs & Extasy kiállítás alkotásait, pedig a művészek és a tárlat célja nem az ízléstelenség: fel szeretnék hívni a figyelmet arra, hogy mára a test egyezményes határai felbomlottak, a testről alkotott belső kép elmosódott, a test eszközzé vált, kiszolgáltatott és már rég nem tartjuk tiszteletben.

A kortárs képzőművészet néhány ága koncentrál alapvetően az elmúlt néhány évtized és a ma történelmi, társadalmi, szociális folyamataira. Az ábrázolásmód legtöbbször teljesen direkt: egy az egyben azt alkotják meg (festik le, formázzák meg, fényképezik le stb.), ami valójában van. Az időszak műalkotásainak java sötét és rideg, realista látásmódot képvisel. Nem így az Organs & Extasy. Az alkotók (Bánki Ákos, Dallos Ádám, Dobos Tamás, Csáki László, Győrffy László, Horror Pista, Keresztes Zsófi, Kis Róka Csaba, Magyarósi Éva, Moizer Zsuzsa, Szőke Miklós Gábor, Szöllősi Géza, Verebics Ágnes, Tanka Péter) munkái rémálomszerű allegóriái az elembertelenedés folyamatának. Az alkotásokon az emberi test selejtté, moslékká, eszközzé, csupán egy-egy szervvé, aberrációvá, vagy éppen tumorrá zsugorodik. Az alkotások valódi lényege és a mozgalom kapcsán Rechnitzer Zsófi kurátorral, Győrffy László és Nemes Z. Márió teoretikussokkal beszélgettünk.

PRAE.HU: Milyen szellemben állítottátok össze a kiállítás anyagát? Mi a fő üzenet?

Rechnitzer Zsófi: A koncepció a test teljes szétesése. A fő gondolat az, hogy a test mint szentség megszűnt létezni. Tárgyiasodott, a piedesztál, vagyis a test szentsége aktualitását vesztette, ma már nem releváns. Nem használjuk, hanem kihasználjuk, a test degradáción megy keresztül, nem kap már tiszteletet. Persze nem most történik meg ez először, a történelem folyamán és más kultúrákban is volt már ilyen. A keresztény-katolikus világ álszent testképe megdőlni látszik. A művészet változásában ez a folyamat jól megfigyelhető. Volt idő, hogy a női testet ábrázolták mint ősanyát, termékeny asszonyt – gondoljunk csak a Willendorfi Vénuszra –, máskor a férfi ábrázolása töltötte be az eszményi emberkép funkcióját, a nő és a női test a középkorban a múzsa, egyszer a telt idomok, máskor a vékony női testek az ideálisak, csak hogy néhány jellemző motívumot említsek.

A művészetben a test folyamatosan jelen van, de a 20. században már nem övezi tisztelet, olcsó és elérhető. Talán a média és a társadalom generálja ezt a folyamatot. Miközben viszont valamilyen szempontból tabuvá is válnak ezek a témák. Például mára a meztelen férfiábrázolás kapcsán szinte mindenki a homoerotikára asszociál: a mai korban a férfi legyen alfahím. Meztelenül esendő, gyenge, tehát csakis meleg lehet. Erre reflektálnak Dallos Ádám festményei. Mi nem elrettenteni, gusztustalankodni akarunk, de igenis merjünk ránézni a dolgok valóságára. A test áll a legközelebb hozzánk, azzal kezdődik minden, ami vagyunk. Merjük szemlélni.

PRAE.HU: Koncepciótokban kijelentitek, hogy az emberi összekeveredett az állati, gépi, digitális és mediális valóságokkal. Létrejön egy más-lét. Mit értetek ez alatt?

Nemes Z. Márió: Mikor ezt írom, én alapvetően arra gondolok, hogy az antropocentrikus emberkép szétszóródása lehetőséget ad alternatív létezési módok, újfajta hibrid identitások esztétikai kialakítására, olyan átalakulások, metamorfózisok, változások – állattá, géppé változás – celebrálására, melyek megint csak hangsúlyozom nem antihumánusak, ugyanakkor együtt járnak az emberről alkotott dogmáink felülvizsgálatával.
Rechnitzer Zsófi: Az emberi test, mint anyag a virtuális valóság betörésével megszűnik létezni. Elveszítjük anyagi mivoltunk elsődlegességét, a cybervalóságoké a terep, a kézzelfogható valóság szertefoszlik.

PRAE.HU: A szexust és a nemiséget hogy lehet nem antropocentrikusan (vagyis emberközpontúan, embertől eredeztetve) ábrázolni? Arra gondolok, hogy például ha egy képen egy péniszt látok, és az a pénisz egy satuba van szorítva, akkor is az emberre asszociálok mind a saturól, mind a péniszről. Mire gondoltatok ezzel pontosan?

Nemes Z. Márió: Először frivolan – én nem asszociálok törvényszerűen azonnal emberre se a pénisz, se a satu alapján (mosolyog), de a viccet félretéve, természetesen értem mire gondolsz. Az ember, mint olyan nincs itt felfüggesztve, vagy meghaladva. Nem ember nélküli, vagy emberen túli művészet(ek)ről van szó. A humanitás jelen van ezekben a művekben, csupán dekonstruálódik és "szétszóródik". Nem az emberi alak vagy test felszámolása a cél, hanem egy olyan művészet- és emberkép – ez lenne az antropocentrikus esztétika – kritikai vizsgálata, mely az emberi alakot homogénnek, egységesnek, a létezés más régióval (állati, növényi, szervetlen, gépi stb.) szemben kitüntetettnek tételezi. A legtöbb művész munkájában a győzedelmes és hatalmi pozícióban lévő ember (képe) helyett a feldarabolt, töredékes, mozaikszerű emberi létezés nyomaival szembesülünk.

A szexus kérdésére fókuszálva: a szexus emberi szubjektumot meghaladó, dehumanizáló erejéről van itt szó, mely nem köthető feltétlenül individuumokhoz és ezért nem is feltétlenül ember alakú, hanem inkább valami a test és testetlenség között lebegő formátlan erő. Nem akarok  pszichoanalitikus irányba menni, mert szerintem a pszichoanalízisre is jellemző egyfajta antropocentrizmus, de a libidó fogalmát is el lehet képzelni egyfajta tudatok közti és alatti érzéki – tehát testies – energiaként, aminek a szempontjai nem függetlenek, de nem is egyeznek meg az egyes emberével.

PRAE.HU: Hazánkban állami finanszírozásból fenntartott galéria aligha engedné megvalósulni ezt a kiállítást, Szlovákiában mégis ez történt. Hogy került ki a kiállítás és kiknek köszönhetően?

Győrffy László: A projekt felépítése úgy néz ki, hogy Szöllősi Gézát tavaly felkereste Maros Rovnák, a Central Slovakian Gallery igazgatója, hogy egy önálló kiállításra hívja meg, de Géza ezt csoportos kiállítássá duzzasztotta, tehát ő az egész motorja, illetve a blog és a katalógus vizuális világának megteremtője. Zsófi és Bánki Ákos kurátorok végezték a dolog koordinálását, a szervezést, tehát a gyakorlati teendőket, és – habár a kiállító művészek névsora ötünk közös szüleménye, illetve én még apróbb ötletekkel segítettem a dolgot – Márió írta az összes szöveget, továbbá a kiállításcím is tőle származik. Rechnitzer Zsófi: Itthon valóban csak a kereskedelmi galériák foglalkoznak művészeinkkel. Magyarországon állami finanszírozású galéria nem állít ki ilyen kemény tematikájú anyagot, de pozitívumnak találom, hogy az NKA támogatását elnyertük. A kiállítás megnyitója után meg is rémültünk, mikor Szlovákiában megláttuk, hogy idősek és fiatalok egyaránt látogatják a kiállítást, hogy az idősebb korosztály megbotránkozik, de a kinti igazgató megnyugtatott minket a tárlat sikeressége felől.

Dobos Tamás: Egy kislány portréja

Győrffy László: Himnusz

Tanka Péter alkotásai

Magyarósi Éva: Tanulmányok

Keresztes Zsófia: Tigris trófeea

Keresztes Zsófia: Egyszarvú trófea

Moizer Zsuzsa: Töredék

Bánki Ákos alkotásai

Csáki László animációja

VerebicsÁgnes: Test terv

2013. január 6-ig tehát még megtekinthető a kiállítás. Jó kis újévi kiruccanás Szlovákiába, Besztercebányára Miesto – Stredoslovenská Galériába (Dolná 8, 975 90 Banská Bystrica, Slovakia). A szervezők szeretnék majd ismét külföldre vinni a projektet, bár jó volna, ha Magyarországra érkezhetne a teljes kiállítási anyag.