Markó Béla elegáns kalapban érkezett, mint egy nagy tekintélyű erdélyi úr, egyenesen az Erdélyi Havasok lába mellő,l és foglalta el a helyét a croissantokkal, lekvárokkal megrakott reggeliző asztalnál. Nagy télikabátok zuhantak a fogasokra, lassacskán vásári hangulat kerekedett, ahogy a sok-sok ruhanemű egyre vastagodott a sarokban. Csordás Gábor, a kiadó igazgatója, ha hasonlatot keresünk, úgy lépett be a kávéház ajtaján, mintha most jönne Krakkóból, ahol, mint az a beszélgetést megelőző csevegés során kiderült, három hónapot töltött.

Csordás Gábor és Markó Béla a könyvbemutató elején az irodalomba visszatérést megelőző időszakról, a politikai pálya állomásairól beszélgetett. Markó elmondta, hogy ő nem akart megélhetési politikus lenni, még ha abban az időszakban a politikából is élt. Elárulta, hogy tíz éven át egy szépirodalmi sort nem írt le, nem gondolt rá, míg végül a politikai pályának fordított hátat és választotta megint az irodalmat. Az egyik újságíró – aki Markó Bélának a többi jelenlévővel együtt régi ismerőse volt – felidézte, hogy szerinte Markó mikor gondolta először, hogy a politikai pályára lép. Ez a fordulat – az újságíró szerint – a nyolcvanas években történt, amikor az Írószövetséggel próbáltak szervezkedni, valami új és jobb érdekében, és akkoriban Markó Béla rendkívül lelkesedett és támogatta a politikai változást, fiatalosan, mindent elfogadva, ami az új érdekeit szolgálja. Markó, mint azt elmondta, korábban megjelentette a román titkosszolgálat róla készült megfigyeléseit, az ügynökök utólagos kordokumentumként kezelendő jelentéseit, legutóbb meg egy interjúkötet látott napvilágot, Így működik Markó Béla címmel. Markó már csak a képviselői mandátumát tartotta meg, hátha tud még segíteni, mivel néha-néha kikérik a véleményét az esetleges dolgokról.

Az új kötet szonettekből áll, beleolvasva azt kell írnom: örülök, hogy Markó Béla megint irodalommal foglalkozik, és csak remélni tudom, hogy Szőcs Géza hasonlóan dönt majd.

Markó Béla szerint a politikus és a költő nem fér meg egymás mellett, el kell tudni dönteni, hogy melyiket akarja csinálni az ember. A kérdésekre válaszolva kifejtette, hogy szeretne egy életrajzi könyvet írni, amelyben elmondaná a politikai időszak alatt őt ért benyomásokat, anekdoták és dokumentumjellegű szövegek lennének a könyvben. A kötetbemutató inkább volt baráti beszélgetés, közös asztal és közös reggeli, így a közepe tájától a kérdések következetlenül követték egymást. Az egyik pillanatban a költészetről, a másik pillanatban már a hazai könyvkiadás nehézségeiről esett szó. Az újságírók a régi idők könyvbemutatóiról, irodalmi programjairól beszéltek, hogy mennyien gyűltek össze egy-egy ilyen alkalommal, ma meg örülhet az ember, ha tíz-tizenöten összejönnek egy könyvbemutatón. Azt azért megállapították, hogy manapság sok tehetséges ember van, és Magyarország jól áll a művészet, a művészeti intézmények tekintetében. Majd izgalmas anekdoták következtek, csempészésekről, határátvonulásokról, mondanom sem kell, ezek a szerb-magyar, szerb-román határt járták körül, a csempészett újságoktól, a csempészett könyvektől kezdve a cigarettával lefizetett román határőrig bezárólag. Csordás Gábor felidézte, hogy volt olyan időszak, akármennyire is hihetetlen mai szemmel nézve, amikor a határőr az ellenőrzésnél a csempészett könyvek után érdeklődött. A beszélgetést a fordításról, fordítói munkákról, a román-magyar írók kapcsolatáról szóló fejezet zárta, addigra a croissantok nagy része elfogyott, morzsák és morzsák száradoztak utána a finoman megterített asztalon.

Arra a kérdésre, hogy a politikában eltöltött évek alatt Markó Béla vezetett-e naplót, sajnos nemmel válaszolt, amit, bevallása szerint nagyon sajnál, de azért kisebb feljegyzések készültek, majd jól jönnek az életrajzi könyvben. A beszélgetés után következhetett a dedikálás, a köszönés és a baráti kézfogás.