Sötétkék kendő, hullámzó kézmozdulat, fehér ing és szürke nadrág. Vigyázzállás, kollektív tudat, mozdulatlan fegyelem és önfeladó tisztelet. Ezek a jellemzők szervezik A harmadik hullám diákjait autonóm egyéniségekből egy diktatórikusan irányított csoport együttmozgó tagjaivá. Az egyének közötti természetes differencia megszűnik, az önös érdeket felülírja a Hullám érdeke, a csapongó gondolatokat egy közös eszme szabályozza. A kirekesztés szükséges szelekció, a demokrácia a fejetlenség megfelelője. De hogy jutottak idáig?

Tasnádi István Todd Strasser A hullám című regénye valamint Ron Jones tanulmánya alapján írta meg a darabot. Ron Jones amerikai történelemtanár volt, egyik óráján feltették neki diákjai azt a kérdést, hogy hogyan lehetséges az, hogy az átlagos németek a második világháború után azt állították, hogy nem tudtak a tömegmészárlásról. Jones úgy döntött, hogy egy kísérleten keresztül demonstrálja diákjainak a tömeg összetartó erejét, létrehozott belőlük egy nyílt diktatúrán alapuló közösséget, melynek a Harmadik Hullám nevet adta. A diákok viselkedése pár nap alatt megváltozott, beleolvadtak a csoportba, az azon kívül ragadtakat fenyegetni, megfigyelni kezdték, a valóságtól teljesen elszakadva, vezetőjük egyetlen szavára akár ölni is képesek lettek volna. Jones szerint a Hullám a szellemekről szól. Amikké válni tudunk. A jó és a rossz csábításáról. Választásról. A korlátlan hatalom és irányító erő hatására saját magán is személyiségtorzulást figyelt meg, így két hét után leállította a kísérletet.

Tasnádi a mai Magyarországra helyezte a történetet, akarva-akaratlanul is kiolvashatóak belőle aktuálpolitikai utalások. Olyan kérdéseket feszeget, mint például hogy ki a nacionalista, a nemzeti öntudat egyenlő-e a fasizmussal, ha nem itthon képzeled el az életed, hazaáruló vagy-e és egyáltalán: felül emelkedhet-e egy csoport egy másikon, pusztán pár ember kritériumrendszere alapján? Választ természetesen nem kapunk a kérdésekre, de nem is ez volt Vidovszkyék célja, sem az, hogy a fennálló politikai hatalmat kritizálják avagy méltassák. Problémafelvetés, figyelemfelkeltés és mindez, mivel ifjúsági színházról van szó, közérthető, néhol már-már didaktikus, XXI. századi köntösben.

A történeten annyit változtatott Tasnádi, hogy a kísérlet egy projekthét keretében jön létre, melynek célja, hogy megismertesse a diákokkal a demokrácia, anarchia és autokrácia fogalmát. Az első kettőről tartott kurzusok, foglalkozások nem kötik le a tanulók figyelmét, érdekes az analógia a jelenségről való beszéd kudarca és magának a jelenségnek a kudarca között. A demokráciát bemutató tanárnő (Szorcsik Kriszta) túl nagy szabadságot ad diákjainak, a rengeteg lehetőséggel, a választás szabadságával és az ezzel járó felelősséggel nem tudnak mit kezdeni, Kristóf (Dévai Balázs) Hulláma azonban leveszi a döntés terhét a vállukról, a fegyelem kényelmébe süllyednek, a szélsőségek egyszerűsége vonzza őket.

A tanulókat játszó színészek természetesen mozognak a színpadon, nyelvük a sajátjuk, mindenféle felesleges rétegnyelvi elem erőltetett felhasználása nélkül. Tökéletesen modelleznek egy osztályközösséget, már-már túlságosan is élesen tipikusak a karakterek: a lázadó, a szépfiú, az ártatlan és a kötelező lúzer, a kirekesztett, akinek végre barátja lesz a Hullám. A jellemábrázolások elnagyoltak, apró villanásokat kapunk csak egy-egy szereplőből, pont annyit, hogy egyértelmű legyen a különbözőségük. Így lesz igazán érdekes, ugyanakkor hátborzongató is, hogy egymástól ennyire eltérő személyiségű és társadalmi hátterű embert hogyan szervez eggyé, ugyanolyanná egyetlen személy azzal, hogy a valahova tartozás illúzióját nyújtja.

Dévai Balázs játékában tökéletesen kirajzolódik Kristóf személyiségváltozásának íve, a közvetlen, liberális haverból követelő tanár, majd vaskézzel irányító vezető lesz. A Hullám először pedagógiai módszer, azonban hamar túlnő az iskola falain, önmagát irányító, önálló szervvé válik. A darab végén Kristóf hirtelen eszmélése mégsem eléggé kidolgozott, nem tűnik reálisnak, hogy egyik pillanatban országos mozgalommá duzzasztaná a Hullámot, a következőben pedig megsemmisíti az egészet. A lejátszódni vélt lelki folyamatok megjelenítése hiányos, a külső hatások (a többi tanár ellenzéke például) pedig nem elég erősek, meggyőzőek, hogy elhiggyük: valóban száznyolcvan fokos fordulatot látunk.

A díszlet és a zenei betétek nem hangulatfestő vagy díszítő funkciót látnak el, leginkább az előadást magát állványozzák alá. Monori András zajfestései főként jelenetet zárnak, a puskaropogásszerű, gépies hangzás, katonás ritmussal kiválóan rájátszik a mozgalom milicista jellegére, a feszültséget azonban inkább a csendek fokozzák. A díszlet mindösszesen egy többemeletes tribün, mely osztálytermet, előadót vagy csarnokot jelenít meg a lépcsők el- és feltűnésével, a hierarchikus viszonyok folyamatos változását is kifejezve a vertikális elrendezéssel.

Eltekintve a néhol szájbarágós utalásoktól és az elnagyolt lezárástól, A harmadik hullám tökéletesen betölti a megálmodott funkcióját. Nagyon is aktuális problémakört feszeget, azzal a rémisztő gondolattal kiegészítve, hogy nem fikció, amit látunk, a felfestett jelenség nem csak a történelemkönyvek lapjain jelenhet meg. Lehet, hogy a cél főként egy fiatalabb közönséggeneráció kiépítése, színházba csalogatása, azonban a színház intézménye nem kizárólagosan a szórakoztatásra épül. Művel, oktat, reflektál az adott kor eseményeire, ízlést és véleményt formál. Vidovszkyék alkotása ezek alapján az ifjúsági színház prototípusa; élvezhető és közérthető leképezése egy újra fennálló jelenségnek. Tanmese, nem csak diákoknak.

Tasnádi István: A harmadik hullám

Todd Strasser A hullám című regénye nyomán, Ron Jones tanulmányának felhasználásával

Szereplők:
Szorcsik Kriszta
Dévai Balázs
Kardos Róbert
Varga Anikó
Horváth Zoltán m.v.
Kőszegi Mária m.v.
Tóth János Gergely m.v.
Jerger Balázs e.h.
Marofka Mátyás e.h.
Kulcsár Balázs m.v.
Sipos Viktória m.v.
Herman Flóra m.v.
Árvai Péter m.v.
Császár Réka m.v.
Tolnai Klári
Kovács Márton Koppány
Bordi Gábor
Király Krisztina
Nagy Bianka
Somogyi Anna
Szendi Flóra Dóra

Jelmeztervező: Szabó Gergely
Díszlettervező: Heike Vollmer (DE)
Zeneszerző: Monori András
Rendezőasszisztens: Gábos Kata
Mozgás rendező: Gyevi-Bíró Eszter

Rendező: Vidovszky György

Bemutató: 2012. november 10.
Bárka Színház