Lengyel Imre Zsolt elöljáróban elmondta, az irodalmi hagyománnyal való számvetés és a család voltak a különböző műfajokat felvonultató első kötet fő témái. Az Akció van! egységes hangvételű kisprózái pedig főként a család-tematikára fókuszálnak. Ennek kapcsán teszi fel a kérdést, hogy mennyire találta meg a szerző a saját hangját az előző kötethez képest.

A beszélgetés résztvevői egybehangzóan állítják, hogy Bencsik önálló hangon szólal meg, ugyanakkor egyéni módon folytat párbeszédet az irodalmi hagyománnyal. Benedek Anna és Pogrányi Péter egyaránt azt emelte ki, hogy míg az első kötet expliciten utal a nagy elődökre és mesterekre (Esterházy Péter, Tolnai, Otto, Balázs Attila stb.), addig a második burkoltabb formában reflektál erre a hagyományra és saját poétikát hoz létre. Tamás Zsuzsa szintén pozitívan értékelte a kötetet egységes, szuverén hangvételét és azt, hogy a szövegek úgy tartalmaznak intellektuális utalásokat, hogy közben nem terhelik le ezzel az olvasót.

Lengyel Imre Zsolt arra kérdezett rá. hogy mennyire lényeges a kötet értelmezése szempontjából, hogy vajdasági szerzőről van szó. Benedek Anna azt emelte ki, hogy a szerző a Symposion folyóirat köréhez tartozik, akárcsak Emil Kadirić, a kötet illusztrátora. Szöveg és illusztráció szerves összekapcsolódásában a folyóirat által fémjelzett "déli hagyomány"megnyilvánulását látja. Emellett a szövegeknek a vajdasági irodalmi hagyományhoz való tudatos kapcsolódását hangsúlyozta, főként Tolnai Ottó prózaversekből kinövő "faluregényeire" és Gion Nándor prózájára utalva. Tamás Zsuzsa szerint a könyv értelmezése szempontjából meghatározóbb, hogy egy zárt falusi közösség világa tematizálódik, mint az, hogy ez a falu konkrétan Magyarország határain kívül található. Ugyanakkor hozzáteszi, hogy a szöveg több pontján súlyos/hangsúlyos utalások vannak vajdasági történelmi eseményekre, de minden politikai színezet nélkül. Pogrányi Péter ehhez kapcsolódva felolvasott egy részletet a Honleány című novellából a történelemhez és hazához való ambivalens, gyakran ironikus viszonyulást illusztrálva. Úgy tűnik, hogy sem a rurális közeg, sem pedig a "határon túliság" nem teszi a szövegeket provinciálissá vagy nehezen hozzáférhetővé.

Az eddigi recepció kiemelten kezelte a kötet műfajának kérdését. Egyesek egy eljövendő regény mozaikdarabjaiként olvasták a szövegeket (pl. Dérczy Péter), mások amellett érveltek, hogy különálló kisprózákról van szó (pl. Pethő Anita), de van, aki egyenesen "honleány-regényről" beszél (Tolnai Ottó). Pogrányi Péter szerint ez a kérdésfelvetés csak annyiban lényeges, amennyiben egyik vagy másik verzió gazdagítja a befogadói tapasztalatot. A maga részéről a különálló szövegek gyűjteménye és a novellafüzér közé helyezné el Bencsik kötetét. Az egyes szövegek önmagukban is megállják a helyüket, de működik egy szövegek mögötti közös világ, és több motivikus kapcsolódási pont is van a darabok között. Benedek Anna a ciklusszerűség mellett érvel: egymást értelmező, szorosan összefüggő mozaikdarabokként tekint a szövegekre, amelyeknek a sorrendje is lényeges, de regénynek semmiképp sem nevezné a könyvet. Tamás Zsuzsa szerint is ciklusba szerveződnek a szövegek, úgy véli, hogy az imaginárius dimenzióból indulva egyre inkább a realitás felé közelítenek, tehát nyomon követhető egyfajta fejlődési ív az elbeszélő világhoz való viszonyát illetően. A könyv végén elrepül egy nyúl, jegyzi meg erre Pogrányi Péter és igaza van, de attól még érvényes a realitás felé való elmozdulás is. Talán pont ez a könyv egyik nagy erénye, hogy ellenáll az általánosító kijelentéseknek. Szerencsére valahol mindig kilóg egy nyúlláb.

Ezen a ponton kerülnek szóba a kötet meghatározó motívumai: a háromszáz kilós élőhalott nagypapa, aki hol zongoratanárnőként, hol szitakötőként jelenik meg és a rejtélyes Patinka, akiről/amiről azt sem tudni, hogy képzeletbeli lény, tárgy, állat vagy esetleg ember. Ezeket az eltéréseket a beszélgetés résztvevői nem tekintik következetlenségnek, hanem a kötet termékenyen működő jellegzetességeként értelmezik.

Amint ez a fenti példákból is kiderül a fantasztikum és (történelmi) realitás sajátos összefonódásáról beszélhetünk. A gyermeki látásmód még a legborzalmasabb reális eseményeket is képes integrálni a maga költői, magánmitologikus világába. Benedek Anna szerint ennek a groteszk, semmin meg nem ütköző szemléletmódnak köszönhetően a megjelenített élmények nem traumatizáló jellegűek, még akkor sem, ha éhezésről, vagy a szomszéd koponyájába ékelődött repeszdarabról van szó.

Illusztrációk és szövegek összekapcsolódásáról hasonló megállapítások születtek, mint az egyes szövegek közötti összefüggésekről. Hol egyértelműnek tűnik a közöttük lévő kapcsolat, hol pedig nehezen átlátható és zavarba ejtő. Ugyanakkor a rajzokra és a szövegekre egyaránt jellemző a gyermeki, groteszk látásmód.

Végezetül az a kérdés hangzott el, hogy mennyiben tartják valószínűnek, hogy Bencsik Orsolya valóban regénnyel jelentkezzen a közeljövőben. Ebben a vonatkozásban is összecsengenek a vélemények: éppen a fragmentáltságot és a líraiságot tekintik az Akció van! legfőbb erényének nem pedig az akciót, ezért úgy gondolják, hogy Bencsik prózája jelenlegi formájában nem mutat a regény irányába.

A beszélgetést hallgatva átfogó képet kaphattunk Bencsik Orsolya kötetéről, ugyanakkor érezhető volt, hogy a résztvevők nem csupán szakemberként, hanem lelkes olvasóként is viszonyulnak hozzá, ami talán minden pozitív kritikánál beszédesebben minősíti a könyvet.