A Banyatanyának rendkívül pontosan és koncepciózusan átgondolt szerkezete van – már-már bosszantóan pontos. A szerkezeti elemek annyira világosan ütnek át a történeten, mint a csontsovány ember bőrén a bordák: három részből áll a regény, amelyeket a fő motívumok kötnek össze, és ezek a motívumok refrénszerűen fel-felbukkanva hálózzák be a szöveget.

A regény eredeti címében a Baba Jaga szerepel, az orosz népmesék egyik fő karaktere. A magyar népmeséből is ismerős lehet: ember legyen a talpán az a szegénylegény, aki nem szólítja őt öreganyjának. Baba Jagának az orosz népmesékben csontlába van, a teste kitölti az otthonát, és gyűlöli a közelébe érkező vándorok – emberek – szagát. Propp szép, vaskos könyvet írt szinte csak a Baba Jagáról (A varázsmese történeti gyökerei): ki ő, mit jelképez, milyen ősi rítusokra lehet következtetni a mesebeli karakter alapján. Baba Jaga öregasszony, boszorkány, az otthona a koporsó (azért tölti ki a teste), ő maga a halálon keresztül vezet a felnőttlétbe a próbatételek által, és azért nem állhatja az emberszagot, mert az élők sem bírják a halottak szagát.

Az első történet egy – vélhetően középkorú – nő elbeszélése anyja öregedéséről, betegségéről, finoman utalva a közelgő elmúlásra. A háklis, feledékeny anya nehezen fogadja el az öregedést, az azzal járó testi és szellemi változásokat, a lánya odaadó ápolását folytonos cseszegetéssel "hálálja meg" – mégis, sajnáljuk. Aztán egy nap felbukkan Aba Bagay, a néprajztudós fiatal lány, félig magyar, félig bolgár. Aba Bagay idegesíti az elbeszélőt, valóban, tipikus lihegő rajongónak tűnik, meg furcsa a neve is – kicsit későn jöttem rá, hogy szójáték, de mindegy. Rá még visszatérünk.

A második történetben három idős nő rúg ki a hámból egy cseh wellness hotelben. Az előző történet rezignált hangvételéhez, lassú csordogálásához képest a hotelben aztán alaposan felpörög a cselekmény. Pár nap alatt hozzátartozók hagyják el az árnyékvilágot és bukkannak fel a múltból váratlanul, azaz a szereplők élete nagyon rövid idő alatt átrendeződik; és míg a mesterséges szépség, fiatalság és egészségcentrikusság világában szembe kell nézniük saját testük elhasználódásával, az idő nyomaival, amit rajtuk hagyott (főleg a kövér Beba önértékelési problémái kapcsán érezhetjük ezt; a történet legjobb jelenetei, amikor saját nemi szervét bámulja a tükörben, és kisebb kultúrtörténeti esszébe gabalyodik egy hasonlat kapcsán, vagy amikor a kevert származású, jugoszláv háborús trauma okán konstans merevedésben szenvedő Mevludin masszírozza – az ő párbeszédükben roppant humoros észrevételek hangzanak el a nacionalizmus értelmetlenségéről), a wellness-kiruccanás után valamiképpen új életet, és értelmet nyernek: nemcsak a jövőben hárul majd rájuk új, felelősségteljes szerep, de a múltjuk is újraíródik az addig ismeretlen elemek leleplezése által.

Erotika és groteszk már a Steficában is keveredett, a Banyatanyára ez fokozottan igaz. A szexualitás, szexuális vonzerő egy töpörödött öregasszony vagy egy elhízott, középkorú nő esetében minimum iróniával társul az emberi gondolkodásban (hacsak nem gerontofil az illető). A szexualitáshoz, a szerelemhez mintha csak a szépségnek és a fiatalságnak volna kizárólagos joga – ugyan kinek kellene a dagadt Beba vagy a frigid Kukla? Mintha a szépségük, fiatalságuk nélkül szexualitása sem lehetne ezeknek a nőknek nevetségessé válás nélkül, szexualitás nélkül meg a nőiségüktől lennének megfosztva. A gender-tematikát ilyen értelemben érinti a könyv, de azért harcos feminista vádiratnak semmiképpen sem tartanám – hangsúlyozom, a szerző kifejezetten könnyedén és humorral nyúl a kényes témához. És miközben lehet röhögni a modern babonák és a mesterséges szépség templomában az idősödő nők csetlés-botlásain, néha a felszínes fecsegés közben mondanak ki súlyos igazságokat. Mint például Beba, aki szerint "a szerelem logikája a halálba vezet". És valóban, így fulladhat vízbe a szerelme ajándékát a medencében kutató, az élettől már semmit sem kívánó öregasszony. Az ő halála után viszont új horizontok nyílnak a többi szereplő számára: a beavatás megtörtént, ahogy a népmesékben, a szereplők találkoztak a halállal, és a lét egy új szakaszába léptek utána.

És már kezdtem is volna boncolgatni a népmeséből átvett motívumok szerepét a regényben, ha ezt nem teszi meg helyettem a szerző / Aba Bagay, a könyv szerkesztőjének küldött levél és egyben néprajzi tanulmány keretében, amely a regény harmadik része. Lényegében a Baba Jaga-jelenség aprólékos bemutatása – alapos kutatás előzhette meg, szakmailag pontos, de egyszer sem válik szárazzá, a végén meg még oda is mondogat a könyv szerkesztőjének, de nem akarok minden poént lelőni. A záró szerkezeti egység, Aba Bagay tanulmánya nemcsak értelmezi a regényt magát, felfedve a motívumok eredetét és szerepét, de egyben ki-kiléptet a fikciót létesítő keretből, játszadozik az olvasóval, ahogyan azt egy vérbeli boszorkánynak kell.

Fotó: Bach Máté