Gyöngyöspatán vagyok, a helyi óvodában, 9 cigány- és egy iráni-kanadai asszonnyal. Összesen 11 nő, átlagéletkorunk 27 év, átlagos gyerekszám 4.

Ezek az írni-olvasni alig tudó cigányasszonyok október eleje óta minden szerdán itt találkoznak, hogy mesekönyvet olvassanak és csapatjátékokat játsszanak. Hétről-hétre várják a napot, amikor új gyerekkönyvet vehetnek a kezükbe, feladatokat oldhatnak meg, miközben át- és kibeszélhetik problémáikat, helyzetüket.

Furugh Switzer tizenhét éve él Magyarországon, azóta segíti a hátrányos helyzetű falvakban élőket sajátos meseterápiájával. Az általa létesített Egység a Különféleségben Alapítvány  olvasóvá nevelési programja, a Mesélő Édesanyák küldetését teljesíti, amikor ezeket a nehéz sorsú, kiszolgáltatott és minden szempontból kirekesztett anyákat rendszeres olvasásra serkenti. "Az oktatás (…) a társadalomba való beilleszkedés, a fejlődés és a belső készségek kialakításának egyik fontos eszköze (…). A Meséd projekt célja, hogy szelíd eszközökkel megtörje a társadalmi kirekesztettség és a beidegződött kisebbségi érzés ördögi körét, a nőkkel kezdve, akik a változás mozgatói lehetnek." – áll az alapítvány brosúrájában. Kíváncsi voltam, melyek lehetnek ezek a "szelíd eszközök"?

Furugh Switzer három hónapja kezdte el a gyöngyöspatai projektet 10-12 cigány anyával. A helyi óvoda ingyenesen adja át nekik ehhez az egyik termét. Mire megérkezünk Furugh-kal, már hárman ülnek az asztalnál. Ők Furugh tanítványai, akik idővel majd foglalkozásvezetők lesznek. "Általában egy képzőt szoktam kinevezni, akinek lehetőleg van középiskolai végzettsége, de Patán nem találtunk érettségizett cigány asszonyt. Ők hárman viszont lelkesek voltak, mielőtt még elindult volna a program." Furugh törve, akcentussal, de folyékonyan beszél magyarul.

Bea, Kitti, Szabina – ők lesznek majd a gyöngyöspatai csoport vezetői. "Még sokat kell tanulniuk, hogy önállóan tudjanak foglalkozást tartani. Kevés az önbizalmuk, de nagyon lelkesek" – mondja Furugh. 34 éves az egyikük, hat gyerek édesanyja. 18 éves a legidősebb gyerek, 2 éves a legfiatalabb. Ötünknek összesen 20 gyerekünk van.

Rátérünk a könyvre, ami most éppen Zdenk Miler egyik meséje, A kisvakond és a mackók. Furugh felkészíti őket, milyen kérdéseket lehet majd föltenni a többieknek, mit lehet kérdezni a mese kapcsán.

Néhány perc elteltével már szállingóznak is be a többiek. Az egyik kintről, az ablakon túlról jelzi, sajnos nem engedik el a munkahelyéről. Egy kis idő múlva mégis megjelenik, sikerült, elengedték a közmunkából. Elkezdődik a foglalkozás.



Elindul a közös olvasás: a kilenc fiatal anya felváltva olvassa fel 2-3 mondatonként Zdeněk Miler meséjét. Ha akadozva is, de jól megy az olvasás, követik az eseményeket.

(A vakond épp uzsonnázni kezdene az erdőben, amikor felbukkan medve és három bocsa. Vakond megrémül és elszalad. A medvék megeszik mindenét, de utánamennek és bocsánatát kérik. Vakond elkeseredik, de elfogadja a medvék ajándékát: egy szép pontyot. A ponty könyörög a vakondnak, engedje el, és a vakond vissza is engedi őt a vízbe, sőt engesztelésül dob neki egy szép nagy erdei epret.)

– Mi történik velünk, amikor megrémülünk? Mikor rémültetek meg legutóbb? – kérdezi Furugh.
Sokféle válasz érkezik, de mind közül a gárda falubeli masírozása az, ami mindenkinek egyöntetűen az egyik legrémületesebb élményt jelenti. (2011 tavaszán a Magyar Gárda utódszervezete, a Szebb Jövőért Polgári Egyesület illetve a Véderő tagjai több hónapig tartózkodtak a faluban és masíroztak az utcákon, megfélemlítve a cigány lakosságot.)
– Furugh, én nem mertem átmenni az út másik oldalára. Fenyegettek.
– Én egészen addig nem féltem tőlük, amíg egyszer az egyik gárdista az út másik oldalán megfenyegetett, hogy megver. Épp az oviba indultam, a gyerekemért, de annyira féltem, hogy befutottam a boltba, nem mertem onnan sokáig kijönni.
– Furugh, amikor a gárda jött, nem tudtunk főzni, mert nem tudtuk, mikor kell menekülnünk.
– És hogyan lehetne ezen a helyzeten segíteni? Mindenki gondolkozzon, mondjatok pár dolgot, hogyan lehetne segíteni, hogy ne legyen ez a gyűlölet – kéri Furugh.
– Hát, hogy ne utáljanak minket! Ne gondolják, hogy minden cigány lop, csal; a magyarok között is vannak tolvajok, mégse mondjuk, hogy minden magyar lop, csal! Igen, tudjuk, hogy vannak köztünk, akik csalnak meg lopnak, de nem mindenki! Ezen kéne változtatni – mondják többen is.
– Igen – helyesel Furugh –, de mit tudnátok ti tenni ezért, hogy megváltozzon a magyarok véleménye rólatok? Hogy ne ugyanez a sors várjon a gyerekeitekre, mert ugye, ezt nem szeretnétek. Ezért lenne fontos az iskola, nem?
– Á, Furugh, a férjemnek érettségije van, meg egy jó szakmája, szoftverfejlesztő, oszt munkája mégsincs, csak azért, mert cigány – mondja egyikük.
– Én jelentkeztem ide az óvodába kisegítőnek, de szóba sem állnak velem!
– Jó lenne például, ha lennének cigány dadák az oviban.
– A gyerekem mindig nagyobb büntetést kap, mint a magyar, pedig az is olyan komisz.
– Azért van jó magyar ember is, amikor például itt volt a gárda, és ha nincs az a pár szociális munkás, aki beszélt velük, akkor itt is lettek volna lövöldözések, az biztos! Igen, nagyon jó, hogy itt voltak, tudtak beszélni velük!

Az első végzett csoport (2002, Törökszentmiklós)

Visszatérünk a könyvek világához. A Vakond meséje kapcsán a projektvezető kérdezi őket bocsánatkérésről és megbocsátásról. Milyen jó tulajdonságokat tudtok ebből a történetből mondani? – kérdi őket. Látnivaló, hogy Furugh mindig a pozitív jelzőket keresi és kezdeményezésre, aktivitásra buzdít. A társaság együtt gondolkodik, és csupa pozitív előjelű szavak hangzanak el. Jótett, megbánás, megbocsátás, bocsánatkérés, jóakarat, barátság…

Az olvasási feladat után játék következik. Gondolni kell a csapatból valakire, és a többieknek ki kell találni, hogy ki az. Csak jó tulajdonság hangozhat el. – Zárkózott, de tud nyitott is lenni…, vicces, néha szeleburdi, szeret nevetni…, kedves, jószívű, rendes, szereti a túrórudit…, laza, szeret kikapcsolódni, szeret főzni, barátkozni, viccelődni, ragaszkodó, családcentrikus, becsületes, a szíve nagyon jó… – Egymás után találják ki, kire gondol a másik, közben nagyokat nevetünk.

– Jó, akkor most mozogjunk egy kicsit! – hangzik Furugh felhívása.

Körbeállunk, egy híján mindegyikünk mögött van egy szék. Középre beáll valaki, és elkiáltja magát: Fúj a szél azokra, akik…. és folytatja valamilyen látható tulajdonsággal (akik csizmában vannak/akik szoknyában vannak/akiken van kapucni/akiken van harisnya/akiknek három gyerekük van stb.). Akire érvényes a tulajdonság, gyorsan másik helyet keres, s akinek nem jut szék, beáll középre, és most ő talál ki valamit. Futkosunk a székért, miközben dőlünk a röhögéstől. Én értetlenkedem, amikor annak kellene mozdulnia, akinek színes szeme van, aztán felvilágosítanak, mindenki, akinek nem barna a szeme színe, az színes szemű. A barna az a hagyományos. Futkosok én is. Többször nem marad székem, és együtt nevetünk. Átragad a jókedv mindenkire és nagy a bizalom. Vihogunk, mintha iskolás csitrik lennénk. – Meglett asszonyok, viselkedjetek, könyörgök! – kiált fel az egyikük, de ő is nevet.

Kifulladva leülünk, Furugh másik játékot vesz elő. Afféle activity: cetliken levő tulajdonságokat kell a többieknek elmutogatni. Nem egyszerű, de többnyire sikerül. Kedves, őszinte, felelősségtudatos, segítőkész. Mindenki sorra kerül, nekem is jut. Jószívű. Nehéz elmutogatni…

Furugh Switzert ötvenesnek tippelem, fiatalosan derűs. Alacsony, vékony testalkatú, szép vonásokkal rendelkező asszony, akinek lételeme a segítés. Afrikában is dolgozott, leshotói asszonyokkal végzett hasonló programot. Baháj hite erősítette meg abban, hogy a rászorultakon segítenie kell. Iránban szociológiát és felnőttképzést tanult, azután Kanadában folytatta tanulmányait. Tizenhét éve Magyarországra vetette a sors, a veszprémi és a jászberényi főiskolán oktatott tanító szakos hallgatókat. Tanítványai sokat panaszkodtak a cigány szülőkre, hogy nem figyelnek oda a gyerekeik tanulmányaira, akadályozzák a taníttatásukat.
– Megismertünk jó pár roma családot – meséli Furugh. – Tanulmányoztuk a hátterüket, utánaolvastunk a lehetőségeknek és tanulmányokat olvastunk a mesélés szükségességéről.

"Minél többet olvasunk egy gyereknek iskolai tanulmányai előtt, annál sikeresebb lesz a tudás elsajátításában. Azoknak a szerencsés gyerekeknek, akiknek olvastak, mielőtt megkezdték iskolai tanulmányaikat, 80%-kal nagyobb esélyük van arra, hogy befejezzék a középiskolát. Azoknál, akik nem tapasztalták meg ezt az örömet, hiányzik a rendszeresen felépített tudás alapjaihoz szükséges szókincs és metaforikus ismeret" – idézet ismét a brosúrából.

Furugh Switzer rájött arra, amire Magyarországon már sokan, sokféleképpen rájöttek, de talán kevesen hasznosítják ezt a felfedezést a gyakorlatban is. Az alapoknál – ez esetben az anyáknál - kell elkezdeniaz oktatást. Bepótolni, amennyire csak lehet, a kimaradt éveket. Bepótolni azt a kimaradt gyermeki örömöt, amit a könyvek tudnak adni. Az anyák azután továbbadják ezt az örömöt a gyermekeiknek, hiszen a foglalkozásokon használt könyveket hazavihetik és házi feladat is, hogy otthon fölolvassák a gyerekeknek ezeket a meséket.

- Ezek az asszonyok nemcsak olvasni és értelmezni gyakorolnak, nekik szükséges az is, hogy valamilyen szinten rendszeres foglalkozásokon vegyenek részt, hogy rendszer legyen az életükben. Hiszen az iskola többek között a rendszerességre nevel, és ha ez kimarad, akkor az idő elfolyik, ahogyan a pénz is. Ezek a nők nem tanultak meg gazdálkodni, hogyan is tanultak volna? Ezeken a foglalkozásokon nemcsak a könyvekkel ismerkednek meg, de megtapasztalják, hogy milyen örömet tud okozni, és mennyi mindenről lehet beszélni egy egyszerű történet kapcsán. Nem mellesleg meg is beszélik ügyes-bajos dolgaikat, közösséggé, baráti társasággá szerveződnek. Ne gondoljuk, hogy a romák között mindannyian összetartanak. Nagy feszültségek vannak egyes csoportok között, és ez a projekt azt is segíti, hogy ezek az ellentétek csituljanak, csillapodjanak. Minden nemzetnek megvan a maga problémája, és többnyire a problémák igazi oka az, hogy nem ismerjük a másikat. Vagy, mert nem akarjuk vagy, mert nem merjük megismerni.

Egy projekt kilenc hónapig tart. Az első három hónapban olvasnak. Egyszerűbb, pár mondatos történetektől haladnak a bonyolultabb, hosszabb történetek felé. A következő két hónapban még szintén olvasnak, de már mindenki dolgozik egy saját történeten is, amit a projekt végére elő kell adni, tehát drámajátékokat is gyakorolnak.

Meséd-csoport Jászárokszálláson

A projekt egyszerre több faluban, Szabolcs megye legszegényebb régióiban fut jelenleg, ahol a cigány népesség a legnagyobb százalékban él. Furugh sokat utazik, szinte állandóan úton van, és ez januárban fokozódik, hiszen a Meséd program további kelet-európai országokban is elindul: Macedóniában, Romániában, Szlovákiában. Jelenleg a foglalkozásvezetők képzése és a kapcsolatok kiépítése zajlik.

A projekt sikerét jelzi, hogy a cigány nők közül többen ennek hatására fejezték be általános iskolai tanulmányaikat, sőt, elkezdték estin a középiskolát.

A Meséd projektnek köszönhetően önbecsülésük kezd kialakulni, követni kezdik gyermekeik tanulmányi eredményeit, jobban odafigyelnek arra, mit és hogyan tanulnak a gyerekek, ki tudják kérdezni őket a leckéről – szellemi gondoskodást is nyújtanak tehát. Tudásuk, valamint olvasási és íráskészségük gyarapszik, és egyre magabiztosabban birkóznak meg idegen szöveggel. Támogatást tudnak nyújtani a társaiknak, és büszkék rá, hogy ilyen klubba járnak.

A Meséd programra természetesen bárki jelentkezhet. Általában jellemző, hogy vegyes csoportok vannak, a cigányok által "magyaroknak" nevezett nem cigány nők is tagjai sokszor egy-egy olvasókörnek. Gyöngyöspatán erős a cigány–nemcigány ellentét, ennek ellenére itt is van egy magyar nő, aki rendszeres résztvevője a programnak. Sajnos ottlétemkor éppen hiányzott, de mesélik, az utcán szólták már meg amiatt, hogy ide jár, a cigányokhoz. Ő azonban nagyon szereti ezeket a szerdákat, és büszke arra, hogy itt olvashat, továbbképezheti magát.

– És most hogy érzitek magatokat? – kérdez körbe Furugh a foglalkozás végén.
– Jól, remekül! Nagyon jól! – Vidáman köszönnek el, csillog a szemük, és már alig várják a jövő hetet, amikor újra összejöhetnek és együtt lehetnek egy kicsit.

Az Egység a Különféleségben Alapítványt kezdetekkor a Magyar Bahá'í Közösség támogatta, ma az OSI (Open Society Institute), a Roma Oktatási Alap, illetve különböző Támop-programok segítik. Kérdésemre, hogy mennyire együttműködők az önkormányzati vezetők, Furugh pozitívan nyilatkozik. "Nagyon jól tudunk együttdolgozni. Előfordult, hogy kevésbé voltak nyitottak, de többnyire kooperatívak, helyet biztosítanak, és ami nagyon fontos, számíthatok arra, hogy továbbítják a projekt indulásáról szóló információt a helyi családsegítőknek, védőnői szakszolgálatnak, óvópedagógusoknak. Ezek alapján jelentkeznek a cigány és nem cigány asszonyok a programra, nem kevesen."

Furugh Switzer csodája működik. És valójában nagyon kevés dolog kell hozzá.

Fotók forrása: Magyarországi Bahá'í Közösség weboldala, Egység a Különféleségben Alapítvány weboldala, illetve a tudósító által készített fénykép.