A Rózsaszín szemüveg estek korábbi népszerűségéhez képest meglepően szűk, családias körben zajlott 2012. november 23-án pénteken este a Nyitott Műhelyben Palotai Boris A férfi című regényéről a beszélgetés, melynek résztvevői Gács Anna, Mekis D. János, valamint a két szervező Kiss Noémi és Menyhért Anna voltak. Az esten ezenkívül jelen volt felkért hozzászólóként Balogh Eszter egyetemi hallgató, aki tulajdonképpen ennek a beszélgetésnek az ötletadója volt.

Palotai Boris, aki három korszakban is az aktuális kánon részese volt, hisz alkotott a két világháború között, a Rákosi-rendszerben, majd a Kádár-korszakban is, tulajdonképpen majdnem jó író. Legalább is Mekis D. János szavai szerint. Ismétli magát, néha ugyanazokat a nem is jó mondatokat elsüti több helyen is, a karakterei ki-bejárkálnak a műveiben, s ahogy többször is szó volt róla az este során, valahogy a jól induló regényt is képes elszúrni.

Kiss Noémi szerint tehetséges íróról van szó, aki valamit nagyon ki akar mondani, csak mégsem sikerül kihoznia magából, illetve elhamarkodottak, nem eléggé érleltek a szövegei. Itt-ott kibújik a jó forgatókönyvíró az erős párbeszédekkel, Gács Anna szerint ezek túlságosan is erős párbeszédek.

Azonban azon túl, hogy esztétikai minőségében hagy kívánni valót maga után, A férfi mégiscsak érdekes és elemzésre méltó kötet több szempontból is. Például a holokauszt-irodalom felől közelítve, de abból az aspektusból is, hogy a regény milyen módon mutatja be a szocialista női szerepmodellt, illetve, hogy maga Palotai Boris mit kezd ebben a korszakban a nőíró szereppel. Ebből a szemszögből érdekes a szexualitás ábrázolása is a regényben. Menyhért Anna a legutóbbi est egyik fontos gondolatát folytatta, míg Janikovszky Éva regényei kapcsán a kilúgozott világról beszélt, ahol egyáltalán nincs jelen a testiség, addig ennek ellenkezőjét üdvözölte Palotai Boris írásaiban.

Mindazonáltal sok kifogásolnivalóval találkoztak a beszélgetés résztvevői A férfi című regényben. Gács Anna bumfordi naivitásnak tartotta, ahogy a táborból visszatérő nő már rögtön a történet elején kimondja, hogy férje és gyerekei is odavesztek. Később erre Balogh Eszter úgy reflektált, hogy éppen ez benne a lényeg, hogy azt mondja el csak ez a nő, amit egy olyan ember is megért, aki nem élte át azt, amit ő igen.

Gács Anna egyébként rendkívül melodramatikusnak tartotta a regényt, mivel mindig a legszélsőségesebb megoldásokkal él: a tábort túlélő nő egy volt csendőrbe szeret bele. Valamint zavaró volt számára az a fajta antropológia is, ami szerint mindenki lecsupaszítható egy társadalmi-történelmi vázra (a túlélő, a reakciós, a csendőr, stb.), és emiatt némileg didaktikussá válik a regény, de keményvonalasnak mégsem nevezhető.

Kiss Noémi a tárgyi viszonyok hiteltelenítő mivoltát emelte ki. Alighogy vége van Budapest ostormának és ezüsttálcán süteményt és teát szolgálnak fel?

Kertész Imre Sorstalanságával összevetve Palotai Boris regényét Mekis D. János szerint itt másfajta emlékezettechnikáról van szó, de ennek is megvan a létjogosultsága. Sőt, az áttűnések múlt és jelen között kifejezetten figyelemreméltóak, főleg, ha belegondolunk, hogy ebben az időben ilyennel Mándy Iván foglalkozott.

A jelenlévők közül leginkább Menyhért Anna vette védelmébe a könyvet. Beszélt egyrészt arról, hogy bár sok helyen túllép a korszak sztenderd írásain, természetes, hogy nem felforgató könyvről van szó, nem is lehetne arról. Az elmozdulás, ami észlelhető például Janikovszky regényeihez képest, azonban nem lényegtelen. Külföldiekkel beszélgetni nem negatívum, ahogyan nem feltétlenül azt akarja sugallni a könyv, hogy csak egyetlen tisztességes női szakma, hivatás van, az ápolónőké, valamint ebben a regényben a férfinak is meg kell tanulnia alkalmazkodnia a nőhöz, nem csak fordítva.

Gács Anna is kitért erre mondanivalójában, szerinte is erősen jelen van a regényben a szocialista szerepminta, kezdve attól, hogy egy nőnek nem muszáj a magaskultúráért rajongania, egészen addig, hogy egy túlélőnek hogyan illik viselkednie, például szabad-e tánczenét hallgatnia.

Fontos kérdés volt természetesen, hogy mennyire szól a táborokról, illetve, más hangsúllyal, hogy mennyire a táborokról szól a regény. Mekis szerint arról is, míg a többiek szerint nem, hiszen alapvetően itt egy fasiszta kontra antifasiszta kontextusba helyeződik a történet, nem lehet szó például arról, hogy a nő magáévá tegye azt a traumát, hogy őt zsidó mivolta miatt hurcolták el. Beleíródik a regénybe a szocialista munka éthosza is: majd ha dolgozik, rendbejön a főszereplő. Végeredményben tehát sokkal inkább szól arról a könyv, hogy a szocialista társadalom hogyan viszonyul a történtekhez, illetve hogy milyen tabuk vannak ezzel kapcsolatban ebben a korszakban és Palotai miként lavírozott ezek között.

Nem kevéssé érdekes a regényben megjelenő szexualitás, egyáltalán a női test ábrázolása. Ez volt az a téma, ahol a legnagyobb egyetértés alakult ki arról, hogy érdemes a könyvvel foglalkozni. Hogy egy-egy motívum mit is jelent, arról persze már eltérőek voltak a vélemények. Miért ezt a férfit választja a főszereplő? Miért pont őrá vágyik, őhozzá vonzódik? Ugyanakkor kisebb vita alakult ki a felolvasott szövegrészlet körül, vajon az abban ábrázolt szexuális aktus erőszakjelenet-e vagy sem, éppen a főszereplő önmagát kívülről szemlélő aspektusa miatt. 

Ez az est is megmutatta tehát, hogy van létjogosultsága, érdekes és hasznos a szűkebb értelemben vett irodalmiságon túli aspektusok szerinti vizsgálódás is, s megint megerősítést nyert az, hogy a nők szempontjából történő elemzés során felmerülnek olyan témák is, amelyek biológiai nemétől függetlenül érdekelhetnek egy olvasót.

Végezetül pedig egy jó hír azoknak, akik az eddigi Rózsaszín szemüveg estek anyagát szeretnék egyben látni: a szervezők szándékában áll az eddigi beszélgetéseket kötetben is megjelentetni.