irodalom
2013. 01. 04.
Alkalmatlanok az Oféliában
Stiller Nacht a Pepita Ofélia Bárban
Ugyanabba a kocsmába jártak sörözni. Együtt pókereztek. Az interneten ismerkedtek meg. Az Alkalmatlanok néven néhány hete alakult költőtársaság tagjai még arra is alkalmatlanok, hogy emlékezzenek, hogyan is találkoztak. Stiller Kriszta, Jónás Tamás, Korányi Mátyás és Szőke Imre a Klauzál téri Pepita Ofélia Bárba szervezett irodalmi estet Stiller Nacht címmel.
Viszonylag kevés érdeklődő hallgatja a felolvasásokat, ők is többnyire ismerősök. Engem is az egyéb felolvasóestekről és az azok utáni, hajnalig tartó kocsmázásokból ismert Stiller Kriszta hívott meg. Egy-egy vers felolvasása előtt vagy után Sándor Erzsi újságíró tesz fel kérdéseket az Alkalmatlanoknak, akik sűrűn élnek is a név kínálta lehetőséggel, evidens módon rávilágítva, hogy mennyi mindenre alkalmatlanok. A költőtársaság nevét Szőke Imre azonos című verse ihlette. Szerinte abban a korban, amelyben élünk, minden elvárásnak meg kell felelni, és nemcsak hogy érteni kell mindenhez, de mindenben kötelezően sikeresnek is kell lenni. Még akkor is, ha az ember alkalmatlan bizonyos dolgokra. Egy ilyen világban pedig nem minden kudarcból lesz automatikusan szégyen. Igazán bölcs és szép gondolat ez akár kudarcélmény-gyűjtögetők, akár sikert sikerre halmozók, na meg úgy általában minden emberszerű lény számára.
A kudarcokból egyébként bőven kijut annak, aki költőként tengeti életét. Írhatnám, hogy a színpadon egy költőnő és három költő foglal helyet, de mivel Stiller Kriszta szerint a költőnő egy nem létező kategória, inkább négy költőt írok. A négyes tagjai közül Korányi Mátyás lóg ki egy kicsit, ő az egyetlen, aki nem fordult meg zárt osztályon. A többieket a költészeten kívül (vagy a költészet kísérőjelenségeként?), még ez is összeköti. Meg az is, hogy úgy általában nehéz róluk bármilyen, magánéletre vonatkozó adatot találni internetszerte. Pedig mind a négyen aktív felhasználói a világhálónak, legalább heti, de néha napi szinten is megosztva írásaikat ismerősökkel és idegenekkel. Így aztán jónéhány felolvasott mű hangzott ismerősnek sokunk számára.
Magánéleti vonatkozásban egyébként leginkább Korányi Mátyás családja jelenti a témát, de mielőtt belemélyednénk, megjegyzi, hogy bár férj és többgyermekes családapa, mégis alkalmatlannak érzi magát ezekre a szerepekre, mint ahogy sok minden másra is. A beszélgetésekből kiderül még, hogy Stiller Kriszta hosszú évekig, diákkora óta nem írt verseket, sőt "normális" életet próbált élni, ahogy a művészvilágon kívül eső minden más "normális" ember. Aztán egyszer egy rendezvényre keresett egy verset, és úgy érezte, hogy az interneten talált költemények színvonalát ő is el tudná érni, sőt messze túlszárnyalni. Szőke Imrét ugyanakkor a kórházban töltött időszakán segítette át a gyógyító erejű írás.
Szóba jön a politika is. Először Jónás Tamás posztja kerül terítékre, amelyet Orbán Viktornak címez, nem éppen támogató hangvétellel. Sándor Erzsi kíváncsi a négy költő diáktüntetésekhez való viszonyára is. Szinte magától értetődő, hogy az Alkalmatlanok üdvözlik és támogatják a kormány oktatáspolitikáját megelégelő télirózsás forradalmat. De ha kritizálni kell, nem csak a kormányt kritizálják, hanem egymást is. Jónás Tamás például két vers felolvasása között állítja le Stiller Krisztát, ellentmondást nem tűrően kijelentve, hogy Kriszta egyszerűen nem tud verset felolvasni. Aztán a következő, szerinte jobban sikerült "próbálkozás" után megdicséri.
Jónás Tamásból az est folyamán csak úgy dőlnek a kritikus megnyilvánulások, nem ritkán a többiek helyett is beszél, megnehezítve a kérdező Sándor Erzsi dolgát. Jónás az Alkalmatlanok legismertebb tagja, kötetekkel és díjakkal a háta mögött, ezért is merül fel a kérdés, hogy nem tudná-e esetleg Kriszta útját is egyengetni. A válasz mellbevágóan őszinte: tudná, csak nem akarja, az ember annyira lesz sikeres, amennyi ambíció lakozik benne. Saját megállapítása szerint ő maga is azért nyerte meg díjak tucatjait, mert tehetséges. A szerénytelen megszólalást mosolygás fogadja, ugyanakkor el is gondolkodtat: a tehetség ezek szerint minden körülmények között utat tör magának. Bár a sikerhez jó marketing és kapcsolati háló is szükségeltetik, de ezek szerint az önmenedzselés is a tehetség elengedhetetlen része.
Szőke Imre Ballada a szemétszedőkről, melyet a költő alkalmatlan barátainak szerzett című versében magáról s költőtársairól ír: "menetelünk gyomorsötétben | Kriszta monoton verset ír | letépve ring megint egészen | zsidó csillag vagy hervadt gólyahír | Tamás cigány, ez felfoghatatlan | Matyi nem fejt meg semmi titkot | futunk, lopunk, hízunk csak szavakban | agonizál négy bolond istók". Az embernek végig az az érzése, hogy bár a harmincas-negyvenes korosztályhoz tartozó, érett művészeket hallgat, mégis mintha az útkeresés szakaszában volnának szinte valamennyien, négy igazán tehetséges, és sokkal többre hivatott költő, akik közül egy ilyen kétségtelenül hangulatos kocsmai felolvasóest keretein kívül talán csak Jónás Tamás kapja meg a megérdemelt elismerést.
Gúnyos beszólásai mellett ő csak beharangozza tizenöt szonettből álló új versét. Hallunk egyéb verseket és prózákat, Stiller Kriszta szeretetre áhítozó, csontig hatoló őszinteségével és szókimondásával, Korányi Mátyás szerető családapai és bohém, örök gyermeki szerepei közötti egyensúlyozásával, Szőke Imre tragédiákat, küzdelmeket, nehézségeket feloldó humorával. A közönség tapsol, nevet, gondolkodik. Viszont amikor eljön az idő, hogy Jónás Tamás is felolvasson végre, váratlan fordulat szakítja meg az est fonalát. Sajnálkozását fejezi ki, amiért barátai új és addig ismeretlen verseik helyett korábban írt, többször előadott, jól bejáratott, mindig sikert arató műveiket tárják most is a közönség elé, áhítozva szerinte a sikerre, a tapsra, a nevettetésre, vadászva a megszokott hatásra.
Ő ebben nem kíván részt venni, stílszerűen alkalmatlannak nevezi a közeget arra, hogy felolvassa remekművét. Ennek nyomatékosítására feláll, és először a mosdó felé indul, majd a pultot célozza meg, hogy igyon valamit. A döbbenetet Szőke Imre próbálja meg oldani azzal, hogy ne csodálkozzunk, ha az Alkalmatlanok esetleg éppen ma este oszlik fel, Stiller Kriszta pedig a szerinte feleslegesen hisztiző költőtárs fizikai bántalmazását helyezi kilátásba. De azért mindenki érzi, hogy Jónás Tamás vissza fog térni, addig is a többiek felolvassák még néhány írásukat. A visszatérés természetesen megtörténik, aminek Jónás Tamás saját bevallása szerint egyetlen oka az, hogy ne kelljen fizetnie a fogyasztásért. Felolvassa a tizenöt szonettből álló verskompozíciót, learatja a megérdemelt sikert.
És hogy az Alkalmatlanok név, illetve az est folyamán milliószor elsütött, alkalmatlansághoz kapcsolódó poénok (poénok?) mennyire megállják a helyüket, azt Korányi Mátyás másnapi bejegyzése is bizonyítja: "köszönjük mindenkinek, aki nem jött el és jelennemlétével emelte alkalmatlanságunkat!"
A kudarcokból egyébként bőven kijut annak, aki költőként tengeti életét. Írhatnám, hogy a színpadon egy költőnő és három költő foglal helyet, de mivel Stiller Kriszta szerint a költőnő egy nem létező kategória, inkább négy költőt írok. A négyes tagjai közül Korányi Mátyás lóg ki egy kicsit, ő az egyetlen, aki nem fordult meg zárt osztályon. A többieket a költészeten kívül (vagy a költészet kísérőjelenségeként?), még ez is összeköti. Meg az is, hogy úgy általában nehéz róluk bármilyen, magánéletre vonatkozó adatot találni internetszerte. Pedig mind a négyen aktív felhasználói a világhálónak, legalább heti, de néha napi szinten is megosztva írásaikat ismerősökkel és idegenekkel. Így aztán jónéhány felolvasott mű hangzott ismerősnek sokunk számára.
Magánéleti vonatkozásban egyébként leginkább Korányi Mátyás családja jelenti a témát, de mielőtt belemélyednénk, megjegyzi, hogy bár férj és többgyermekes családapa, mégis alkalmatlannak érzi magát ezekre a szerepekre, mint ahogy sok minden másra is. A beszélgetésekből kiderül még, hogy Stiller Kriszta hosszú évekig, diákkora óta nem írt verseket, sőt "normális" életet próbált élni, ahogy a művészvilágon kívül eső minden más "normális" ember. Aztán egyszer egy rendezvényre keresett egy verset, és úgy érezte, hogy az interneten talált költemények színvonalát ő is el tudná érni, sőt messze túlszárnyalni. Szőke Imrét ugyanakkor a kórházban töltött időszakán segítette át a gyógyító erejű írás.
Szóba jön a politika is. Először Jónás Tamás posztja kerül terítékre, amelyet Orbán Viktornak címez, nem éppen támogató hangvétellel. Sándor Erzsi kíváncsi a négy költő diáktüntetésekhez való viszonyára is. Szinte magától értetődő, hogy az Alkalmatlanok üdvözlik és támogatják a kormány oktatáspolitikáját megelégelő télirózsás forradalmat. De ha kritizálni kell, nem csak a kormányt kritizálják, hanem egymást is. Jónás Tamás például két vers felolvasása között állítja le Stiller Krisztát, ellentmondást nem tűrően kijelentve, hogy Kriszta egyszerűen nem tud verset felolvasni. Aztán a következő, szerinte jobban sikerült "próbálkozás" után megdicséri.
Jónás Tamásból az est folyamán csak úgy dőlnek a kritikus megnyilvánulások, nem ritkán a többiek helyett is beszél, megnehezítve a kérdező Sándor Erzsi dolgát. Jónás az Alkalmatlanok legismertebb tagja, kötetekkel és díjakkal a háta mögött, ezért is merül fel a kérdés, hogy nem tudná-e esetleg Kriszta útját is egyengetni. A válasz mellbevágóan őszinte: tudná, csak nem akarja, az ember annyira lesz sikeres, amennyi ambíció lakozik benne. Saját megállapítása szerint ő maga is azért nyerte meg díjak tucatjait, mert tehetséges. A szerénytelen megszólalást mosolygás fogadja, ugyanakkor el is gondolkodtat: a tehetség ezek szerint minden körülmények között utat tör magának. Bár a sikerhez jó marketing és kapcsolati háló is szükségeltetik, de ezek szerint az önmenedzselés is a tehetség elengedhetetlen része.
Szőke Imre Ballada a szemétszedőkről, melyet a költő alkalmatlan barátainak szerzett című versében magáról s költőtársairól ír: "menetelünk gyomorsötétben | Kriszta monoton verset ír | letépve ring megint egészen | zsidó csillag vagy hervadt gólyahír | Tamás cigány, ez felfoghatatlan | Matyi nem fejt meg semmi titkot | futunk, lopunk, hízunk csak szavakban | agonizál négy bolond istók". Az embernek végig az az érzése, hogy bár a harmincas-negyvenes korosztályhoz tartozó, érett művészeket hallgat, mégis mintha az útkeresés szakaszában volnának szinte valamennyien, négy igazán tehetséges, és sokkal többre hivatott költő, akik közül egy ilyen kétségtelenül hangulatos kocsmai felolvasóest keretein kívül talán csak Jónás Tamás kapja meg a megérdemelt elismerést.
Gúnyos beszólásai mellett ő csak beharangozza tizenöt szonettből álló új versét. Hallunk egyéb verseket és prózákat, Stiller Kriszta szeretetre áhítozó, csontig hatoló őszinteségével és szókimondásával, Korányi Mátyás szerető családapai és bohém, örök gyermeki szerepei közötti egyensúlyozásával, Szőke Imre tragédiákat, küzdelmeket, nehézségeket feloldó humorával. A közönség tapsol, nevet, gondolkodik. Viszont amikor eljön az idő, hogy Jónás Tamás is felolvasson végre, váratlan fordulat szakítja meg az est fonalát. Sajnálkozását fejezi ki, amiért barátai új és addig ismeretlen verseik helyett korábban írt, többször előadott, jól bejáratott, mindig sikert arató műveiket tárják most is a közönség elé, áhítozva szerinte a sikerre, a tapsra, a nevettetésre, vadászva a megszokott hatásra.
Ő ebben nem kíván részt venni, stílszerűen alkalmatlannak nevezi a közeget arra, hogy felolvassa remekművét. Ennek nyomatékosítására feláll, és először a mosdó felé indul, majd a pultot célozza meg, hogy igyon valamit. A döbbenetet Szőke Imre próbálja meg oldani azzal, hogy ne csodálkozzunk, ha az Alkalmatlanok esetleg éppen ma este oszlik fel, Stiller Kriszta pedig a szerinte feleslegesen hisztiző költőtárs fizikai bántalmazását helyezi kilátásba. De azért mindenki érzi, hogy Jónás Tamás vissza fog térni, addig is a többiek felolvassák még néhány írásukat. A visszatérés természetesen megtörténik, aminek Jónás Tamás saját bevallása szerint egyetlen oka az, hogy ne kelljen fizetnie a fogyasztásért. Felolvassa a tizenöt szonettből álló verskompozíciót, learatja a megérdemelt sikert.
És hogy az Alkalmatlanok név, illetve az est folyamán milliószor elsütött, alkalmatlansághoz kapcsolódó poénok (poénok?) mennyire megállják a helyüket, azt Korányi Mátyás másnapi bejegyzése is bizonyítja: "köszönjük mindenkinek, aki nem jött el és jelennemlétével emelte alkalmatlanságunkat!"
További írások a rovatból
Bemutatták a Sir Gawain és a zöld lovag legújabb fordítását
A BÁZIS harmadik, "Hálózati organizmusok" című líraantológiájának bemutatója a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
Más művészeti ágakról
Katarina Stanković Neptun vihara és Ida Marie Gedbjerg Az elveszett Mozi könyv című alkotása a 21. Verzió Filmfesztiválon