Talán ennyi elég is a ködösítésből. A bolgár Malko Teatro bemutatójára került sor egy nappal legnagyobb nemzeti ünnepünk előtt, a legnagyobb terézvárosi összművészeti bulihelyen, a Sirályban, illetve annak színháztermében. A történet sokszor látott, olvasott, adaptált alapszituációra épül: az alanyi költő, aki többnyire ártatlan gyermekverseket ír, „komoly” verssel reagál az '56-os magyarországi eseményekre. Hosszan elnyúló csendes rettegés, majd átmeneti megkönnyebbülés után mégis eléri őt a hatalom karja, s egy megalázó vallatás során szembesítik őt „bűneivel”, nevezetesen a magyarországi eseményeket kísérő szimpátiájával, illetve az általa ihletett Kiáltás a szabadságért című vers megírásával. A vallatás közben „fény derül” (100-as izzó) kiüresedett házasságára, magányára, választ nem kapó kérdéseire.

Ez így önmagában talán már nem oly velőtrázó. S az előadás egy órája alatt szinte nem is történt semmi, ami igazán váratlan, különlegesen hatásos vagy megrendítő lett volna. Minden nagyon egyszerű volt, dísztelen, majdnem eszköztelen.

Tóth József tiszta szívű, halk szavú, kiszolgáltatott, XX. századi, közép-európai alanyi költőként téblábol a színen. Könnyű azonosulni a figurájával. Scherer Péter pedig totális ellenpontjaként határozott, hangos, kemény és szervilis. Igazán taszító lenne, ha néha, főleg első, a közönséget, mint igazoltatandó, potenciális ellenséget is bevonó játéka nem tenné mulatságossá, s így mégis valamennyire szerethetővé. Amíg a két tipikus és tipizált karakter önmagában jelenik meg a színen valahogy hitelesebbnek, árnyaltabbnak tűnik az alakítás. A szorongó költő kihangosított, érzékeny és intellektuális monológját jól ellenpontozza a kihallgató tiszt agresszivitása, amely a közönséget sem kíméli. Hatalmi demonstrációja azonban épp kisszerűsége miatt inkább szánalmas és mulatságos, mint ijesztő. A kihallgatási jelenet viszont belecsúszik az óhatatlanul adódó klisékbe. Nagyon kiszámítható minden mondat és gesztus, és így a végkifejlet, a költő elítélése sem lesz igazán megrázó vagy felháborító. Csupán logikus következménye az előzményeknek.

A két másik szereplő a bolgár énekes- és színésznő Hadzsikosztova Gabriella, illetve a szerb tangóharmónikás Wertetics Szlobodán. Az ötvenes éveket bolgár slágerekkel (melyek kísértetiesen hasonlítanak a kor magyar tánczenéjére) megidéző jelenlétük sem radikálisan új megoldás. Sőt, a hangulat oldásának, másfelől még fájdalmasabbá tételének gyakori színházi megoldása ez.

Valószínűleg nehéz elkerülni bizonyos paneleket, amelyeket a téma, szituáció, probléma óhatatlanul hoz magával, de néha az is jó, ha egy előadás nem akar feltétlenül „katarzisba dönteni", hanem szépen, szomorúan szórakoztat.

Előadók: Scherer Péter, Tóth József, Hadzsikosztova Gabriella, Wertetics Szlobodán