PRAE.HU: Azt mondják, a könyveiben az élet nagy kérdéseivel foglalkozik, én ezt inkább határhelyzetre változatnám, a Szemem fénye című regényben mely probléma foglalkoztatta?

Philip Roth egyszer azt mondta, számára a könyvírás során olyan karakterre van szükség, aki valamilyen bajban van. Az én karaktereim is mindig kalamajkába kerülnek.

PRAE.HU: Van fontossági sorrend, mi való előbbre  a könyv szereplői számára?

Nem az eleje és nem a vége, hanem a folyamat maga válik érdekessé, a dolgok eltörése utáni, mely során azon gondolkoznak, vajon miért történt mindez. Az érdekel, mi törik el, és a különböző apró kristálydarabokat vizsgálgatom.

PRAE.HU: Eddigi regényekhez képest mi változott Önben a Szemem fénye megírása során?

Mindig próbálok továbbmenni, olyat csinálni, amilyet még sosem, de természetesen van hasonlóság. Például ez az előbb emlegetett határhelyzet-probléma. Ez nagyon fontos a könyveimben, hol a határ szerelem és megvetés, hűtlenség és hűség, erőszak és tapintat között… Tudja, hiszek abban, hogy minden, ami megtörténik, következménnyel jár, ezt szeretném megérteni, körbejárni, leírni.

PRAE.HU: Úgy képzeljem el, mint egy hálót, mely átszövi a regény világát?

Igen, a forma minden. Az irodalomban nagyon fontos, hogy összetett, megfelelő formát, keretet találjak a szereplőknek, problémáknak. Az írás valahol számomra a belső hallás, a belső ritmus követését jelenti. Ha csak az érzésekre hallgatnék, azok annyira képlékenyek, hogy elbizonytalanítanának, tudja, olyanok, mint a kismadarak, összevissza repkednek. A zenéhez nagyon közelállónak érzem emiatt az irodalmat. Engem is ez a belső ritmus visz. Ha megtalálom a hangot, rábízom magam, és követem. Nagy-nagy bizalommal, hittel.

PRAE.HU: Akkor kezdeti- és zárópontot sem tud kiemelni? Hol kezdődik egy történet, hol fejeződik be?

Azt soha nem lehet pontosan tudni. Bizonytalan, akár az életben, hogy egy adott dolog, történet mikor kezdődik el, talán tegnap, talán tegnapelőtt, ráadásul a helyzetek, történetek tele vannak fordulópontokkal, és mindig vissza tudok keresni egy újabb, egy régebbi kiindulópontot. Emiatt végtelen ez a folyamat. A mostanában megjelenő regények és az én regényem is az élethez hasonló szerkezettel bír, hiszen a narratíva szétaprózódott, a klasszikus történet, pontos kezdettel és véggel, engem sem izgat. Én is azokat a könyveket szeretem, amelyek különleges formával, szerkezettel rendelkeznek, a történet már kevésbé fontos.

PRAE.HU: A történeteknek mégis mi a szerepe a Szemem fényében?

Ez a könyv csupa olyan emberről szól, akik szeretnek mesélni.

PRAE.HU: És ezzel mit fednek el, mi áll e mögött?

Mind ismerünk az életünkből nagy mesélőket, nagybácsikat, nagynéniket, akik így élnek. Egy nő például fantasztikus történeteket gyárt arról, hogyan él, a legapróbb részletekig kidolgozza a mesét, de annak  nincs köze a valósághoz. Az önidentitás része, annak megteremtője a mesélés. A szereplőim is így tesznek, önmagukat teremtik meg a történetek által.

PRAE.HU: Hogyan kapcsolódik a sok intertextuális utalás ehhez a teremtő folyamathoz? Woolf, Ibsen…

Szeretek a referenciákkal játszani, más helyzetbe hozni a régi dolgokat, összekeverni, például a Leopold nevű kutya Leopold Bloomra való utalás. Szeretem a könyvek, írók közti párbeszédet.

PRAE.HU: Siri, a regényben lévő feleség az írás értelméről kérdezi férjét. Mi az ön válasza erre?

Azt hiszem, az én kérdésem is éppen ez. Hogy az írás az önmagam kihelyezése egy másik emberbe vagy az önmagamba való mélyebb elmerülés. Aztán arra jutok, az írás és olvasás egyfajta empátia, hogy kijussak önmagamból, több lehessek, közelebb kerülhessek, hogy aztán egy másik embert megmutathassak, megismerhessek.

PRAE.HU: Nem érzi ennek a tevékenységnek a magányát? Hogy ez lehetetlen vállalkozás?

Olvasó és író között kapcsolatot találni valóban nehéz, de olvasóként, amikor belehelyezkedek abba az írói közegbe, valami olyat élhetek, érthetek meg, ami tőlem különbözik, és ez tanít. Ezért főleg olyan könyvek érdekelnek, amelyek különböznek tőlem, más aspektust mutatnak meg.

PRAE.HU: A történetmesélés másik oldala a műben a gyerekeknek való mesélés. Ez hogyan egészíti ki a fentieket? Ön például könyvből vagy kitalált történeteket olvas a gyermekének?

Mindkettőt szoktam. A szüleim, a nagymamám, a nagynénim egyaránt mesélt nekem, amikor gyerek voltam, ezt én is nagyon fontosnak tartom. A kérdés azonban az, hogy mi a különbség hazugság és mesélés között. Mi van akkor, amikor egy gyerek a hazugsággal, a valósággal és fikcióval a valós életben találkozik, mint pl. Alma, aki hazudozni kezd. Hogyan beszélhetjük meg szülőként, felnőttként az igazságot a gyerekekkel? Hiszen ők azt akarják tudni. Apám mesélte, hogy gyerekként azt mesélte a tanárainak, hogy a cirkuszi életet választotta, és most velük lakik, és a nagyapám rettentő dühös volt rá emiatt. Pedig apám aztán egész életében ezt tette, történeteket talált ki, mesélt. Nagy kérdés, hogy egy hazugság mikor kegyes, mikor káros - jó vagy rossz…

PRAE.HU: A könyvben megjelenő rémmesékkel való szembesítést is fontosnak tartja?

Szerintem a gyerekek maguk is csinálják ezt, sőt, sokkal szörnyűségesebb történeteket mesélnek egymásnak, a lányom és a barátai éjszakánként horrorisztikusnál horrorisztikusabb történetekkel ijesztgetik egymást…

PRAE.HU: Mit kezd a tévéből, netről áradó rémhírekkel?

Sokkal nehezebb, hogy felnőttként hogyan beszélsz a valódi, valóban megtörtént rémesetekről. Például a norvégiai mészárlást hogyan magyarázod el, hogy egyszer csak jött egy férfi, és vérengzésbe kezdett, és meghalt annyi ember. Viszont ez kikerülhetetlen, hiszen a gyerekek számára minden elérhető a tévé, internet behozza a világot a személyes életterükbe. És arra kell megtanítani őket, hogy ne bújjanak el az igazság elől, csak persze figyelni kell a megfelelő kontextusra. Életkorfüggő is, hogy mikor beszélek a gyermekemmel bizonyos dolgokról, de az őszinteség kikerülhetetlen. Ismerek családokat, ahol például nem beszélgetnek gyerekekkel, holott ez nagy hiba az előbb emlegetett "nyitott" világ miatt. Legyen az szexualitás vagy a fiatal lányok teste mint reklámhordozó felület, ami különben döbbenetes, milyen hamar megjelenik. Ez is érdekelt valójában a Szemem fényében, mit jelent ma fiatal lánynak lenni. Sőt, ugyanez van a fiúkkal, nem véletlen, hogy az egyik fiatal szereplő fiús kamaszlány, aki nem akar szájfényt, szép ruhát, mindennel tiltakozik a nőiessége ellen. Fontos lenne az integritásukról beszélni, hogy ők rendelkeznek a testükkel, és ne dőljenek be a reklámoknak.

PRAE.HU: Milyen kérdések foglalkoztatják még a világban az empátián, integritáson kívül?

A szabadság. A kifejezés szabadsága, az emberi szabadság, a vallásszabadság… mindig fáj, ha azt látom, valahol korlátozzák a szabadságot.

PRAE.HU: Íróként feladatának tartja a véleményformálást?

A művészet, így az irodalom is, lehet politikai anélkül, hogy politizálna. A jó művészet, különböző gondolkodásmódok, lehetőségek, megszólalások, értelmezési lehetőségek fontosságát kell, hogy lehetővé tegye. A kritikai gondolkodáson van a hangsúly. Mindegy, miről ír az ember, a kormány ellen fellépő férfiról vagy egy családról. A családban, mint mini társadalomban, ugyanazok a problémák, kérdések merülnek fel, erő, erőszak, integritás. A művészet mindig tükröt tart az egész társadalomról.

Fotó: Bach Máté