Novák Eszter rendezésében, pontosabban – saját bevallása szerint csak – összerendezésében állította színpadra a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves (!) csapata a Diótörőt. A zenés, a nép- és gyerekdalok világát megidéző, sokszínű műfaji skálán mozgó háttér egy korábbi, zenés mesterség vizsgára állt így össze, ezt alakítgatva, továbbgondolva lett kész előadás. Az SZFE Hevesi termében zajló előadásra a hely szűkössége miatt már egész évre elfogytak a jegyek, holott szinte biztos, hogy többre is volna igény.  Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályának előadása egészen magával ragadó, s ennek titka leginkább abban az örömben rejlik, ami a színészeket jellemzi. Örömjáték számukra ez a Diótörő, annyi energiával és szétáradó boldogsággal, hogy zsigerekig hatol az az éteri tisztaság és érzelmesség, amely ebből a nagyon is koherens egésszé összeálló darabból árad.



Hoffmann műve alapján az előadás szövegét Gothár Péter és Kapecz Zsuzsa írta, megidézve a gyereknyelvet, mely olykor izgatottan bájos, máskor viccesen csipkelődő vagy éppen gyermekien romantikus. A felnőtt karakterek, a testvérpár szülei és a nagypapa, aki annak idején a Donnál harcolt (a Csendes éjt még mindig németül énekli a karácsonyfa alatt), valamint az undok nagynéni és nagybácsi, még undokabb kislányukkal már Marika álmának szereplőit idézik meg. Marika álom-valóságában ugyanis Kázmér bácsi és Helén néni magának Egérkirálynak és feleségének, lányuk pedig Pirlipátnak feleltethető meg. A színpadon látható történet sok helyen felülírja Hoffmann meséjét, a legnagyobb különbség azonban mégis az, hogy Marika mindennapjaiban a "titkot" csak a darab végén beteglátogatóba érkező fiú tudja, aki nem más, mint Marika álmának Diótörője, Babaország hercege.



Novák rendezésében az ébrenlét keretbe foglalja az álom és képzelet világát. A kérdés persze itt is ugyanaz, ami a Diótörővel kapcsolatban többnyire felmerül: tudják-e a gyerekek követni és értelmezni a mese a mesében szerkezetre épülő történetet? Ez fölveti a következő kérdést: szükség van-e egyáltalán ennek a megértésére gyerekként? Talán éppen azért bűvöli el ez a történet a gyerekeket, mert az ő világuk mágikus, imaginárius világ, nincs szükségük a valóság és a képzelet különválasztására. Ezúttal e kettő nagyon is összefolyik, Hoffmann alkotásával ellentétes módon itt csak a történet legvégén ébred fel Marie, pontosabban magyar nyelvű megfelelője, Marika. Az előadás egyik legfontosabb jellemzője talán éppen ez, hogy szinte teljes egészében magyarosítja, magyarra ülteti Hoffmann eredetijét: teletömi népdalokkal és gyerekjátékokkal, mondókákkal, amelyek sehol máshol a világon nem tudnak olyan erővel hatni, mint nálunk. Mindvégig ott munkál a Hoffmann-történet közben egy olyan magyar klasszikus, amely kortól függetlenül, szintén bármikor élvezhető. Ez Petőfi János vitéze, amelynek szereplői a babák és a katonák között is megjelennek a színpadon, ugyanakkor Marika és Diótörő egymásra találásában is lépten-nyomon tetten érhető az Iluska-Kukorica Jancsi/János vitéz kapcsolat. Nem véletlen, hiszen a két történet számos pontos rokonítható egymással.

Nem feledkezhetünk meg a darab alapjául szolgáló produkcióról sem:  "A nyolcvanas években született egy legendás zenés előadás Kaposváron, Hoffmann meséje alapján. Selmeczi György különleges zenéje a magyar kultúrából, a népzenéből, a gyermekjátékok gazdag világából, az operett műfajából merít ihletet. Diótörőt ezúttal nemcsak Marika karácsonyi álma, hanem a harmadéves színművész osztály hallgatóinak eredeti fantáziája, invenciója, ötletparádéja és elsöprő játékkedve kelti életre." – olvashatjuk a műsorfüzetben. Azonban azok számára, akik a 80-as évek után születtek, sajnos szinte hozzáférhetetlen élménnyé válik a valamikori eredeti produkció. Ettől függetlenül azonban Marton osztályának hallgatói bravúros karácsonyi mesét varázsolnak a játéktérbe saját poénjaikkal, a karakterek már-már kínzóan pontos megformálásával.

Zsigmond Emőke Marikája olyan tiszta és kecses, hogy szinte belefacsarodik az ember szíve ebbe a rengeteg őszinteségbe. Szépen kimunkált, táncos múltra utaló mozdulatai közül kiemelkedik, amikor női hajcsatot a szájába véve, csőrt formálva madárként száll Babaország és Egéria csapata között. Énekhangja is karaktere éteri tisztaságát sugallja, szerepe igazán testhez illő. Vidnyánszky Attila Diótörője bájosan esetlen, fehérre festett arca, strasszokkal, csillámokkal kirakott szíve a pólóján tényleg csak Marikáért ég és dobog. A történet egyik legnagyobb újítása, hogy Marika és Diótörő kapcsolata kibontakozik, már-már felnőttes, féltékeny összeveszések is megférnek benne, amely igazán érdekes színt ad az előadásnak. Bravúros Vecsei Miklós Fricije, izgága, kíváncsi kisfiú, aki "tízszer, százszor" megmondta már, hogy mindig-mindig igaza van. Megelevenedett katonabábuként esetlen csárdása, csálé egyenruhája és kalapja – a társáéval együtt – üde színfoltja az előadás egészének, főleg ahogy a magyaros dallamaik versenyt énekelnek az egerekkel. Mészáros Blanka Pirlipátjának csillapíthatatlan dióéhsége olyan karcos, mély hangokat hoz elő belőle, melyeket igazán öröm hallgatni. Az Egérkirály Zoltán Áron közbeékelése és reflexiója, mely szerint az Uránia és a Novák Optika között a Rákóczi úton mindenféle "dióut" felvásárol, egészen zseniális. Aki járt már kis szabolcsi faluban, igazán értékeli ezt a pontos poentírozást. Szabó Erika Helénjének és Egérkirálynőjének ideges kirohanásai, hajtépő veszekedései, túlfűtött szexualitása valódi házisárkánnyá teszi; darabbéli férjével olykor az Egy rém rendes család házaspárjára emlékeztetnek leginkább. Bach Kata anya alakítása és Iluskája igazi naivák, az apát megformáló Csapó Attilának egérként is sikerül igazán szarkasztikusra vennie a figurát, hála érte. Janka Barnabás mezei egere zseniális, úgy könyörög fürdőszobáért, mintha tényleg az élete múlna rajta. Tóth János arisztokrata egérként a kékvérűség valódi hordozója, ám a Krakatuk-dió feltörésében ez sem segít. Tóth András bőregere egészen sátáni, jóságos nagyapaként pedig a karácsonyi történet elhagyhatatlan eleme.



A háromosztatú térben játszódó előadás első helyszínére, az előszobába érkezünk mi, nézők is, a színészek "Boldog Karácsonyt!" felkiáltással fogadnak. A kezdetben csendes szobabelsőben Frici leskelődik az angyalka után egy másik szobába, meg is állapítja, "ugyanolyan cipője van, mint apának". Ugye, ugye, hány családi összeesküvés bukott már le a Télapóra várva a cipőn. Az angyalszárnyak, égők, fények és a rengeteg műhó tényleg szemet gyönyörködtető alapot ad, amelybe Egéria lakóinak jelmezei teljes kontrasztként illeszkednek bele. Fekete bőr és csipke az egereken, egy pókhasú Egérkirály, pirosba öltözött Pirlipát (nem is csoda, hogy ribizlinek csúfolják), aranyba vedlett Egérkirálynő, és jöhet a felszabadult mulatás.

A Diótörő beavatás, a gyerekek bizonyítéka a csodák létezésére, és az azokba vetett, visszaadott hit a felnőttek számára. Mesei rítus és beavatás-történet a képzelet azon világában, amelybe kell lennie átlépési lehetőségnek. Egyszerűbben: annak kimondása, hogy "tudom, hogy tudod, hogy tudom a titkot". És ez a harmadéves főiskolai csapat tudja a titkot.

Fotó: Tóth Simon Ferenc

Szereplők: Bach Kata, Csapó Attila, Janka Barnabás, Mészáros Blanka, Szabó Erika, Tóth András, Tóth János, Vecsei Miklós, Vidnyánszky Attila, Zoltán Áron, Zsigmond Emőke
Hoffmann meséje nyomán írta: Gothár Péter, Kapecz Zsuzsa
Zene: Selmeczi György
Zongorán kísér: Selmeczi György, Kemény Gábor
Rendezte: Novák Eszter