Folytatva az előző este gyakorlatát, a házigazda, Keresztury Tibor két szerzővel: Nagy Ildikó Noémivel és Kányádi Sándorral beszélgetett. Keresztury elmondta, hogy az eddigi beszélgetésekkel nem jutottak közelebb a haza fix, rögzített jelentéséhez, azonban nem is ez a lényeg, hanem, hogy párbeszédet folytassanak róla. A pénteki programokat Tamási Áron szavaival nyitotta meg: Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Hol van ez az otthon, mit jelent a haza, mi alakítja az otthonosságot?

Nagy Ildikó Noémi, Keresztury Tibor, Kányádi Sándor

Nagy Ildikó Noémi író, műfordító, Amerikában született, ’93-ban költözött Magyarországra. Bár már lassan 20 éve él itt, mégis idegennek érzi magát, az otthon állandóan változó jelenség a számára, mint mondta az otthon az a hely, ahol a csomagjaid vannak. A szülőváros a bőrönd, a lakhely pedig te magad vagy. Az írással és az utazással újra és újra önmagát teremti meg, minden műben új otthonok lelhetők fel. Keresztury kérdésére válaszolva elmondta, hogy az emberi, állampolgári identitása hatással van írói identitására is, a kétnyelvűség bekúszik munkáiba. Egyfajta identitáskeresés ez, angol mondatok szöknek a magyar szövegbe és fordítva.

Kányádi Sándor visszautasította a kisebbségi költő címkét, mint mondta, nem ez alakította identitását. Fontosnak tartotta kiemelni a különbséget ország és haza között, hiszen az országhatár addig terjed, amíg a legtávolabb élő magyar él, míg a hazát a szülőföld testesíti meg: ez itt a föld, a föld nekem. Sokféle hazaérzékelés létezik, emberenként változó, nem fixálható jelenség: a világ bármely részén érezhetjük magunk otthonosan, de akár a szomszéd utcában is lehetünk idegenek.

Yang Lian, Keresztury TIbor, Bartis Attila

Yang Lian Pekingben nőtt fel, a Tiananmen téri vérfürdő után azonban száműzetésbe vonult, jelenleg Londonban él. A hazát egy közeli ismerőshöz hasonlította, akit túl jól ismerünk. Otthon az, ahol felismered a valódi problémát, gondot, és kihívásként éled meg a megoldását, azaz felelősséggel tartozol felé. Egy identitást nem lehet egy kategóriával jellemezni, így ő sem írható le csupán kínaiként, nem csak Kína az otthona. Nem feltétlenül az az otthon, ahonnan a gyökereink származnak, hanem az, ahol gyökeret tudunk verni. A költő közéleti szerepét a dialektusban való írásban látja, ez szembemegy a centralizált nyelvvel, rombolja is azt, így építi a kisebb nyelvjárások tudatossági rétegét. A nyelv határait kell megtámadni: minden mondatban feltalálni a nyelvemet.

Egy élet becsomagolása Bartis Attilától sem idegen, Marosvásárhelyről költözött Budapestre, nincs azonban univerzális recept az emigráns és haza viszonyára. Az identitáskeresés élethelyzettől függ, mindig mások a viszonyítási pontok, amihez képest meghatározza, újradefiniálja önmagát. Szerinte minden identitás úgy működik, mint egy neurózis, ha mederben tartható, akkor fantasztikus építő energia, enélkül azonban könnyedén átcsaphat pszichózisba.

Ilma Rakusa

Az est utolsó vendége Ilma Rakusa élt már Budapesten, Triesztben, Ljubljanában és Zürichben is, így jogosan merült fel benne az a kérdés, hogy miért hazáról és nem hazákról beszélünk. Mint mondta magam vagyok az otthonom, a Rakusa-kontinenst pedig mikrohazák alkotják. Az írás, a könyvek világa, a nyelv, a barátok, a hobbi- mind mikrohazák, és az egészet összefűzi az európaiság kódja, mely a nyelvi és kulturális sokszínűséget, gazdagságot jelöli.

Szombaton Erdős Virággal és Dan Sociuval indítottunk, Keresztury mindkettejük szövegében a realista, minden iróniát mellőző látásmódot emelte ki. Erdős Virág elmondta, hogy a jelenlegi állapotokra csak így tud reflektálni, személyes indulatok, valamint egyfajta szociális érzékenység vezérlik írásait: magyarként sem a magyarságomból beszélek. Úgy gondolja, hogy a haza témájának firtatása 20 évet késett, a rendszerváltás után számvetés kellet volna, ennek hiányában azonban a zavarodottság jellemzi az embereket, ezért fordulnak a szélsőségek felé, hisz ez tűnik a legegyszerűbb megoldásnak. A költészet dolga pedig az, hogy megszólaltassa őket, azaz nyelvet találjon azoknak, akik nem tudnak beszélni. Dan Sociu, román költő szerint a szociális kontextus a fontos, művét metafizikai versként jellemezte, sokkal elvontabb, lényegibb alkotás annál, minthogy tolerálni tudja az iróniát. Értelmezésében a haza virtuális tér, így ha egy privilegizált csoport része vagyunk, megválaszthatjuk identitásunk. Bár ő maga nem része semmilyen kisebbségnek, úgy látja, hogy a kiközösítettek visszakényszerülnek saját identitásukba, a választás lehetősége nélkül.

Erdős VIrág

Garaczi László szerint pont az irónia az az óriási erő, mely segítség, módszer lehet a megértéshez. Sokszor a tények leírása már önmagában humor forrása, nincs is szükség kifigurázásra. Folytatván Erdős Virág gondolatát, kifejtette, hogy a szélsőségek felé fordulás az emberek kétségbeeséséből fakad, a leegyszerűsített eszmék és rosszul felhasznált szimbólumok azonban csak a kirekesztés eszközei, hosszú távon nem működhetnek. A haza nem valós létező, csak remény, ábránd, fikció talán egészen addig, míg hosszabb időre el nem szakadunk tőle; egy távollét új nézőpontokat szül.

Míg Garaczi szövegében a közös nemzeti narratíva hiánya szélsőségekben jelentkezik, addig Lina Mounzernél ez a jelenség a hazátlanság állapotát hívta elő. A libanoni szerző jelenleg Budapesten él, azért távozott Beirutból, mert rájött, hogy többé nem tud azonosulni a közös eszmékkel. Mint mondta, a kollektív narratíva akkor veszti értelmét, ha megtalálod a sajátod és elkezded azt lefejteni, egészen a belső magokig. Az elvesztett otthonosságot az ellopott város szimbolizálja, melyet szavakkal próbál újrateremteni, történetekkel, melyeket a tragédiákért kapott cserébe. Keresztury felvetésére, mely szerint Lina történetei általában lezáratlanok, reagálva kifejtette, hogy ez a nyitottság lehetőségeket hordoz magában, ugyanúgy, ahogy a hazátlanság is.

Lina Mounzer

A háromnapos fesztivált összegezve Keresztury elmondta, hogy a haza eddigi túlfűtött jelentéstartalmai, a hazát terhelt számos fogalom és szimbólum helyett egy új közelítési irány szólalt meg a fesztivál által a magyar közbeszédben. Továbbra sem tudjuk meghatározni, hogy mi a haza, de pontosabbak lettek a kérdéseink, valamint evidenciává vált az is, hogy a haza fogalom csak nemzetközi kontextusban definiálható újra.

A fesztivál záróvendége Tóth Krisztina volt, aki megjegyezte, hogy akkor próbálunk definiálni vagy újradefiniálni egy fogalmat, ha probléma van vele. Akkor akartam definiálni a hazát, mikor az identitásom volt veszélyben. A haza egy belső létező, emlékek, gondolatok alakítják, amit mindenhová magunkkal viszünk, ezek akkor kerülnek felszínre mikor sztereotípiák mentén ítélik meg az embert. Ilyen tényező az anyanyelv, ami tulajdonképpen egy belső menedék az írás pedig otthonteremtés a belakhatatlan világban. Darabos Enikőnek válaszolva Tóth Krisztina elmondta, hogy irodalmat nem lehet programszerűen csinálni, a költő vátesz szerepe már lefutott dolog. A költészet dolga, hogy felmutasson, pontos képet adjon, és ezzel foglaljon állást, ne pedig véleményt mondjon! Közéleti helyett közérzeti terep legyen az irodalom!

Yang Lian, Keresztury Tibor és Bartis Attila

Yang Lian

Lóránd Zsófia

Dan Sociu

A fesztivál közönsége

Tóth Krisztina

Jean-Baptiste Joly és Darabos Enikő

Klein László

Sopotnik Zoltán és Klein László

Simon Márton

Fotó: Bach Máté