Hahner művének egy nagy hátulütője akad: fülszövege téves elvárásokat gerjeszt. A 100 történelmi tévhit szerzőjének könyvborítóján szereplő mondatok ("De úgy történt-e minden, ahogyan azt könyv- és filmélményeink alapján tudni véljük?") azt a benyomást keltik, hogy Hahner Péter is a revizionista történelemszemléletnek megfelelően fog eltörölni mítoszokat, sárba tiporni legendákat és leleplezni "történelmi tévhiteket". Csakhogy Hahner szövegéből kitűnik: habár vívmányait elismeri, ő maga nem rokonszenvezik annyira a revizionista iskolával, legyen szó történetírásról vagy filmkészítésről. Szerinte a ’60-as és ’70-es években felbukkanó revizionizmus sokszor egyoldalú ábrázolásmóddal közelítette meg témáját, és csupán ellenkező előjellel mondta újra a vadnyugati történelmet: míg korábban a vadnyugatot a fehér ember eleve elrendelt területének, a fehér ember terjeszkedését jogszerűnek ítélték, addig a revizionizmus inkább az amerikaiak gazságaira, rasszizmusára és pazarlásaira fókuszált, talán túlságosan is. Hahner történelemképe ezzel szemben kiegyensúlyozottabb, ízlését pedig kiválóan tükrözi a könyv végi filmajánló: nála a rosszul sikerült művek mindig borongósak és nyomasztóak, a jók pedig sokszor optimisták, izgalmasak és felejthetetlenek – vagyis nem a Vadnyugat mítoszát korrodáló anti-westerneket, hanem a kalandos, emberi drámával súlyozott filmeket kedveli. Ez a szemléletmód határozza meg – amúgy precíz és információgazdag – könyvét is. Számára nem a mítosz mögötti rögvalóság, hanem a kettő összjátéka az igazán érdekes. Hiszen ahogy maga is fogalmaz: "valóság és legenda összeolvadása az amerikai Nyugat történelmének meghatározó sajátossága". A 20 hős, 20 talány alcímen futó mű ennek megfelelően egyaránt elmeséli a kiszínezett anekdotákat a meztelen tények, a hősöknek tulajdonított mondásokat a szocio-politikai miliő ismertetése mellett.

Habár ezzel a módszerrel egyértelműen a széles közönségnek szánt könyv olvasmányosságát növeli, néha furcsa kettősségek is akadnak a műben. Például amikor Andrew Jackson, az első "nyugati" elnök portréját körvonalazza, az indiánpolitika tárgyalása, és a politikusi imidzsépítés korai példái között olyan anekdotára bukkanunk, minthogy az elnök – akinek az asszonyok gyakran nyújtották oda babájukat a felvonulásokon, hogy csókolja meg őket – egyszer segédjének adott tovább egy "piszkos, büdös babát". Egyenetlen színvonalú a szerző humora is, amivel néha kommentálja az eseményeket: míg például a mormonok szokásait, hitét és kultúráját finom iróniával mutatja be, addig máshol élcei nem csengenek ennyire élesen. S hogy a kritikai szempontok végére érjünk: a Hahner Péter műveiben gyakran dícsért olvasmányosság ezúttal nem mindig párosul szépprózai érzékletességgel, s habár a csataleírások, népjellemzések vagy életút-bemutatások többsége megkapó könnyedséggel gördül az író tolláról, elvétve a megfogalmazás esetlennek hat (Ld. Wyatt Earpről: "Itt fejlesztette ki azt a technikát, hogyha valaki fegyvert rántott, akkor nem lőtte le, hanem mélyen a szemébe nézve megdermesztette ellenfelét, majd a pisztollyal fejbe vágta. Sok időt töltött a játékasztaloknál, mivel ezt az "iparágat" is meg kellett védelmeznie.").

Ettől függetlenül A Vadnyugat hiánypótló, tanulságos mű. Ahogy az amerikanisztikában, úgy Hahner művében is fő szempont az Egyesült Államok sokféleségének, diverzitásának hangsúlyozása. Egyik legfőbb erénye, hogy továbbrajzolja az amerikai Nyugat közfelfogásban uralkodó képét, amibe így nem csak a cowboyok és prostituáltak, indiánok és tábornokok tartoznak bele, hanem a hegyi emberek, a felfedezők, a mormonok, az aranyásók, a hittérítők, a rancherek és a "bölénykatonák" is. A Vadnyugat ennek ellenére nem akar átfogó mű lenni, sokkal inkább esszéisztikus, vagy ha szabad így fogalmazni: impressziókra hagyatkozó mű, amely a legfontosabb részletek kiemelésével rakja ki a vadnyugat puzzle-ját. 8-10-15 oldalas esszék követik egymást, amelyeknek egyik fele egy híres "hősről", másik fele pedig egy általánosabb témakörről szól. A fejezetek nagyjából párokba rendezhetők, így a Jedediah Strong Smith hegyi emberről szóló epizódot természetesen a hegyi emberek mindennapjait bemutató, összefoglaló rész váltja, a Daniel Boone életét megfestő fejezetet pedig a címével ellentétben kifejezetten érdekes "Hogyan éltek a gerendaházakban?" miniesszé követi. Hahner frappánsan ágyazza bele az individumokat a szociokulturális, politikai milliőbe, és mutatja meg, hogyan lett például Billy, a kölyök a Lincoln megyei háború intrikáinak, tárgyalásainak (és nem csatáinak) az áldozata, vagy hogyan vívott harcot saját hírnevével és politikai környezetével a vadnyugat egyik nagy felfedezője, John Charles Frémont. A szerző néhol egészen frappánsan, sőt humorosan köti össze a személyes anekdotákat a tágabb általánosításokkal: például azt a kis történetet, mikor a többéves barangolásairól hazatérő Daniel Boone-t (ő szolgált J. F. Cooper Nathaniel Bumppójának mintájául) felesége terhesen várta, ám Boone mégis megbocsájtott neki, Hahner arra használja, hogy a vadnyugaton élő nők szabadabb, kötetlenebb, ám magányosabb helyzetéről tegyen megállapításokat.

Hogy Hahner egyaránt beleszövi művébe a hősöket körülölelő legendákat és azok valóságalapját (és sokszor megmutatja, milyen reáliákból sarjadtak ki az egyes mítoszok), nem jelenti azt, hogy ne cáfolna meg jópár berögződött "tévhitet". Így például aláhúzza a vadnyugat felfedezőinek sajátos "vesztes" tulajdonságait, és elmeséli, hogy a nemzeti hősnek tekintett Boone, vagy John Augustus Sutter ("Kalifornia Atyja") hogyan vesztette el folyton tulajdonát, hogyan rabolták ki őket rendre az indiánok vagy saját fehér társaik. De Hahner olvasatában az apacs Geronimo sem csupán az a "rettegett harcos", akitől – okkal – féltek a fehérek, hanem egyben a harciasságával, meggondolatlanságával népét romba döntő, téves ítéleteket hozó vezér.

A Vadnyugat legélvezetesebb aspektusát nem is a mítoszkorrekció nyújtja, hanem az, ahogy a szerző elidőz az apró részleteken, és élményszerűen, átélhetően ábrázolja az egyszerű vadnyugati telepes, felfedező, vagy aranybányász életét. Látszik, hogy Hahnert magánemberként is rabul ejtette a vadnyugati miliő, és miközben esszéiben nem téveszti szem elől a történelmi precizitás kívánalmát, képes átadni a korabeli emberek világszemléletét, hiedelmeit és feltételezéseit, amiből megérthető, miért tartották egy végtelen, kimeríthetetlen és szövevényes világnak a vadnyugatot. Hahner érzékelteti, hogy szinte minden lakosának mást jelentett a vadnyugat, legyen szó a rabszolgasorban dolgozó kínai prostituáltakról, az éhbérért csordákat terelő afro-amerikai bölénykatonákról, vagy a saját legendájukban lubickolva elmerülő sztárokról Davy Crockettől Buffalo Billig.

Hahner Péter könyve egy gyorstalpalónak beillő westernfilm-áttekintéssel, egy szabatos kronológiai összefoglalóval, valamint az alapműveket témák szerint csoportosító bibliográfiával kiegészített "Vadnyugati kisokos". Olvasmányos fogalmazásmódja miatt akár egyben is fogyasztható, de szerkezete és információadagolása a fejezetenkénti, nem lineáris olvasást is megengedi. Kiterjedtsége, alapossága miatt bárkinek ajánlható, aki a John Wayne-filmeknél kevesebb pátosszal, viszont a kiábrándult revizionista műveknél több optimizmussal és kalanddal átszínezve szeretné megismerni a Vadnyugat történetét.