Esterházy a tőle megszokott módon jelent meg: mellőzve minden díszt, felkonferálás nélkül ült le elénk egy székre, majd felkapcsolta az asztalon elhelyezett lámpát és olvasni kezdett. Ám előtte még mesélt egy kicsit. Megtudtuk, hogy sokáig egyáltalán nem olvasott fel, mert egyszerűen megvetette ezt a műfajt. Ám az 1980-as év elhozta a változást, amikor Frankfurtban németeknek németül tette hangzóvá írásainak egy kis hányadát: a Termelési regényből olvasott fel részleteket. Azt mondta, hogy akkor rettenetesen izgult és borzasztó volt maga a felolvasás is, hiszen a némettel még akkor meglehetősen hadilábon állt. Ezen az eseményen egyébként Nádas Péterrel együtt szerepeltek, így nyugtathatta magát azzal, hogy Nádas is legalább olyan rosszul olvas fel, mint ő maga.

A mostani felolvasás azonban igazán nagyszerűre sikeredett. Ezen az estén ugyan nem a Termelési regény került elő, hanem Esterházy első munkája, az 1976-os Fancsikó és Pinta. E kötetben is már körvonalazódik a későbbi írói stílus, a mozaikszerű írásokban jelen van Esterházy különleges kommunikációs stratégiája: az elbeszélésekben már ott rejlenek az egymást felerősítő bonyolult utalásrendszerek és az önépítő grammatikai terek. A történetekben a személyiség megsokszorozódik, az identitás válik alapproblémává. Ebben a korai kötetben is megfigyelhetőek az író azon eszközei, mellyel a kívülről adottnak tekintett világot elbizonytalanítja, szerepekre tördeli, majd belülről mutatja fel az eltéréseket. Az olvasóval való folyamatos összekacsintás is jól jellemzi  az írásokat, az elbeszélő és a hallgató közös titkok tudója, a világot másképp ismerő karakterek, akik épp e tudásuk által sokszor összenézhetnek. A korai regényben a gyerekhős anakronisztikus érzékenységgel és elemző ésszel képes reagálni a más nagyságrendű világ konfliktusaira, problémáira.

Esterházy elsőként Fancsikó versével kezdte meg a felolvasást, majd a Könnyektől átitatott szivacs következett. Már e két darabból is jól kitűnt Esterházy különleges szerkesztésmódja, mellyel a nyelv, a kifejezés, a kialakult irodalmi formák feloldhatatlan relativitására reflektál. A szöveg letisztult, egyszerű és díszektől mentes: Esterházy a nyelv egyszerűségét használja fel. És ehhez a nyelvezethez kiválóan passzol az a mód, ahogyan Esterházy felolvassa műveit. Könnyedén, kevés hangsúllyal, természetes lejtéssel olvas, ugyanakkor ez a mód meglehetősen érzékletes és színes, így a szövegek könnyen követhetőkké és érthetőekké váltak.

Pinta előadása és a Borul a szurok című írások után Esterházy szünetet tart. Miközben megpihen, elárulja, hogy a kötet első kiadásához Banga Ferenc készített rajzokat. Azonban ezek az illusztrációk csak igen nehezen kerülhettek bele a könyvbe, hiszen akkor, 1976-ban,  privilégiumnak számítottak az ilyesfajta eszközök. Azonban erről a fiatal Esterházy egyáltalán nem tudott, így őt is meglepte, mikor kérdőre vonták. Persze végül azért sikerült elintéznie, hogy Banga munkái mégis bekerüljenek az első kötetébe.

E rövid kitérő után visszatérhettünk a művekhez és a Két parányi akvarell kezdetű írás került felolvasásra, melyben már halmozva vannak az olyan humorral és iróniával átitatott frázisok, mint ez: “A legelegánsabb férfi az édesapám volt. Kezének természetes meghosszabbítása a pezsgőspohár." A közönség egyre többször nevetett fel a frappáns szófordulatokon, a hangulat csak fokozódott a Bevezetés egy konyhába és a Labda, pöttyökkel elbeszélések felolvasásakor. Esterházy rendkívül érzéki módon tette hangzóvá e szövegeket, így meglehetősen könnyen tudtuk őket vizualizálni.

E sorozatból az utolsó darab a Fénykép édesapám íróasztalán című írás volt, majd következtek azok a művek, melyek eddig kötetben nem, csak folyóiratokban jelentek meg. Ezek közül a leghatásosabb és a legjobban sikerült darab A hirtelen megállás volt, amit a 2008-as decemberi Élet és Irodalom közölt. A hirtelen barátság című írást a Holmi 2009 októberében jelentette meg, A hirtelen osztályvezető-helyettes pedig szintén az Élet és Irodalomban kapott helyet, 2010 szeptemberében.

Az est végén Esterházy Esti című kötete került elő, melyben a bábeli nyelvzavar édes rémületét élvezhettük együtt, majd végezetül egy friss műbe tekinthettünk bele egy pár mondat erejéig. A felolvasás végén Esterházy pedig amilyen egyszerűséggel megjelent a pódiumon, olyan dísztelenül távozott: leoltotta a lámpát, felállt és elsétált...

Az elhangzott szövegek elolvashatók a DIA honlapján.

Fotó: Bach Máté