Bár egy állóhajón vagyunk, csak néha inog meg alattam a szék, a hullámzó Duna képe mégis a folytonos mozgás érzetét kelti, stílusosan rájátszva ezzel az utazás aktusára. Hiszen hazatérni csak akkor lehet – ahogy Florian Höllerer is mondja megnyitó beszédében - ha egyszer már elhagytuk azt a hazát.

Fikció, ábránd, remény, örökös búcsúbuli, a szerző ellopott laptopja, becsomagolt menedékzsák, kulcscsomó – ez mind-mind haza, legalábbis a 7 magyarországi és 9 külföldi szerző szerint. A fesztivál központi témája ez, a haza jelentésrétegei és ezek kapcsolódásai az alkotóhoz, legyen szó akár nyelvről, családról, hagyományról, tájról vagy kultúráról. A fogalom komplexitásán túl bonyolítja a meghatározást az is, hogy a meghívott írók, költők részben már nem ott élnek, ahol születtek, vagy nem anyanyelvükön alkotnak, így kerülhetnek szóba mikrohazák vagy hazátlanságok. A bábeli nyelvkavalkádot tolmácsgépek és feliratozások rendezik, zűrzavar helyett párbeszédbe lépnek a kultúrák, közösen formálva egy nyitottabb, univerzálisabb hazadefiníciót az eddigieknél.

A beszélgetések moderátora, Keresztury Tibor is fontosnak tartja kiemelni, hogy a meghívottak üdítő, termékenyen nyitott fogalomként kezelik a hazát, nem egy végérvényes, rögzíthető, zárt jelentésként közelítenek a témához. A fesztiválnak szerinte üzenete van, a különböző kultúrák, nációk értelmezései a bezárkózás stádiumából billentik ki az országot. Mik is ezek az értelmezések, hol az otthon és mi teremti meg az otthonosság ideáját?

A Bosznia-Hercegovinából érkezett Šejla Šehabović szerint a nyelv az a ház, ahova hazatérhet, a hovatartozás eszköze, egy közös, megosztott tapasztalat, ami összehozza az embereket. Hiába beszélt többször is a bosnyák háborúról angolul, a valódi eseményeket, hangulatot, érzéseket nem tudta visszaadni, csupán tényszerű leképezését a valóságnak. Ahogy mondja: Idegen nyelven lehet írni, de nem lehet elmondani az igazat.

Šejla Šehabović

Selyem Zsuzsa Kolozsváron élő, magyar nyelven író szerző, és mint mondja, nem tartozik szorosan Magyarországhoz, mégis minden gondolatát a magyar nyelv határozza meg. A szavaink hordozzák a történeteket, amiket megéltünk és új mondatok, szavak hozhatnak létre hazát. A haza meghatározása azonban könnyen represszív hatalommá válhat, részvéttel és a szolidaritás néma, nemzetközi nyelvén kell közelíteni felé.

Kaiwan Mehta

Kaiwan Mehta a nagyvárost tartja a haza szimbólumának, a XX-XXI. századi létezés megértéséhez elengedhetetlen a vizsgálata. Az otthon a városban bontakozik ki, tulajdonképpen egy még felderítetlen városi terep. Ez az a tér, ahol a privát és a nyilvános keresztülfolyik egymáson, a kényszeres közösségi terek (udvarok, folyosók, verandák) azonban korántsem romantikusak, inkább nyomást gyakorolnak az ott élőkre, akik inkább egy kulturális képzeletbe menekülnek, egy fiktív otthont teremtve. Szintén a nagyváros felől közelít a fogalomhoz Térey János, ő azonban Budapest sokszínűségét, ellentmondásosságát emeli ki. Nem a helyhez kötődés az otthon, hanem a csoportok, melyek kapcsolódhatnak egy helyszínhez. A családi és baráti kör a megbízhatóság a létezésben, és a hely, ahol élnek: a város. Térey megemlíti még a magyar magányt és az emberi halandóságot, mint tényezőket, melyek összekapcsolnak minket.

Dubravka Ugrešić

Az este utolsó vendége Dubravka Ugrešić A haza mint kulcstartó című esszéjében arra a furcsa értékrendre hívja fel a figyelmet, ami a nemzeti szimbólumokat a könyvek és szerzőjük fölé helyezik. A himnuszok szövege szándékosan félreérthető, a nemzeti zászló elégetését az országok nagy része súlyosan bünteti, míg a könyvek égetését nem. A haza és a nemzet fogalom ellentétbe kerül egymással, Kepes András ezt az ország és otthon fogalmával bővíti ki. A haza értékrend, Dubravka szavaival: egy mosógép, ami tisztára mossa a bűnösöket, ha ikont akar belőlük gyártani.

http://www.facebook.com/HazaHeimatHome
http://www.hhhfestival.eu
http://www.facebook.com/events/493017137398626/

Lóránd Zsófia

Florian Höllerer

Gaborják Ádám

Schein Gábor

Šejla Šehabović, Keresztury Tibor és Selyem Zsuzsa

Dubravka Ugrešić

Térey János

Fotók: Bach Máté